Van olyan aki nem engedi a járvány miatt a gyerekét iskolába?
Megy iskolaba
Nem tehezem meg h otthon maradok mert nincs HO nalunk.
Masik h a haziorvos is javasolta h menjen mert nem esik at a korosztalyaban levo kisebb betegsegeken es igy nem erosodik az imunrendszere. Kesobb sokkal betegebb lehet egy siman alap nathatol.
Én sem szívesen engedem őket, de nem tudnám hogyan igazolni.
Az más tészta, hogy a mostani zéro tolerancia miatt többet vannak itthon mint bent, mert folyamatosan lázasak, köhögnek, folyik az orruk, megy a hasuk...
Nálunk az őszi-téli időszak mindig ilyen, csak eddig egy kis náthával a doki nem írta ki őket, most viszont ilyen esetekben kötelező itthon maradniuk.
Hát persze. Aztán ha majd egyetemre minimum 200 km-re menekül tőletek a szobafogságból, az első gyengus nátha ágynak dönti hetekre rögtön az első héten.
Ezzel nem fogod megvédeni, sőt, inkább az immunrendszerét gyengíted vele. Már így is épp eleget voltak otthon a gyerekek. Ha beteg maradjon otthon, ha nem, menjen iskolába. Betegségek mindig voltak, és lesznek is, sokra már oltás is létezik. Annak örülj, hogy nem valami ebola szintű cucctól kell tartani, kb. akkor érezném jogosnak ezt a felvetést.
Én gondolkodom rajta, mivel immunszupprimált beteg vagyok.
Tavaly itthonról tanultak novembertől áprilisig. És az iskolaigazgató igazolta, mivel van egy ilyen lehetősége az igazgatóknak!
Bár most hogy van oltás, nem tudom, hogy mit szólnának hozzá, de nálunk tavaly több gyerek is otthon maradt.
Én home office-ban dolgozom, a betegségem miatt amúgy sem megyek be az irodába, így tudtam őket tanítani. (Bár nagyon nehéz volt munka mellett!)
A fiam alsós, és ott még nagyon szépen töltötték a Krétát a tanárok, vele jól tudtam haladni, de a felsős lányommal nagyon gáz volt.
Szerencsére egy osztálytársa folyamatosan küldte az órai jegyzeteit, anélkül nem tudom, hogy hogyan haladtunk volna.
Szerintem jobban megtanulták, mintha bent lettek volna. Kénytelen volt mindent leírni a füzetbe, kénytelen volt figyelni. Mindent megnéztem, mindent visszakérdeztem. Most a lányomnak sokszor fogalma sincs mi történt az órán, ha kérdezem mit vettek, ja nem tudja, nincs a füzetben jegyzet. A matektanár magyarázatait nem érti. Amikor én magyaráztam, és nem értette, elmondtam megint, másképp.
Persze tudom, hogy különleges helyzetben vagyunk, mert aki dolgozik, ezt nem tudná megtenni, és nem is mindenkinek van meg ehhez a háttértudása.
Az idén viszont nem szívesen vállalnám ezt be, egyre nehezebb a tananyag, a kémia-fizika anyagról halvány gőzöm sincs, azt nehéz lenne neki leadni. Ennek ellenére lehet, hogy decemberre lesz olyan helyzet, hogy itthon fogom őket pár hétre.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!