Mire jó a sportra nagy hangsúlyt helyezni esetleg versenyszinten?

A kettőt ne mossuk már össze....

Ugyanaz, mint mikor egy apa éveken keresztül veri a gyerekét. Abúzus ez is, az is. A sport csak eszköz benne, de nem maga a sport a felelős vagy a rossz.

A sportolásnak számos pozitív hatása van az emberi szervezetre. Gondolom ezeket nem kell felsorolni, mindenki tudja.

A probléma ott van, hogy nincs lehetőség hobbiszintű tömegsportolásra gyerek-és kamaszkorban. A sportegyesületek csak a leigazolt versenyzők után kapnak támogatást. Tehát nincs olyan, hogy a tizenéves gyerek lejár az uszodába/ focizni/kosarazni/röplabdázni hobbiból, pusztán a sportolás öröme és a társaság miatt.

Én anno a ritmikus gimnasztikával jártam így. 5 évesen kezdtem, 6 évesen bejött a tanfolyamra a versenyzők edzője és kiválogatta azokat, akiket versenyre akart készíteni. Akiket nem választottak ki, azok kb.átmehettek aerobicra. Ott meg nincs kérdés, ott automatikusan mindenki versenyző. Én azóta felnőttem, azóta is ugyanígy működik a dolog. Az iskolai sportcsapatokban is mindenki automatikusan versenyző. Tehát vagy tesped a gyerek és nem sportol, vagy versenyzik. Esetleg edzői irányítás nélkül lötyög valamit.

Szerintem nagyon kevés az a kisgyerek, aki önszántából jár ezekre. Amíg ovisok, vagy alsósok, addig még talán, mert akkor nem olyan nagy a követelmény, de utána? A legtöbb ismerősöm gyereke abbahagyta.

Nekem adhd-s mindkét gyerekem, és több sportot is kipróbáltak, úszás, lovaglás, judo, karate, tánc és a legtöbbet érdeklődés hiányában abba is hagyták. Bár a fiam még most jár karatéra, de nem tudom meddig, mert nem nagyon szeret járni. Amikor abbahagytuk az összes edzőtől megkaptam, hogy alkalmatlan vagyok az anyaszerepre, mert nálunk az van, amit a gyerek akar, és nekem határozottabbnak kéne lennem. Én meg határozottan kijelentem, hogy értem, hogy miért sok a gyereknek. És őszintén nekem is. Pedig csak heti 2-szer jártunk, de így is este 8 után értünk haza, addig én ott üldögéltem a parkolóban, lett volna más dolgom. A gyerek meg este 9-kor ott sírt a lecke felett. Ennek én nem igazán látom értelmét.

A pszichológus is leteremtett, hogy mi az, hogy az adhd-s gyereket én nem hordom sportolni?! Mintha legalábbis azt mondtam volna, hogy nem adok enni a gyereknek. A mai világban elvárás, hogy hord sportolni, mert különben rossz anya vagy. És ahogy korábban is írták, nem nagyon van olyan, hogy hobbiból jár. Mindenki halálosan komolyan veszi, a fiam fél éve jár karatéra, és elvárták volna, hogy menjen nyáron sporttáborba, amikor ő nem szeret nem itthon aludni, most meg azzal zaklatják, hogy menjen vizsgázni, szerezzen övet. Beszéltem már az edzővel, és mondtam neki, hogy ne zaklassa ilyenekkel a gyereket, persze ő is meg volt sértődve, hogy van komolyan vesszük vagy ne járjunk.

Amúgy aki szereti és önszántából jár, biztos tök jó. Nekem van irodán egy volt focista kollégám, igen, kiöregedett, jelenleg másodállásban edzőként dolgozik. Szerintem abból van több pénze, de itt meg befizetik a járulékokat utána.

Bár a másik hátulütője, hogy a legtöbb ilyen embernek már fiatalon kivan a teste. Sokáig jártam gyógytornára egy sportrehab csajhoz. Tele volt huszonéves fiatallal, akiknek már mind műtve volt a térde, meg minden bajuk volt. Ezért én biztos nem hordanám versenyszerűen sportolni a gyerekemet.

De ha mégis, mindenképpen kell egy B-terv, mellette kell szakmát tanulni, mert 30 évesen már öreg lesz hozzá.

Egy ilyen mentalitású anya mellett nem csoda, hogy utál minden sportot. Nincs előtte példa, a te hozzáállásodból süt az ellenszenv bármilyen sport iránt, meg ahogy mondták ráhagyod.

Max 10 évesen már 5 sportot próbált ki és fél év után az utolsót is abba akarja hagyni... Szerinted ebből mit tanul?

18-as. Tipikus magyar mentalitás. Néhány sort írtam, és máris mindent tudsz az életemről, és elítélsz? Neked van gyereked?

Én egyébként heti háromszor jártam úszni, amíg rákos nem lettem. Azóta inkább csökkenteném a terhelést. Járjon el sportolni, ha egyedül is elmegy, én nem viszem sehova. Karatéra már egyedül jár a fiam.

Viszont az adhd-s gyereket másképp kell nevelni, mint az átlagos gyereket. Csináld, mert azt mondtam, mert én vagyok a felnőtt, hát ez náluk nagyon nem fog működni.

Egyébként 2 gyerekem van, ők próbálták ezeket együtt, ketten. A fiú nyilván nem járt táncolni. ÉS nem 10 éves egyik sem.

De ha van sikeresen felnevelt élsportoló adhd-s gyereked, akkor nagyon szívesen veszem a tanácsaidat.

Van gyerekem. Abba nőtt bele, hogy sportolunk. Pici korától járt velem edzésre. 2,5 évesen ő is akarta csinálni. Az apját mindig látja, hogy elmegy a futni. mert ő meg fut. Az én versenyeimre és a futó versenyekre is visszük magunkkal. És nem azért mert olyan húúú de nagy versenyzők lennénk, hanem mert jó a közösség, a hangulat és hogy ezt tapasztalja meg. Ő most ovis, amit rendszeresen csinál, az az úszás (heti kétszer, ilyenkor én is úszok a nagy medencében) és az én edzéseimen, ha akar, beáll (oda heti egyszer jön velem).

Ismerősöméknél úgy járnak, hogy a 3 lány (7,10,13) és az apjuk együtt járnak heti 3szor karate edzésre. Együtt kezdték. Így is lehet.

És nem, nem kell versenysportolónak lennie senkinek. De a fél év után abbahagyással, mert "nem tetszik", "fárasztó", "hülyék a csapattársak", "gonosz az edző" kifogásokkal, sosem fogjátok megtapasztalni, hogy a sport mi mindent ad egy ember (nem csak gyerek) életébe: kitartást, rendszert, céltudatosságot, sikerélményt, kompetensséget, annak a megtapasztalását, hogy akkor is csinálom, amikor nincs kedvem, de van egy cél, amit csak ennek árán lehet elérni, megtapasztalja az ember hogyan kell a saját határait tágítani. Ezeket a megtapasztalásokat meg később, más, hétköznapibb szitukba át lehet konvertálni, mert már van belőle egy megélése.

És nem, egyáltalán nem kell ehhez élsportolónak lenni. Csak rendszeresen kell sportolni, igen úgy hogy vannak benne célok. Ezért nyomják az övvizsgát. Lehet, hogy ő még nincs kész rá, vagy fél a megmérettetéstől - egyébként pont ezért lenne jó, hogy megtapasztalja, hogy ha készül valamire, beleteszi az energiát, akkor a végén megvan az eredménye és büszke lehet magára. És igen a gyerekek többségénél nincs még belső motiváció, ezt a szülőnek kell felépíteni, hiszen ő ismeri a gyerekét a legjobban. A másik, hogy olyan közösséget találni, ahol jó a társaság, ahol a gyerek jól érzi magát, mert ez lehet majd neki egy belső motiváció.

Pl ismerős gyereke (fiú!) 5 éves kora óta jár hip-hop táncolni. Amikor 6 évesen az oviban megkérdezték tőle, hogy mi lesz, azt mondta tánctanár. Most 10 éves és még mindig ugyanabban a táncsuliban táncol és baromira élvezi. Ott is mind a két szülő céltudatos és sportol. Ez a része is nagyon fontos, hogy lássa a példát. Ha nincs példa, könnyebben kezdi el azt érezni, hogy ő minek csinálja, hisz a szülei se csinálják, akkor ez biztos szívatás. Az meg, hogy a sportolás nem mindig csak arról szól, hogy élvezni kell, hanem nehéz és fárasztó is, de ha (bármilyen szinten is, de) csinálod, akkor van benne sikerélmény, büszkeség, ami párhuzam lehet az élet bármely területével.

Egyébként a sportoláson kívül ilyen a zenetanulás. Így aki nem sportol, az zenéljen. Hasonló dolgokat fog kapni tőle. Egyet nem, az izomzatot.

(A 10 évest azért írtam, mert te nem írtál életkort én meg csak betippeltem, hogy MAX 10 éves.)