Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Kedves szülők! Ti mit tennétek...

Kedves szülők! Ti mit tennétek, ha csöndesebb, visszahúzódó gyereketekbe, aki amolyan "túl jó" gyerek, és még is egy-két tanár rendszeresen beleáll?

Figyelt kérdés

Most felsőben durvább a helyzet, de alsótagozatban is volt rá példa ritkábban. Lányom igaz, képességei miatt nem jó tanuló, de keményen próbálkozik. Sajnos magas dioptriás szemüveges, gyengénlátó, ami rányomta bélyegét fejlődésére pici korától kezdve, ezért vannak a tanulási gyengeségei többek közt és mitagadás ügyetlen is. Erről van hivatalos szakértői vélemény a pedagógiai szakszolgálattól, de egyes tanárok magasról tesznek rá, semmibe veszik. És nem csak hogy semmibe veszik, de be is szólnak neki, már-már sértegetik. Rajztanár pl fintorogva nézi, a munkáit és megjegyzéseket tesz rá, ami egy ilyen érzékeny gyereknek egyenesen mélyütés, de úgy gondolom, ez bármelyik, egy átlagos gyereknek is rosszul esne, főleg, ha mindent beleadott abba a munkába! Az idei osztályfőnök meg kisebb dolgokban ugyan, de negatívan megkülönbözteti őt a többi gyerektől: amit szabad a másik gyereknek, azt neki nem szabad. Amit elnéz a másik gyereknek, azt az enyémnek már nem. A torna tanár meg, aki semmibe veszi, hogy 11,25-ös és 11,75-ös lencsés szemüvegét nem veheti le, mert semmit se látna, viszont szemüvegben a ladbajátékok, meg a tanárnő örök kedvence, a kidobós játék, ki van zárva, mivel ha ledobják a szemüvegét, összetörhet, illetve akkorát üthet az arcán a keret a nehéz lencsék miatt, hogy belilul, ez már megtörtént egyszer.

Egyszer a lányom minden bátorságát összeszedve megkérte ezt a nagyon szigorú, folyton becsmérlő tanárnőt, hogy had ne vegyen részt a kidobóban, mert fél, hogy ledobják a szemüvegét, meg hogy egyszer már erősen megnyomta neki, amikor arcon dobták, de a tanár leteremtette, azt mondta, hogy ne akarja megúszni a feladatot! Annyira se ismeri a gyereket, hogy lássa, nem lusta, nem akar kibújni más feladatok alól se.

Egy másik tanár, amikor egyszer valamit elfelejtett a lányom azt mondta, "Hát Zsófikám! Neked pont annyi eszed van, amennyi látszik!" Ez csak néhány példa a sok közül, de heti, napi szinten érik őt olyan megjegyzések és megalázó helyzetek a tanárok részéről, amik nagyon nem fair. Olyan, mintha idegesítené őket az ügyetlensége, vagy mintha egyenesen irritálná őket a jelenléte egy-két tanárt leszámítva. Hogyan lehet ezt jól kezelni? Most készülök fogadó órára bemenni ezek miatt, de van negatív tapasztalatom még alsótagoztaból, amikor is a tanárnő határozottan terelte a témát, végül csak részben tudtam elmondani, hogy mi a baj, mert folyton terelt, a szavamba vágott, vagy éppen egy-egy gyerekre szólt rá közben. Viszont szerencsére onnatól nem csinálta a lányommal azt amit előtte. (azért akartam vele beszélni, mert ő annak tudatában, hogy gyermekemnek súlyos finom motorisztikai, és kéz-szem kordinációs zavarai vannak, ami azt jelenti, hogy nagyon nehezen és csúnyán tudott írni, rajzolni, betűket formálni stb még a füzetbe is, hát még táblánál, mégis rendszeresen kihívta őt egy időben a táblához, amire filctollal kellett írni, hogy oldjon meg egy matek feladatot az osztály előtt. Látta, hogy a kislány szerencsétlenkedik, nem ment neki már a feladat felírása se és hosszú percekig próbálta, amitől borzasztóan zavarban volt, már-már sírt és gondolkodni se tudott, közben a gyerekek kuncogtak, összesúgtak, ere a tanárnő mindenféle megjegyzéseket tett rá, nevetségessé téve őt az osztály előtt, majd a helyére küldte és kihívott egy "bezzeg ügyes" gyereket, hogy na így kellett volna csinálni, ez ilyen könnyű! Ezt többször is eljátszotta. Amikor legközelebb felszólította, hogy menjen a táblához azt mondta az osztálynak, hogy "előre is elnézést kérek mindenkitől") Miért kell ezt?? Kérdem én.. És tele van ilyen stílusú tanárokkal az iskola. Már mentem be ezért azért szólni, de azt se akarom, hogy ő legyen az a gyerek, akinek az anyja minden nap bemegy panaszkodni valamiért. Így inkább itthon erősítem, tanítom őt, hogy hogyan kezelje ezeket a helyzeteket, sajnos nem sok eredménnyel. Ez csak egy-egy példa volt a sok közül, de így is túl hosszúra sikeredett. Egy szóval az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehet megbeszélni ilyen ügyet egy, vagy több tanárral kultúráltan, és hogy végül ne a gyereken (és rajtam) csattanjon az ostor, ugyanakkor változás is legyen? Nem akarok összeveszni senkivel sem, de nagyon bánt, hogy így bánnak a gyerekemmel (tisztelet a kivételnek)!


2019. nov. 6. 10:46
1 2 3 4
 31/33 anonim ***** válasza:
88%
Mieink is egyháziba járnak, persze nem tökéletes, mert oda is sokféle emberek járnak :D, de arra figyelnek, legalábbis a mi tanáraink biztosan, hogy ne legyen gúnyolódás (ha előfordul, rájuk szólnak, sőt volt, amikor tartottak külön szülőit arról, miért érték az osztályban egy "problémás" gyerek is) és tényleg elhivatottan próbálnak differenciáltan foglalkozni a gyerekekkel.
2019. nov. 7. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/33 A kérdező kommentje:

Köszönöm a segítő válaszokat! A héten megyek a fogadó órákra, rákérdezek a papírokra.


A feltett kérdésem lényege azonban inkább az, hogy miért érez, hogy érezhet egy felnőtt ember késztetést arra, hogy belerúgjon, szégyenbe hozzon egy szemmel láthatóan amúgy is szégyellős, csöndes gyereket? Mert mégha egy rendbontó, problémás gyerek lenne, akivel mindig csak a gond van (van az osztályban több ilyen), akkor megérteném, hogy nincs hozzá türelem és nem szimpatikus. De így? Miért?? Kérdem én..

2019. nov. 13. 12:08
 33/33 anonim ***** válasza:
100%

Attól, hogy valaki tanárként dolgozik, még nem feltétlenül 100%-ig alkalmas erre a pályára. Érzelmi intelligencia, empátia, megfelelő emberismeret, tapasztalat, a gyerekek életkorának, képességeinek megfelelő, hatékony tanítási módszer nem mindegyiknek sajátja. Ehhez persze hozzájön a túlterheltség és az, hogy előírják nekik, milyen ütemben kell haladni a tananyaggal. Ha sok osztályban kell tanítania, még az összes gyerek nevét sem egyszerű megjegyezni, hát még a speciális igényeket. Persze az osztályfőnöknek illene megismernie a saját osztályát, és szükség esetén kommunikálni a többi tanárral a gyerekekkel kapcsolatban.

Tesitanárokra (amennyire én tapasztaltam, főleg férfi tanárokra) jellemző a fekete-fehér látásmód: aki nem teljesít jól az órán, az lusta, kész. Persze vannak lusták is, de vannak gyengébb fizikumúak, vannak, akiknek bizonyos mozgásfajták nehezebben mennek, meg olyanok is, akiknek valamilyen egészségügyi problémája van.

2019. nov. 13. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!