Milyen hasznos, életben valóban kellő dolgokat tanultatok annó a suliban? Szerettetek járni?
Szerettem járni, az más dolog, hogy gimiben sajnos tanulni már kb semmit nem tanultam. Ami érdekelt az megmaradt, de a reál tárgyak mintha nem is lettek volna.
Nyilván hasznos amit már leírtak, írás-olvasás-alap matematikai műveletek.
Ami hasznos lett volna, de nem nagyon volt tanár sem, ha meg volt is, én nem voltam szorgalmas, az a nyelv. Na ezt nagyon bánom. Már egyetemen tök ciki volt, hogy milyen gyatra az angolom. Aztán pont a covid alatt oda adták a diplomát nyelvvizsga nélkül, de azért egy középszintű angolt csak le kéne tenni. Kínos a mindennapi életben is. Sok barátomnak van pl külföldi párja, velük így korlátozottabban tudok beszélgetni. Szakirodalmat csak úgy tudok igazán értően olvasni, ha előtte beküldöm Deepl fordítóba, ez plusz energia. És a szakterületemen minden angolul van kb. Szóval az egyetlen, amit bánok hogy nem feküdtem jobban rá (és még tervben is van a fejlődés), az a nyelv. A gyerekemnek ez lesz az egyetlen amit nyomni fogok. Szívem szerint valami kéttannyelvű iskolába adnám, hogy tanuljon meg normálisan angolul, meg plusz még valami nyelvet, és akkor övé lesz a világ. Bármilyen random diplomával tud menni multihoz dolgozni jó fizetésért.
Sok dolog. Rengeteget köszönhetek az iskolámnak.
- nyelvek: beszélni mindet tudtam, de a nyelvtant csak ott tanultam meg (Hochdeutsch, Francia, Angol), de viszont a svájcinémetem is fejlődött.
- csapatmunka és a projektek elősegítették, hogy a munkahelyen mindig feltaláljam magam
- mivel mindig úgy volt, hogy 2 évfolyam együtt volt, így nagyként mi segítettünk a kicsiknek, de amikor mi voltunk kicsik, akkor ránk figyeltek a nagyok.
- Megtanították, hogy tanulni úgy is lehet, hogy közben élvezzük és nem érezzük tehernek.
- Megtanultam úszni, mivel minden héten egy délelőttöt úszni jártunk.
- Megtanultam önállóan közlekedni gyalog és biciklivel a suliba. Megtanultam a kresszt.
- A természet szeretetét, szépsegét és védelmét is fontosnak tartották a túrák során.
- Megtanultam, hogy minden ember ugyanannyit ér. Nem kell más országokból érkező gyerekeket kirekeszteni. Az autistát és a kerekesszékest sem kezeltük másképp. Ők is ugyanolyan gyerekek voltak.
- Mivel nagyon sokat törődtek velünk, így a továbbtanulásban is rengeteget segítettek. A tanáraim bíztattak és a képességeimet ismerve olyanokat ajánlottak, amik hozzám illettek.
- Az alap háztartási ismereteket is megtanultam. Főző órák, háztartásismeretek és barkácsszakkör is volt (ezek mind fakultatívak voltak ha jól rémlik).
- Az olvasás szeretetét. Szünetek előtt mindig elvittek minket a könyvtárba és választanunk kellett nekünk tetsző könyveket. Ezeket a szünetben kiolvastuk, rövid (1 oldalas) olvasónaplót írtunk mindegyik könyvről).
Én a mai napig szeretettel gondolok vissza az általános iskolás éveimre és amikor tudok, meglátogatom a volt tanáraimat az iskolában. Általában a túrázós napokon, mivel így felügyelő felnőtt szerepét ellátom (nem mindig tudnak a szülők elegen menni, így olyankor engem hív a tanárnő).
Köszönöm a válaszokat!
12-es ez milyen iskola?
Nekem nem igazán tetszik az, hogy folyamatosan mindenki azzal jön, hogy az iskolában tanultak nagy részére soha nem lesz szükség. Még neves gyerekpszichológusok is ezt mondogatják, pedig így is eléggé a béka s...ge alatt van a tanárok presztizse.
Szerintem igenis fontos dolgokat tanítanak, az más kérdés, hogy némelyik tanár erősen túltolja.
De ha komolyabban vennék az emberek, nem lenne ennyire nulla az emberek iskolázottsága. Akkor nem lehetett volna pl. a covid idején mindenféle maszlaggal megetetni az embereket, pl. a fejem fogtam, hogy ilyenek mentek a neten, hogy a pcr-teszttel az emberek agyában a félelemközpontot ingerelték szándékosan. Oh, te jó ég, gondolom aki ezt kitalálta, nem járt biológia órákra, de az a szomorú, hogy ezt sokan bevették.
15!
Nekem a kérdés alapvetően az általános iskoalra vonatkozott. Magyarországon az a világon semmit nem ad az írás, olvasás és alapmuveletek harmason kívül. A többi tárgy teljesen felesleges abban az életkorban. Áz átlag 14 év alatti marhára nem érdekli se a fizika, se a kémia, se a biológia, se a történelem. Matekból is totál felesleges nekik az egyenlet, sinus-cosinus, meg térfogat számítás és tarsai. Ezeket a középiskolában kellene tanítani, az általános iskolának csak és kizárólag az alapokról kellene szólnia. Hollandiában élek, a gyerekem itt járt iskolába 3. osztálytól. Tudod mit tanultak az iskolaban? Írás, olvasás, matek. Minimális az ország történelméről, földrajzáról. Kémia, fizika nem volt, angol az utolsó évben, heti egy órában. Tudod mit csináltak helyette? Előadást tartották szabadon választott témából. Pl a 3 évfolyamán a többség valami háziállatot választott, arról beszélt az osztálynak és a tanárnak egy 5 perces előadásban. Tudod mit tanultak meg ezzel? Fogalmazni, értelmesen és jól érthetően beszélni, mások előtt beszélni. A másik, az írásbeli beszámoló volt, szintén szabadon választott temakorben, itt ha jól emlékszem 5 oldal volt az elvaras. A gyerekem pl a Minecraft-rol írt. Tudod mit tanuktak meg vele? Fogalmazás, helyesírás, érthetőség. Plusz értő olvasas, mert a többi gyerek is elolvashatta a műveket és utána megbeszélték a tartalmat.
Ezek fontosak. Az, hogy képes legyen számolni, méghozzá jól számolni, értelmezve olvasni, érthetően és értelmesen kifejezés magát szóban és írásban. Ezek az alapok, erre lehet építeni.
16- os, én is így gondolom a nagy részét, amiket írsz. Azzal nem értek egyet, hogy nem érdekli őket a biosz meg a kémia, vagy akár a történelem. Csak nem olyan formában, ahogy tanítják. Tegnap egy döglött szöcskét elemeztünk, előtte a hétvégén a Gellért-hegyre kirándulva pedig arról kérdezgetett a 6,5 éves gyerekem, hogy mi az a szobor, és miért van ott. Kísérletezni is imád, pl. nézni, ahogy a jég elolvad, miért olvad el, milyen hőfokon olvad el, stb. Imádja az anatómia-könyvet is lapozgatni.
Mi Ausztriában élünk, most kezdte a gyerek a sulit, a házit már most utálja, de remélem, hogy azért hasonló dolgokat fognak tanulni, mint nálatok.
A kis gyereket is èrdekelheti nagyon sok minden, de pont az iskola teszi tönkre a kìvàncsisàgukat. Az otthontanulo gyerekemmel megfigyeljük az àllatokat, olvasunk az èletmòdjukròl, vonulàsròl, testfelèpìtèsről, rendszerezèsről. Iskolàban erre nem lenne ideje. Ott ő lenne a hülye, mert szeret mozogni, ès nem szeret rajzolni. Itthon ugyanùgy tanul ìrni, olvasni, szàmolni a maga tempòjàban, minimàlis időràfordìtassal ès nagy hatèkonysàggal.
Gyerekekkel ugyanùgy talàlkozik, jàtszik. Vegyes èletkorú, tàrsadalmi helyzetű ès nemzetisègű gyerekkel talàlkozik, (meg felnőttekkel is) ezt az iskola nem tudnà neki biztosìtani.
A magyar (ès az angol) iskolarendszer ahogy van, katasztròfa. Màs rendszerekre nem làtok rà, a svàjci az egyik vàlaszolò leìrasa alapjàn jònak hangzik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!