Ha hozzátáplált babát vittetek nagyszülőkhöz, hogyan volt megoldva az evés?
Szóval mikor már több mindent evett a babátok, akár már darabosan is.
Az én szüleimhez gyakran megyünk. Apám alig bírta kivárni, hogy végre etethesse az unokát. Mindig készült neki házi pürékkel, főzelékkel, vagy olyat főzött, amit ehetett már.
Karácsonykor mentünk anyósékhoz is a 10 hónapos fiunkkal, anyós le volt döbbenve, hogy már eszik több mindent, darabosan, és hogy bátran adok is neki abból, ami van. Azt hitte, azokból ő még nem ehet.
Nálatok mi a gyakorlat? A nagyszülők készültek babaétellel vagy vittetek otthonról? Esetleg meg szokták kérdezni? Tőlünk nem kérdeztek amúgy előre semmit, de én sem, mivel tudtam, mit főznek minden karácsonyra, és hogy abból majd tudok neki adni.
Valahogy természetesen alakult... Mindig megkérdezik mit főzzenek, ha megyünk, ez kiegészült azzal, hogy mit vegyenek a gyereknek.
A biztonság kedvéért mindig volt a táskámban egy-két babakaja, de sosem volt rá szükség.
Blw-ztünk, a kezdetektől azt eszi, amit mi. A só mennyiségére figyeltem, illetve a néhány tiltott dologra, meg az olyan praktikákra, mint pl a levesbe cérnametélt helyett caiga tészta megy, és spagetti helyett inkább orsót, pennét, stb használunk, mert azzal jobban boldogul.
Anyum jóval sósabban főz, mint én, így a gyerek adagját kivettük sózás előtt..
Ő az első gyerek a családban, aki nem pürén és etetve nőtt fel, így eleinte furán néztek rám, de elfogadták, azóta meg mindenkinek ezzel dicsekednek, hogy milyen ügyes.
Most volt 2 éves, karácsonykor is csodájára járt a család, hogy milyen szépen, tisztán (mondjuk a hétköznapokon előszeretettel maszatol :D) evett a menüből kanállal és villával. Az unokatesókat ilyen idősen még nem hagyták, hogy ne koszoljanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!