Én vagyok az egyetlen szerencsétlen idióta, aki képtelen hozzátáplálni a babáját?
Komolyan mondom felmondják az idegeim a szolgálatot, már amikor elkezdem elkészíteni az aznapi pépet görcsbe rándul a gyomrom. Az eddig kizárólag anyatejes kisfiam (se tea, se víz) egyáltalán nem partner a hozzátáplálásban, nem könnyíti meg a dolgom. Ma már bőgtem is.
Jövő héten lesz 7 hónapos, kb. 3 hete kezdtük el a kóstolgatást. Az ég világon semmit, de semmit nem képes lenyelni, csak ami véletlen lecsúszik a torkán. A legtöbb ételt kitolja a nyelvével, vagy ki se nyitja a száját. Nem erőltetem, de azért minden nap próbálkozok. Dokinéni szerint nincs evvel gond, legyek türelmes és kitartó. Eddig az is voltam, de ma eltörött a mécses. Semmi értelmét nem látom a próbálkozásoknak, egy lépést se haladtunk előre. Feleslegesnek érzem az ételekkel való pancsolást, aminek nagy része a ruháin, az arcán, az etetőszéken vagy az arcomban köt ki. Természetesen ami marad ezek után pl. egy NEGYED! almából, azt megeszem én mert nem szeretem a pazarlást.
Nagyon elvagyok keseredve, mert nem látom az értelmét, a siker kicsi szikráját sem. Annak ha éjszaka felkelek hozzá százszor is, ha sír mert fáj valamije vagy éhes, annak van értelme. Természetesen nem adom fel, mert ez a kisfiam érdeke. De még is mi a francot csináljak, hogy elfogadjon valamit végre?
Súlyával egyébként nincs gond, mert 3480-al született most 8600 gramm. Úgy érzem több kellene neki a tejnél, mert egy ideje megint 2-3 óránként szopik, éjszaka is. Lehet emiatt a fáradtságtól is vagyok ilyen labilis most lelkileg. :(
Próbálkozhatsz a tejpéppel is. Annak tejes íze van, de az állaga olyan mint a tejbegríz. Estleg hígabra csinálod. Lehet, hogy az íleni fog neki és ezzel megszokja, hogy más az állaga. Van olyan belőle ami nincs ízesítve, mondjuk az receptes (Sinlac), de azt te magad keverheted gyümölcsökkel, vagy csak egy kis cukorral.
Ami még eszembe jutott lehet, hogy a kanalá furcsa a szájába, próbáld más fajta, anyagú kanállal.
*Sajnos ez az átka annak,hogy fél éves korig tolják a hozzátáplálást.Akinek 3-4 hónaposan elkezdik,ott nincs ilyen baj.
Aha... a butaság netovábbja!!
Ezért van ennyi allergiás/táplálékallergiás/(később kisgyerekként) hiperaktív, rosszabb esetben rákos kisbaba, mert olyan cuccokkal tömik, ami nem való, mert 3 hónaposan hiányoznak azok az enzimek, amikkel az anyatejen és a tápszeren kívül bármit meg tudna emészteni.
Vannak helyzetek, amikor muszáj elkezdeni korán a hozzátáplálást, mert nincs tej és éhen nem halhat, de kampányszerűen terjeszteni, hogy 3 hónaposan hozzá kell táplálni, elég durva tévedés.
HOztam is Neked cikkeket:):
, a fészbukon is van BLW- oldal, illetve a mamamin, ezeken a helyeken tudsz kérdezősködni, tapasztalatokról beszélgetni, recepteket találni...
Az előbb ez lemaradt: nyugodj meg, terített asztal mellett nem fog éhezni egy baba sem:)! Ha idegesen állsz eleve az étkezéshez, az átragad rá, és negatív hangulatban a felnőttek sem esznek szivesen:).
Szia!
Én azt hiszem, tartanék egy kis szünetet. Aztán! Mi így haladtunk (kislányommal, kisfiammal is) először a gyümölcsöknek csak a levét kóstolgatták. Utána jöhetnek a gyümölcsök. És bár megettek/esznek mindent, a házit mindig is jobbat szerették az üvegesnél. Nagy kedvencek: sütőtök (szerencsére nálunk a zöldségesnél feleznek, vagy akát negyedet is lehet venni) almalével lazítva (tudom, et tényleg pepecselős, hogy otthon készíts almalevet, de szerintem megéri). Alma-banánnal, alma körtével, gesztenye körtével. És a lényeg: kisfiam picit szorulásos, ezért azt a tanácsot kaptam, hogy almát, körtét pároljam. Párolom (anyósom még külön kis pároló készletet szerzett hozzá), puha, finom, nagyon jó állagú pép lesz így belőlük, sokkal finomabb, mint nyersen :) (mielőtt bárki támad, nem főzöm, csak gőz fölött párolom)
Nálunk ezek bejöttek, bár minda kettő hihetetlen nagy étvággyal bír....
Kitartás!!!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!