Iskolatáska első osztályba. Melyiket válasszuk?
Sajnos a könyveket, füzeteket mindennap hozni-vinni kell.
Gyalog sem lakunk messze az iskolától, kb. 10-15 perc séta kényelmes tempóban.
Milyen márkát válasszunk, ami nem megy szét 3 hónap alatt (nyilván ez gyerekfüggő is, hogy mennyire vigyáz rá, tudom), gerincét sem teszi tönkre, de azért néz is ki valahogy.
Fiúnak kell. Akár linket is elfogadok, ami nektek bevált.
A lányaimhoz képest kicsi és vékony fiam is Ars Unát kapott, csak egy másik fazont. Azt néztem, hogy már nem lehet kapni, de ez más formájú volt, mint a többi, keskenyebb de magasabb, és ez jól állt neki. A nővéréé meg nem.
Én Boll-t vettem, vékony, de viszonylag magasabb fiamnak. De szintén most kerül csak bevetésre.
Nálunk csak azt a könyvet, füzetet kell hazahozni, amiben lecke van, a többit általában beszedik.
Kedves 8, ezek szerint a lányod nem is vékony, így persze, hogy nem probléma nektek, hogy kétszer akkora a táska, mert nektek nem is.
Az enyém 7 évesen 123 cm 17 kg. Na ő vékony.
Ha pedig utána néztél volna rájösz, hogy az általam ajánlott Derform FELEANNYIBA kerül, mimt az ars una. Erre írtam, hogy nem az ára szamított, azaz nem spórolásból vettünk olcsóbbat, hanem mert ez OPTIMÁLIS az alkatához, így ezzel többet teszünk az egészségéért. ;)
14#
A lányod is teljesen normális tartományban van. Sőt ha igazából belegondolsz ugyan úgy van mint az én lányom, csak az enyém magasabb.
De megnéztem az általad ajánlott táskát, amit én néztem ugyan úgy 20 e ft volt. Ars una is van 20 - ért boltban meg van 30 és 40 ezerért is, kiegészítőkkel és anélkül. 🤷♀️ Ugyan az az ár kategória.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!