Én vagyok az egyetlen szerencsétlen idióta, aki képtelen hozzátáplálni a babáját?

Komolyan mondom felmondják az idegeim a szolgálatot, már amikor elkezdem elkészíteni az aznapi pépet görcsbe rándul a gyomrom. Az eddig kizárólag anyatejes kisfiam (se tea, se víz) egyáltalán nem partner a hozzátáplálásban, nem könnyíti meg a dolgom. Ma már bőgtem is.

Jövő héten lesz 7 hónapos, kb. 3 hete kezdtük el a kóstolgatást. Az ég világon semmit, de semmit nem képes lenyelni, csak ami véletlen lecsúszik a torkán. A legtöbb ételt kitolja a nyelvével, vagy ki se nyitja a száját. Nem erőltetem, de azért minden nap próbálkozok. Dokinéni szerint nincs evvel gond, legyek türelmes és kitartó. Eddig az is voltam, de ma eltörött a mécses. Semmi értelmét nem látom a próbálkozásoknak, egy lépést se haladtunk előre. Feleslegesnek érzem az ételekkel való pancsolást, aminek nagy része a ruháin, az arcán, az etetőszéken vagy az arcomban köt ki. Természetesen ami marad ezek után pl. egy NEGYED! almából, azt megeszem én mert nem szeretem a pazarlást.

Nagyon elvagyok keseredve, mert nem látom az értelmét, a siker kicsi szikráját sem. Annak ha éjszaka felkelek hozzá százszor is, ha sír mert fáj valamije vagy éhes, annak van értelme. Természetesen nem adom fel, mert ez a kisfiam érdeke. De még is mi a francot csináljak, hogy elfogadjon valamit végre?

Súlyával egyébként nincs gond, mert 3480-al született most 8600 gramm. Úgy érzem több kellene neki a tejnél, mert egy ideje megint 2-3 óránként szopik, éjszaka is. Lehet emiatt a fáradtságtól is vagyok ilyen labilis most lelkileg. :(