Akik csak GYES-re vállaltak tudatosan babát (esetleg babákat), nem aggódtok, hogy hogyan fognak kijönni a pénzből?
Nálunk az első gyerek "becsúszott" novemberben diplomáztam, márciusban született, bevállaltuk a másodikat gyorsan, 14 hónap van közöttük.
Feltételek: Tudtam, hogy biztos munka vár rám (nagynénémnél), párom 200 körül keresett (6 és 7 évesek a gyerekek, szóval lehet viszonyítani azóta a fizetések nem, csak a megélhetési költségek változtak) volt saját lakásunk már akkor. Igaz nem nagy (kicsi amerikai konyhás-nappalis rész, két pici szoba), szóval ezt jó lenne majd lecserélni mire a gyerekek kamaszodnak. Nem mondom hogy magunktól is így döntöttünk volna:) De ilyen feltételekkel, többször átrágva mi bevállaltuk a másodikat Korban sem voltunk olyan nagyon fiatalok, hogy ne férne bele (én 24, ő 27) A kicsi másfél éves koráig voltam otthon, akkor kezdtem el dolgozni, ők pedig bölcsibe járni. Utólag tényleg jó döntésnek bizonyult, szeretek fiatal anyuka lenni. A lendület mindig megmaradt az élemben, mert mi voltunk az első babások lelkes nagyszülőkkel, tesókkal és barátokkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!