Erkölcstan vagy hittan?

Én engedném hittanra menni ha nem valami elvakult agymosás folyik az órán, és ezt elkötelezett ateistaként mondom. A gyerek láthatóan nem vallási indíttatásból akar hittanra menni hanem mert szórakoztatóbbnak tűnik és ott vannak a barátai. 10 évesen ez fontos, ha az erkölcstan tényleg ilyen szájbarágós és ott nincs társasága akkor elhiszem hogy rosszul érzi magát az órán. Ettől még nem lesz feltétlen hívő, nem tartom reálisnak hogy heti egy hittan óra teljesen felülírna mindent amit az elmúlt 10 évben tanítottatok neki. Az ő autonómiája (és ezzel a kapcsolatotok) viszont sérülhet ha elveszitek tőle a választás lehetőségét.

Természetesen ettől nektek nem kell hazudnotok, ha kérdést tesz fel a hittanon tanultakkal kapcsolatban akkor nyugodtan elmagyarázhatjátok miért nem hisztek az adott dologban. Még az sem gond ha (legalább az elején) követitek miket tanulnak, nehogy beleneveljenek valami káros ostobaságot.

Viszont a vallási szövegek és a hozzájuk kapcsolódó kultúra alapvető referenciapontok egy társadalomban, ezért az alap műveltség részei akkor is ha te személyesen nem hiszel benne és kritikusan viszonyulsz hozzá. Rengeteg klasszikus és modern irodalmi, zenei, képzőművészeti alkotás tartalmaz bibliai utalást, rengeteg történelmi esemény értelmezésében fontos szerepe van a vallásnak és a mai napig sok hívő van akiknek a gondolkodásmódját akkor tudjuk megérteni ha van valami minimális elképzelésünk arról hogy mi van a Bibliában. Természetesen ez igaz minden más vallásra és az ő szent könyveikre is, csak azokban kevésbé vagyok otthon. Előnyére válhat az életben, de legalábbis a gimnáziumi irodalomórákon biztosan ha találkozik ilyenekkel.

Ő melyikre akar menni, hova járnak a barátai? Mert ha ő kifejezetten katolikus hittanra szeretne átiratkozni akkor nem segíted ki azzal ha átrakod erkölcstanról buddhista hittanra, ennyi erővel hagyhatod ott ahol van.

10 éves voltam, amikor hasonló okokból elkezdtem hittanra járni. Csak ez a 90-es években volt, akkor még nem órarendben fixált oktatás volt, hanem teljesen szabadon választott, iskola utáni program. Ateista családból jövök, meg se vagyok keresztelve, csak hát az összes barátom járt hittanra, én is akartam.

Az elején még örült is nekem a plébi, hogy lett hirtelen egy báránykája. Nekem is tetszett a dolog, tényleg énekeltünk, történeteket hallhattunk, néha kimwntünk a templomkertbe gombát nézni. (Volt ott egy hatalmas pöffeteg, kéthetente egyszer megnéztük, hogy még mindig ott van-e.) Persze meg kellett tanulni az imádságokat is, Miatyánk, Hiszekegy..., de nem volt az olyan rossz.

Csak épp racionális gyerek voltam, és kérdéseket tettem fel. (Ha isten azt mondta a Paradicsomban, hogy ha esznek a fáról, akkor meghalnak, akkoe végülis miért nem haltak meg? Hogy váltotta meg Jézus a kereszthalállal az egész emberiséget? Meg minek, mi szükség volt erre?)

A plébinek aztán annyira kellemetlenek voltak a kérdéseim, hogy amikor egyszer ellógtam az órát, akkor kapott az alkalmon, és kihajított hittanról.

Ha ilyen színes a felhozatal, nekem nem lenne gond, ha megnézné azt, amelyikre kíváncsi, de mindenképp tudatosítanám benne, hogy akkor az év végéig oda kell járnia, és ha nem is tetszik neki, de abból fog jegyet kapni. Év végén válthat, ha akar.

Vagy ha belemennek, akik tartják a hittan órákat, esetleg meg lehetne beszélni, hogy egy-egy alkalommal bemegy mindegyikre, ami érdekli, aztán eldönti, hogy érdekli-e valamelyik, vagy marad, ahol van.

Mi sem vagyunk vallasosak, a fiunk etikára jár, pár éve volt neki is olyan ötlete, hogy menne hittanra, de kiderult, hogy csak azért szeretne menni, mert a hittanos osztálytársak azt mondták, hogy ott semmit nem kell csinálni. Na ez nem elég indok rá, de ha tényleg kíváncsi lett volna rá, engem nem zavart volna, végül is az alapmuveltseg része ez is.

Nem vagyok vallásos, a szüleim se. Meg se vagyok keresztelve. De amikor másodikos voltam, a barátaim minden pénteken mentek hittanra, én is ki akartam próbálni. A szüleim engedték. A foglalkozások jók voltak, rajzoltunk, énekeltünk, beszélgettünk. Nagyon szerettem. Aztán ahogy nőttem, nálam is jöttek a kérdések, jött az értetlenkedés, hogy “ezt meg hogy?” Aztán kiváltam ebből a körből, mert rájöttem, hogy nem nekem való.

A fiam, amikor elsős lett, kipróbálta a hittant, adtunk neki esélyt, hátha érdekli, de csak kétszer volt, majd többet nem. A lányom óvodás volt, mikor kérte, had járjon hittanra. Elengedtük. Egy bácsi tartotta, énekeltek, ő gitározott nekik, meg kedves történeteket mesélt. Amikor elment iskolába, akkor már csak az erkölcstan maradt.

Én nem zárkózok el, ha a gyerekek valamit ki akarnak próbálni. Menjen, csinálja. Majd ha megunja, már nem fog járni, de az esélyt megadnám, hogy kipróbálja.