Etetőszéket meddig használtátok? Megéri beszerezni? Mennyire macerás nélküle?
Szerintem megéri beruházni rá.
Nem kell belőle semmi extra.
Egy egyszerű ikea-s is teljesen jó(azt legalább könnyű takarítani, nem tud befolyni semmi sehova), vagy használtan is nagyon szépeket lehet kapni.
Mind a két gyerekemmel akkor kezdtük el használni az etetőszéket, amikor ülni tudtak, ilyen 7-9 hónaposan kb.
A lányommal kb 2-2,5 éves koráig használtuk, a fiam 1,5 éves, még bőven használjuk!
Dönthetős volt az ülő része, így 6 hónapos koruktól 2,5 éves korukig használták a lányaim. Szerettem, mert így mindig az asztalnál ettek velünk együtt. Nekem furcsa is, hogy valaki a hordozóban vagy ölben etet. Sokkal macerásabb.
Azt nem mondom, hogy nem élveztem, mikor 5 év után eltűnt az étkezőből, mert már untam kerülgetni, de mindenképp hasznos.
Megéri. Majdnem 3 éves koráig használta mindegyik, és nekünk 2 gyerekünk van.
Nemcsak ettek benne, hanem pl. rajzoltak, zsírkrétáztak is: a tálcára papírt tettünk, melléje színes ceruzákat vagy zsírkrétát. Amikor pl. feleségem főzött, a gyerek biztonságos távolságban volt, ugyanakkor végig látta-hallotta a feleségemet. Rajzolgatott nyugodtan, míg a feleségem végezte a házimunkát. Persze olyan allűrjeik voltak, hogy a ceruza gyakran leesett, és akkor nyüsszögtek, hogy valaki vegye föl nekik. :-) De előfordult az is, hogy bábuval játszottak valamit az etetőszékben, amíg a feleségem tett-vett a konyhában. Szerettek is benne ülni.
(Akit az alternatíva érdekel: hokedli+sámli, egyébként a hagyományos gyermekgondozás ezt javasolja. Az előnye, hogy ha a kisdednek elég volt az evés, akkor felállhat és elmehet magától. És akkor kaja el, következő étkezésig nincs. Segít elkerülni a tukmálást, önállóságot kialakítani. Ez nem valami modern agymenés, hanem a múlt századi, Pikler-féle.
Amíg nem ül, addig meg ölben. Van, aki nem javasolja a még nem ülő baba ültetését dönthető székben sem.)
Nekünk nagyon megtetszett a Stokke Tripp Trapp etetőszék. Nagyon fontos, hogy a lábát már kezdettől meg tudja támasztani, állítható minden irányba, együtt nő a gyerekkel, és ráadásul nem egy műanyag rémség van a konyha közepén.
Mi ennek az olcsóbb verzióját vettük, Hauck Alpha, negyed áron ugyanaz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!