Mit lehet tenni, ha az anyuka a válás után ellenséges, és féltékeny rám? Konkrétan a gyerekek előtt esik nekem
A párom idén tavasszal vált el a volt feleségétől, aki azóta folyamatosan épül le... Két gyerekük van, 4 éves a kislány, 6 a kisfiú, tehát már nem annyira kicsik, hogy ne fogják fel, mi történik körülöttük. A bajunk az, hogy folyamatosan megy a féltékenykedés, stalkingol a közösségi médiák felületein (kamu profilokról be is szólogat, de amikor mondtam neki, hogy itt vagyok, most mondja nyugodtan a szemembe, nagyon csendbe maradt). Eddig próbáltam kizárni, lepergett rólam, de már ott tartunk, hogy a láthatásokat is zavarja/akadályozná mondvacsinált okokkal. Pl utóbbi 3 alkalom:
-pénteken elhoztuk a gyerekeket, hétfőn mentek volna haza, erre tegnap felhívja a páromat, hogy az anyukája nagyon rosszul van (náluk élnek), és hogy azonnal vigyük vissza a gyerekeket. Nem értettük, hogy mi az összefüggés, mert valószínűleg a meleg miatt volt rosszul, ha meg mentővel kórházba vitték volna, akkor oda minek kellenének a gyerekek?!
-előtte az volt, hogy az én autómba nem engedi a gyerekeket, mert elmebeteg módon vezetek, és hogy amíg a párom vissza nem megy a saját autójával, egyedül, a gyerekek a házból sem mehetnek ki hozzá
-ami a legnevetségesebb volt, hogy írt egy hosszú fenyegető levelet, hogyha még egyszer kiteszek bármilyen képet/videót bármelyik gyerekről, akkor feljelent, mert én ne az ő lányával, meg fiával akarjak nagyobb követőtábort magamnak, és hogy jogi útra tereli majd az ügyet, ha kell az utolsó forintját is ügyvédre költi...
Mindenre irigy, rám, arra amim/amink van, ahová megyünk, hogy éppen mit csinálunk a szabadidőnkben, vagy hogy a gyerekekkel hová megyünk, miket csinálunk. Amíg csak nekünk dumált, nem érdekelt, de mostmár a gyerekek fejét is teletömné a hülyeségekkel, undorító dolgokkal. Hogy mi őt tönkretettük, kisemmiztük, és hogy most a gyerekeire fáj a fogam, ezért szörnyű dolgokat mond nekik.
Aki volt már ilyen helyzetben, ott mi segített, mi hozott változást?
Hogy miii???
Örüljön, hogy nem marod el a gyerekeit, miután szétverted a családot? Miattad váltak, cuncimókus. Most még játszod az eszed, hogy szereted őket, de azért érezni, hogy idegesítenek. Nem sokáig fogod tudni ezt beadni senkinek.
Azon gondolkodj inkább, hogy milyen férfi az olyan, aki jót röhög azon, hogy a feleségét tönkretettétek, és hónapról hónapra jobban lecsúszik, a két pici gyerekét pedig csak balhék árán látja. Nem baj, kis cuki, ahogy jól szórakozik a családján.
Illik hozzád, megérdemlitek egymást.
Sose kerülök ilyen helyzetbe.
Ennek ellenére az hozna megoldást, ha leszállnál a magas lóról. Inkább húzd össze magad kicsire, és csinálj mindent úgy, ahogy ő akarja. Az nem fog segíteni, ha te is csak eszköznek tekinted a gyerekeit, hogy bizonygathasd, hogy mennyivel jobb anya tudsz lenni. Havonta egyszer pár órára.
Eddig harcoltál vele, hogy elvedd a férjét, akinek bizonygattad, hogy te mennyivel jobb vagy. Most ugyanezt csinálod a gyerekeivel, hogy villogsz a külvilágnak, hogy téged szeretnek, az anyjuk meg csak épül le.
Szánalmas vagy. Nem véletlenül belőled lett szerető.
Azt meg ne felejtsd el, hogy magas lóról lehet nagyot esni.
Ezt amugy en sem ertem. Az en ferjemnek is van gyereke, bar nem miattam valtak el, 5 eve elvalt volt mar mire talalkoztunk. Ennek ellenere nem hergeltem az ex nejet, vagy villogtam a lanyaval a facen meg instan. Szerintem ez amugy is izlestelen. A gyerekekrol rakjon ki apa kepet, ha akar.
Es igen ne csodalkozz, hogy nem rajong erted a no. Ettol meg az a velemenyem, hogy o is gyerekes es szanalmas. Jo kis kompania vagytok ti igy harman.
Én voltam ilyen helyzetben, de nem ilyen kicsi gyerekekkel.
Hidd el, hogy az a megoldás, ha "láthatatlan" leszel. Ne menj a gyerekekért, ne tegyél ki róluk képet! Az idő megoldja.
Próbáld beleképzelni magad a helyzetébe! Neked hogy esnének ezek a dolgok? Nekem úgy tűnik, hogy kérkedsz azzal, amid van, mintha nem lennél biztos a kapcsolatotokban és bizonyítanod kellene valamit.
Nem kapcsolódok be a vitába, ami az elhagyásról megy, mert minden eset más, nem lehet ráhúzni a "szemét pasi, ri...c szerető" sablont mindenre... De az én férjem megfogalmazta : "A mi boldogságunk valaki más vesztesége. Ahhoz, hogy most itt egy család lehessünk, egy másik családnak fel kellett bomlania..."
Igyekezz a legkisebb kárt és a legkevesebb fájdalmat okozni!
Lehet lepontozni, megkövezni. 10 hónapos a gyerekem, többemberes, a férjem mindenből kiveszi a részét. Ha holnap bejelentené, hogy lelép valaki mással én is megkattannék egy időre.
Amúgy a párod nem lehet egy mintaapa, annak ellenére, hogy így bizonygatod. Két gyerek, feleség, meló, háztartás mellett még egy komoly kapcsolatot is felépített. Mikor? Tényleg piskóta és otthon sem lehetett valami nagy segítség. Kívánom, hogy ez a férfi olyan normák szerint alakítsa az életét veled, ahogy tette azelőtt is.
Őszintén, miért kell kiforgatni a szavaimat? Pár ember fejét itt nagyon ellepte a köd a dühtől...
Ha elhagyna, akkor tessék, nyitva az ajtó. Olyan életem van, hogy tudom, egyedül is megállom a helyemet. Előtte is jól elvoltam, utána is sikerülni fog pár hét szomorkodás után. Nem állna meg az életem, elhihetitek. Megtanultam, hogy sosem szabad függni egyetlen férfitől sem, még a legnagyobb szerelem idején sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!