18-19 éves ,,gyereknek” a szüleinek miért kell még mindig szülői értekezletre járnia?
Van egy 18 éves fiam, aki most végzős. Lehet sok szülőtársam megfog ezért követni, de én utoljára középiskola elején voltam szülőin, mégpedig azért mert úgy gondoltam már akkor, hogy a fiam elég nagy ahhoz, hogy maga intézze a sulis dolgait, ha esetleg segítség kell, akkor szól nekem.
Az egyik nap azzal állított, haza, hogy hétfőn szülői is azt kérte az ofő, hogy mindenképp legyenek ott a szülők, mert fontos dolgokról lesz szó.
A fontos dolgok a következők voltak:
-Milyen tánc legyen a szalagavatón
-Ki legyen a tánc tanár
-Milyen színű öltönye legyen a fiuknak
-Milyen fajta nyakkendőjük legyen
-A lányoknak milyen ruhàjuk legyen
És amin a legjobban meglepődtem, hogy néhány szülő màr majdnem összeveszett ezen. Én kb fél óra után távoztam.
Kérdem én..
Nem arra kéne ösztönözni a felnőtt gyerekünket, hogy önállósodjon és megtanulja intézni a saját dolgait?
Nyilván én is büszke vagyok rá, meg engem is érdekel a jövője, de szerintem ez nem azon múlik, hogy milyen öltönyben fog ballagni.
Ti, hogy látjátok kedves szülőtársak?
A szülői hülyeség volt, ez
az osztályfőnök hibája volt, de nem csak ő tehet róla, szinte mindenhol ilyen hülyeségekről vitatkoznak végzős évben, úgyhogy a szülők részéről szinte elvárás ez.
Nálunk szerencsére intelligens osztályfőnök volt, meg a szülőtársak is aránylag intelligensek voltak, úgyhogy a szülői kizárólag a pénzről szólt. Megszavaztunk egy értékhatárt, hogy maximum mennyit vagyunk hajlandóak kifizetni, aztán ennyi volt részünkről a dolog. Minden mást megoldottak a gyerekek.
Amikor én voltam középiskolás, ezeket a kérdéseket az osztály beszélte meg, nem a szülők. Nyilván az ofő húzott egy határt.
Azt hiszem utolsó évben, de lehet, hogy már 11-ben sem volt szülői. 16 évesek voltunk, amikor az ofő közölte, hogy most már nem vagyunk tankötelesek, innentől a mi felelősségünk. Nem volt kötelező az ellenőrzőt aláíratni sem.
Utolsó, ez marhaság. Igaz, hogy 16 éves korig tart a tankötelezettség, de addig még nem vagy nagykorú, nincs saját kereseted. Tehát igenis köze van a szülőknek a dolgokhoz. Középiskolában végig van szülői értekezlet a felsőoktatási továbbtanuláshoz is van köze a szülőknek, főleg, mert legtöbbször ők fizetik.
Amúgy én magam is utálom a szülőiket, és ha tehetem, inkább a férjemet küldöm. Náluk főleg arról szól, hogy van egy-két deviáns gyerek, akik miatt a tanárok ki vannak bukva, és név nélkül szidják az egész osztályt, én meg ülök, és szörnyülködök, hogy hova keveredtem. Akkor már inkább a ruhákról vitáznék szívesebben.
3mas és 5ös,az osztályfőnököknek kötelező szülőit tartani. Nem az ő hibájuk, előírás.
Kérdező: ahogy a többiek írják, valószínűleg nem a fiatal felnőtt gyereked kezeli a családi kasszát. És anyagi vonzata van mindannak, amiről szerinted felesleges beszélni. Plusz általában az érettségiről és továbbtanulási lehetőségekről is kaphatsz ott infót. Nyilván a gyereket is tájékoztatják, de az a biztos, ha többen tudtok a lehetőségekről. Plusz a gyereknek ott lesz pl az érettségi stressz és egyebek, amik miatt nem feltétlenül (bár kizárva sincs) lesz a legjobb információ feldolgozás nála.
Szerintem a kérdezőnek valahol akkor is igaza van. Az összeghatárt megszavazhatják a szülők, de ehhez elég lenne egy online kérdőív is, felesleges ilyen baromságok miatt berángatni valakit, akinek mondjuk van munkája és egyedüli kenyérkereső. Az osztály simán el tudja dönteni magától is, hogy mit akar táncolni.
Arról nem is beszélve, hogy a rákövetkező évben mennének felsőoktatási intézménybe, ahol meg hirtelen azzal szembesülnek, hogy lófaxt se mond senki semmiről, csak találd ki egyedül, hogy neked hol, mikor és milyen órán kéne lenned. Annyi évfolyamtársam volt, akinek a szimpla órafelvétel problémát okozott, mert anyu kb 18 évesen is még kézen fogva kísérte mindenhova... Ez gáz, önállóságra kell őket nevelni, aminek kiindulópontja simán lehet az, hogy fekete vagy szürke öltöny legyen és a szülő által előzetesen megadott keretből ez hogy fér bele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!