Mi a véleményetek arról, ha valaki csak akkor kezd el falatkákat meg darabosat adni, ha már van több foga a babának?
Az ínyével is el tud majszolni egy kiflicsücsköt. De persze figyelni kell hogy nehogy félrenyelje.
Az én babám 7 hónapig csak szopott, semmi mást nem volt hajlandó elfogadni. Aztán kapott pépeket, később majszolni valót. A fogai elég későn kezdtek kijönni.
De amúgy van összefüggés a fogak és a darabos ételek adása között, elvégre azzal aprít az ember.
Azt, hogy nagyon óvatos, ami visszaüthet. A fog nem szükséges kelléke a darabos evésének, mivel nekik az ínyük alatt ott az összes foguk, így az ínyük kemény, rágásra alkalmas, nem puha mint egy öreg embernek.
Ugyanakkor ha nem kezdi gyakorolni időben a rágó mozdulatokat, túl sokáig pürézik, akkor foggal is sokáig ügyetlen lesz.
Első gyerekem nagyon későn tanult meg darabosat enni (elmúlt 1,5), sokáig a fogára fogtam, mert 11 hónaposan jött az első, bár nála volt egyéb probléma is.
Másodikkal belevágtunk a blw-be, s bár még később jöttek a fogai, lenyűgöző volt, hogy 8 hónaposan fog nélkül eszi a mangót, banánt, brokkolit, 10 hónaposan a csirkecombot (még mindig fog nélkül), 1 évesen pedig gyakorlatilag mindent és akkor jött ki az első.
3
Most megnyugtattál. :)
11 hónaposom van, 6 foggal de nem merek neki pufit,kiflit etc.adni,egyszerűen kis ügyetlennek vélem ráadásul nem ül egyedül,így az ölemben ülve eszik. ( most járunk tornára). Úgy gondolom,ha majd magától ül,kibontakozhat,úgy talan bátrabb leszek. De jó látni,hogy nem lett ebből hátránya a te gyermekednek. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!