Szülők! Mit szóltok ahhoz, hogy mjusban már biztosan nem lesz iskola?
Én nem bánom, egészen megszoktuk már, hogy itthon tanulunk. (4.-es kislány)
Én sejtettem, gyanús volt, hogy az utolsó ecsetet is haza kellett hozni a suliból.
Nekünk kicsit most bonyolult a helyzet, mert elköltöztünk, új település, új suli lesz 5.-től.Ha most kinyitná kapuit a suli, bajban lennék, hogy juttassam át az előző suliba, kocsi páromnál,busszal macerás lenne. De mindegy is, mert szeptembernél előbb nem lesz iskola.
Az én lányom (7-es) nagyon örül, hogy nem kell nap, mint nap átélnie azt, hogy gyomorgörccsel megy. Nem tudja ő se, hogy mi miatt van, mivel senki nem bántja, szereti az osztálytársait, csak valami (ő se tudja pontosan megmondani) zavarja.
Sokkal nyugodtabb lelkileg, boldogabb, kiegyensúlyozottabb, hízott is. Mondtam neki, hogy váltsunk sulit, de azt mondta nincs semmi baj se a tanárokkal, se az osztálytársaival. :)
Úgyhogy nálunk nagy az öröm
Én csak azt furcsállom, hogy miért csak a május a fix, hogy nem lesz. Azután már csak kb két hét, és az már olyan mindegy. Remélem akkor is távoktatás marad.
Nekem pl így könnyebb itthon tanulni, kevésbé stresszes, mivel kialszom magam.
Nem meglepő.
Én attól félek csak, hogy ha így haladunk, akkor szeptemberben se lesz suli.
Ma már itthon is írtak a várható második hullámról október-novemberben.
Igaz szerintem ilyen ütemben, mi az első hullámon se leszük túl őszig.
Így van. Most itthon nagyon lassan terjed a vírus, és még így sem nyitják ki az iskolákat, így még az első hullám se cseng le őszig... Vidéken viszont lazább lesz tehát gyorsabban fog terjedni a vírus, tehát az is lehet h rosszabb lesz.
Ha októberben második hullám lesz akkor megint bezárnak mindent jövő nyárig?
Én nem hiszem hogy ez az egész jó lesz így 1.5 évig. Az otthoni tanulás kb 40% az iskolai oktatáshoz képest, nem hatékony, kínlódás, főleg alsósokkal, idegen nyelvek az élő órák hiánya miatt kilőve, fejlesztés nuku, nem beszélve hosszabb távon a társas kapcsolatok és a szocializáció hiányáról...
"Ez jó megoldás azoknak, akik nem tudnak valamilyen oknál fogva bemenni a suliba. Magántanulás is egy jó lehetőség."
Sasszem, volt, amíg ki nem nyírták a lehetőséget. Értem az indokot mögötte. Ugye a problémásat így pöckölték ki, hogy ne zavarjon senkit, viszont ettől nem oldódott meg a gond és nem haladt sehova, csak görgette a rendszer, míg néha akár fél-analfabétán el nem jutott addig, hogy már nem tankölteles és mindenki fellélegzett, hogy megszabadultak tőle. Viszont ezek a dolgok ugyanúgy nem fognak megoldódni, csak nem lehet tőlük megszabadulni csak úgy, így végsősoron szerintem mindenki szívni fog, arról nem beszélve, hogy voltak akik így mentették ki a gyereküket és minsőgégibb kiscsoportos tanulókörökbe járatták, vagy akár otthon tanították, mert ez ezért vagy azért jobb volt nekik. És ezt úgy, hogy a politikusok se a "proli" állami helyekre járatják a gyerekeiket, szóval ők is úgy állnak hozzá, hogy nem elég jó a gyereknek, de a köznépet belekényszerítik és lassan lezárnak minden kiutat, ami nem több millió forintos kiadás, amire meg úgy sincs szinte normális embernek pénze.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!