Párom meg igényelte a gyedet kislányom 15honapos korában,de a papírra az adott hónapi datomot írta de nekünk visszamenőleg is járna 6honap, mivel már 2honapja kapja a gyedet attól függetlenül új kervennyel kerhetjuk a 6 hónapot visszamenőleg?
"Visszamenőlegesen is igényelhető-e a gyed?
A gyermekgondozási díjat az igénybejelentés napjától visszamenőleg legfeljebb 6 hónapra lehet kérelmezni, azaz az ellátást legkorábban az igénybejelentés napját megelőző 6. hónap első napjától lehet megállapítani, és folyósítani a jogosultsági feltételek fennállása esetén."
Ebből adódik, hogy ha új kérvényt adtok be, akkor az új igényléstől számítják visszafelé a 6 hónapot, nyilván azokat a hónapokat már nem utalják ki újra, amit már folyósítottatok, tehát ha beadjátok jövő héten, mondjuk 23.-ai dátummal, akkor onnantól visszafelé számolva a 6 hónap az február 23-tól számít, így azokra a hónapokra, amik ezen kívül esnek, hiába voltatok jogosultak, már elvesztek. Ha két hónapja kapjátok, mivel ugye ezt is utólag folyósítják, így akkor június, július hónapra már kaptatok. Február 23-tól számítva arra a hónapra 5 napnyi gyedet, illetve teljes 3 havit még, március, április, május hónapra tudtok igényelni. Ezt fogják elbírálás után egy összegben kifizetni.
Így kicsit több mint két és fél hónapnyi ellátástól elestetek, azt már nem tudjátok semmiképen érvényestínei, mert nem hivatali baki, hanem ti nem figyeltetek, arra meg nincsen senki sem tekintettel sajnos, a jogszabály szerinti eljárásrend alapján fognak dönteni. Ha az OEP hibázott volna, akkor lehetne követelni a teljes hat hónapot, az, hogy ti nem tudtátok pontosan mit mikor és hogyan, az sajnos nem ok arra, hogy kifizessék a kiesett hónapokat, amik az igényés előtti hat hónapon kívülre esnek.
Mièrt nem blattyogtok be a kormányhivatalba, ès kèrdezitek meg ott, hogy mit tudtok tenni, mi a menete? Mièrt itt kell vergődni már hetek óta? Èrtem èn, hogy arra van az oldal, hogy kèrdezzünk, de ez spèci eset, legjobb lenne hivatalos helyen utána járni.
Az egy dolog, hogy nem tudtátok mikortól lehet èlni a gyed lehetősègèvel, de utána is csak hibát hibára halmoztok.
Nem tudjátok rendesen, megfelelő dátummal megigènyelni, ès akkor mèg 2 hónap után döbbentek rá, hogy ez így nem jó, ès akkor mèg hetekig itt szerencsètlenkedsz a gyakorin ahelyett, hogy vègre intèznètek is valamit. Komolyan nem èrtem.
https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__gyas-..
Gondolom ez is a te kèrdèsed, mert nagyon egybevágnak a dátumok.
A gyes egyáltalán megfelelően lett lemondva? Vagy az is azzal a dátummal, mikor a gyed-et igènyeltètek?
Egy gyerekre 2 ellátás nem jár. Ha visszamenőleg akartátok volna kèrni, akkor a gyest is visszamenőleges dátummal kell lemondani, tehát lesz vissza fizetendő összeg.
Vagy azt hittètek, hogy ez a gondolatolvasói osztály, ès mivel 6 hónapra visszamenőleg lehet igènyelni, akkor majd ők tudják, hogy úgy akarjátok, ès eszerint intèzik? Hát nem. Megfelelően kell igènyelni ès eljárni az ügyben, senki nem gondolatolvasó.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!