Gyerektartás visszamenőleg, hogy is van?
Nos következő hét kedden válunk a volt párommal. Röviden annyi, hogy minél előbb elszeretném hagyni a környéket a gyerekekkel (nagy gyerekek már megbeszélve velük a dolgot) mert az apa lépett rossz sövényre. Ebből a visszamenőleg gyerektartásból tervezem ezt megtenni viszont nem nagyon tudok rola még semmit. A kérdéseim a következők, hogy tudjak általatok valami okosságot felszedni erről. Ugye kedden válunk, válás után kell beadni ezt a papírt, hogy az apa igényli ezt dolgot, hogy visszamenőleg azt a 8hónapot kifizessék? Azt miből számolják ki, hogy mennyi 1 havi összeg a 8-ból? Igénylés mennyi idő mire ezt az összeget majd kézhez kapom?
Jaj azt elfelejtettem említeni, hogy 3 gyermekről lenne szó.
8hónappal ezelőtt hagyott el, akkor el is költözött tőlünk. Igazából egy városban élünk nem messze egymástól, volt anyósomtól se messze,a tesója meg konkrétan a szomszédom. Ezért is szeretném elhagyni a várost.
Az apával meg lett beszélve minden és nem fog ellenem tenni. Azaz minden olyat bevall, ami segít majd. Ő azt mondta mivel elvileg megkérdezte ott bent, hogy válás után kell beadni azt a papírt és igen, ahogy írtátok 6honap visszamenőleg járni fog. Mivel semmivel nem járult hozzá a gyerekneveléshez + még én adtam neki pénzt de ez mellékes. Semmi olyat nem kértem, hogy kinél legyenek a gyerekek, sem az apa. Szóval nem hivatalos. Nyílván az apánál nem lehetnek 1 hogy nem akarja őket 2 meg eltartani se nagyon tudná őket
"hogy az apa igényli ezt dolgot, hogy visszamenőleg azt a 8hónapot kifizessék?"
"Az apával meg lett beszélve minden és nem fog ellenem tenni. Azaz minden olyat bevall, ami segít majd. Ő azt mondta mivel elvileg megkérdezte ott bent, hogy válás után kell beadni azt a papírt és igen, ahogy írtátok 6honap visszamenőleg járni fog."
Én kezdem azt érezni, hogy a kérdező és az exe arra appellálnak, hogy apuka bead egy papírt, hogy nincs jövedelme, nem tudja eltartani a gyerekeket, ezért az állam fizesse ki a tartásdíjat. De azért ez nem így működik. Mikor apuka ellen majd jön a végrehajtás, majd a behajtó, meg a rendőrségi feljelentés, akkor már nem lesz ilyen együttműködő.
15
Tényleg úgy tűnik ez a helyzet. Mondjuk nem árt tudni, hogy az államilag megelolegezett tartasdij nem jár visszamenőleg csak és kizárólag attól a naptól, amikor a kérvény erre be lett adva. Mar ha megitelik, ugye. Mert valóban kell hozzá egy rendőrségi feljelentés kiskorú gondatlan veszelyeztetese miatt, egy nemleges foglalási jegyzék egy nem teljesült vegrehajtasrol...
16# Ez így van. Egy barátnőm végigcsinálta, ráadásul nagyon hosszú idő is volt mire lett belőle bármi, de igen megvan ennek a folyamata, végrehajtás, stb.
Kérdező, ha le van égve és eddig sem tudott, miért gondolod, hogy most hirtelen 700 ezret ad? Nem értem. Akkor ezt már bíróság nélkül is odaadná most is.
Huu tényleg, most esett le, hogy a kérdezőék arra játszanak, majd az állam ad nekik cc 1 millát csak mert válnak.
Nagyon el vagytok tévedve kérdező. Ha meg is előlegezik, hosszú folyamat, komoly indokokkal, nagyon minimálisat fizetnek, és vagy behajtják apukán vagy megy börtönbe. Ez nem arról szól, hogy ha apu csóró, a jószívű állambácsi kisegíti a gyerekeket.
Most, hogy íród 18# nekem is így jön le a dolog.
Kérdező, amúgy se apukának kell beadnia a papírt, hogy fizesse ki az állam, hanem neked kell, szóval sehol nem állja meg a helyét a dolog amit írsz. Apukán attól függetlenül behajtják ezt az összeget vagy szépen leüli az összeget a böriben.
Vicces is lenne, ha ilyen könnyen lehetne az állam zsebéből pénzt kiszedni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!