Azoktól kerdeznék akiknek a gyermeke már nagyobb. Hátrány e, ha csak 4.-ben van először idegen nyelvi oktatás? Mikor jutott el a gyermeked tudása így a megfelelő szintre?
A városban csak a kéttannyelvű iskolákban (2 db ilyen van) kezdik elsőben az idegen nyelvet. Igaz akkor emelet óraszámban, alapozásra, utána pedig két nyelven folyik az oktatás.
Minden más suli 3.-4. Osztályban kezdi csak.
Ezen eléggé ledöbbentem, az én időmben volt így és már akkor se (inkább később amikor szívtam a gyatra oktatástól) tartottam hatékonynak, hogy 9.eves korig semmilyen formában nem találkoztam az angollal.
Azt hittem ez azóta változott.
Miért nincs köztes megoldás, hogy elsőtől oktatják de nem két nyelvűként?
Nem késő akkor már?
18-asnak szerencséje van, de sajnos kevés az ilyen gyerek.
Nekem is van olyan ismerősöm, aki kijelentette, hogy már baba korában is csak angolul fog vele beszélni, hogy azt tanulja meg. Mondtam neki, hogy nem ajánlanám, mivel neki nem ez az anyanyelve, megtanulni tökéletesen nem fogja, inkább a magyarral kéne próbálkozni.
Aztán elég hamar letett róla, mivel úgy tűnik, hogy a gyereknek fejlődésneurológiai gondjai vannak. Szerintem egyébként semmi komoly, de járnak mindenféle tsmt-tornára, meg ilyenekre, úgy tűnik a nyelvtanulás most hirtelen nem lett olyan fontos.
Nem hátrány, de jobb a nyelvtanulást korábban elkezdeni. A Lányom harmadiktól kezdve tanulta az angolt. Harmadikban és negyedikben heti 2-2 óra. Ötödiktől nyolcadikig heti 3 órában. Majd kilencediktől heti 5 órában. Nyáron megcsinálta a középfokú nyelvvizsgát és most tizenegyedikesként előrehozott érettségit tesz majd.
Neki jó tanárai voltak. Szerintem a tanárokon és a gyerek hozzáállásán és képességén múlik minden.Egy matematika tagozatos gimnáziumba jár. Szerintem nem érzi a hátrányát, hogy nem elsőtől tanulta a nyelvet és az sem hátrány, hogy nem járt NYEKes osztályba.
A fiam elsőben kezdett angolt tanulni, sehogy se boldogult vele. Az első három iskolai év inkább visszavetette a nyelvtanulásban, a kedvét, önbizalmát porig rombolt a sok kudarc.
4.-től felmentették az osztályzás alól (akkor a BTMN gyerekek még kaphattak ilyen kedvezményt). Hatodiktól már nem volt szüksége a felmentésre, elkezdett angol videókat nézni, angol nyelvű játékokkal játszani. Napi 1-2 órát legalább foglalkozott a nyelvvel, persze nem az iskolai lecke biflázásával, bár azt is szorgalmasan csinálta.
Már középiskolás. Az iskolai angol semmi nehézséget nem jelent számára, a próbanyelvvizsgán a középfokú szintet magabiztosan elérte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!