Egyedülálló anyukák mesélnétek? Hogy boldogultok két (vagy bármennyi) gyermekkel segítség nélkül?

Szia!

Egyik most kezdte a bölcsit, másik az ovit én meg holnap megyek vissza dolgozni. Remélem, nem lesznek sokat betegek, mert még nem tudom, hogy fogom megoldani, majd improvizálok.

Van egy bébiszitterem, aki ha jön, el tudok menni sportolni. Van egy 76 éves nagypapa, akire néha pár órára rá tudom bízni őket és ennyi.

Apjuk néha van, néha nincs, "betegségéből" adódóan semmilyen mértékben nem számíthatok rá. Pénzügyileg egyáltalán nem áll módjában támogatni, de ha éppen jelen van az életünkben, akkor legalább gyerekmentesít egy időre, vagy csinálunk családi programot, mint a normális emberek.

Egyébként egyáltalán nem gáz egyedülálló anyának lenni, ha az ember egyedül is simán eltartja őket. Hozzá lehet szokni, sőt sok tekintetben még jobb is. A legtöbb házasságban úgyse boldogok a felek, csak a megszokás és/vagy a gyerekek és/vagy pénzügyi érdekek tartják őket egyben.

Kedves Kérdező Anyuka!

Én ugyan nem volnék egyedülálló anyuka, de bátorkodom (koromnál fogva) hozzászólni a beszélgetésetekhez. Annál is inkább, mivel azt látom, nem tolongnak az egyedülálló Anyukák némi válaszadást illetően.

Írod: "Hasznos jó tanácsot is írhattok ha van, olyan/olyanok számára akik nemrég lettek egyedülálló édesanyák."

Amit én át tudhatok Neked adni, az a személyes megtapasztalásaimból eredeztetett gondolatok:

1. Tetszik az egyszem válaszadó Anyuka "világnézete", azaz gondolkodása az Őt körülvevő világról... legalábbis annyiban, hogy reménykedik a dolgai "jó" alakulásán... Ez már önmagában is hasznos, sőt szeretetre méltó mentalitás. Mert aki reménykedik (ez fontos), az nem ellensége önmagának. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert találkoztam már egypár olyan anyukával (de apukával is), akik mélységesen pesszimista hangvételben látták maguk körül a világot, tehát nem csak hogy nem reménykedtek semmi jóban, hanem még inkább gonosznak, ellenségesnek, sőt ellene történő összeesküvésesnek látták közvetlen környezetüket. A sors fintora... jóval később kiderült számomra, nem is annyira a világuk volt ellenséges, hanem Ők magukban volt egy jó adagnyi eltemetve abból. A környezetük meg csak kihozta, kiásta, kipiszkálta belőlük azt a mélységesen eltemetett negativitást, amely aztán feltörekedve a tudattalanból, kibuggyanva belőlük csak tovább rontotta helyzetüket, mármint az optimista szemléletmód ellen küzdő hatásával. Ezzel is sajnálatra méltónak érezvén magukat, azaz táplálva az önsajnálkozás utáni vágyukat.

No, de aki a "feléig levő" folyadékot a pohárban félig telinek látja nem ugyanazt éli meg, s nem ugyanolyan élethelyzetekbe keveredik, mint azok, akik ugye félig meg üresnek látják! Mint tudjuk.

Ha ezt Te is tudod, azaz belátod, akkor magad is rájössz, hogy bizonyos élethelyzetekre (mint most pl. a Tied) mind igaz. (Mert lehetne sokkal rosszabb is, ezt is tudjuk) Tehát... szabad akaratod szerint döntesz afelől, hogy hogyan tovább... Hogy miképpen gondolkodjál, s azt követően pedig cselekedjél.

Az ERŐ legyen Veled!

"Nem normális hogy ennyire aggódom." Igen, valóban nem normális, bár eléggé szokványos... ezt Te is, én is, szinte bárki megfigyelheti rajtunk, magunkon. Nos, azon gondolkozz el, de ne is gondolkozz, hanem csak meditálj el, vagy még inkább tűnődjél el, hogy vajon miért van ez, vajon mi okozhatja az aggódást, magát.

Segítségként mondom, gondold át és vedd számba a következőket, kérdezd meg magadtól:

1.) A pusztán aggódás segíthet-e a Másikon, Másokon? (gyermekeimen, családtagjaimon)

2.) A pusztán aggódás segít-e rajtad, a saját élethelyzeteden?

Nos, ha ezen kérdések közül akárcsak egyre is IGEN a válaszod... akkor javaslom, keress fel egy lélekgyógyászt.

Ha viszont úgy gondolod, hogy kérdéseidre NEM a helyes válasz... akkor viszont kezdjél el helyesen, aggodalmaskodás nélkül ÉLNI. Mit is jelent ez?

Az aggódás mentes életben ugye... tiszta fejjel, tisztán vagy képes racionálisan gondolkodni. Amíg ezzel szemben amikor csak aggódsz, elborul az "agyad" valamennyire, kitakarja, vagy inkább felülírja a helyes gondolataidat, a következő lépéseidet és telve vagy félelemmel... hogy vajon majd mi lesz később??

Mi lesz ebből? Hogyan fog végződni? (vagy) Egyáltalán... hogyan fog folytatódni? Mi lesz a gyerekekkel? Mi lesz Velem? Hogyan fogom bírni? Kjövünk-e a pénzünkből? És a Többi...

Igazában kegyetlenségnek nevezem ezt a fajta önmarcangolást. Mert ez az... ha jobban belegondolsz.

Miért?

Mert nem láthatod előre a jövődet... mert a jövő az még képlékeny és bármi megtörténhet... És Te pont azért aggódsz, mert nem tudod, képtelen vagy ellenőrzésed, azaz irányításod alá vonni a JÖVŐT. Mert hogy nem is lehet.

Viszont egyetlen egy dolgot képes vagy kontroll alatt tartani a jövőre tekintve és az TE MAGAD VAGY. Önmagad vagy csak képes irányítani, befolyásolni... pl. a gondolkodásodat a jövő felől. A magatartásodat, a hozzáállásodat, habitusodat, érzelmeidet is akár. Nem könnyű, ezt elismerem, de nem lehetetlen.

Arra gondolj, amikor éppen aggódni kezdenél...hogy ez most eg tök felesleges cselekedet. Mert senkinek sem használok vele. Pont úgy, mint egy sírással. Rosszul elsült helyzetekben a sírás legtöbbször saját magad feletti sajnálkozás. Sajnálod magadat. De lehet azt a temetőben is, a ravatal előtt. Akkor más sorsa felett sajnálkozol... Ami szintén nem segít az elhunyton. de, lehet akkor is magadat sajnálod, hogy eggyel kevesebben maradtak, akik Téged meghallgattak volna, vagy segített volna rajtad... És akkor még nem beszéltünk arról, hogy nem lehet tudni, az elhunytnak nem lett-e jobb sorsa halálával, hiszen lehet, hogy ez életében rettenetesen szenvedett... valami, vagy valaki(k) által... Ugye? (Ilyenkor mondják: Jobb létre szenderült)

No, de visszatérve...

Jusson eszedbe, amikor valami feladatot jól oldasz meg (pl. főzöl egy finom ebédet), minden izgalom nélkül teszed, sokszor rutinból... olyankor ugye éppen nem aggódsz. Mert miért? Mert bízol magadban, úgysem fogod elrontani...

Egy csomó bosszúságot, sok mindent képzelhetnél magad elé, hogy ki fog futni a leves... hogy nem leszel kész időben... hogy túlságosan elsózod... stb. DE NEM TESZED! Tehát nem aggódsz.

BÍZZÁL MAGADBAN! Hogy bármibe is belefogsz, bárhogyan is folytatódik életed (életetek) annak sikerülnie kell úgy is, ahogyan a sors alakította. Ha másnak már sikerült, akkor Neked is sikerülnie kell.

Ha bizodalommal tekintesz a jövődbe, akkor ezzel félre tudod söpörni az aggodalom legcsekélyebb morzsáit is.

És ha nem aggódsz... az elméd nem telik el vele... akkor mindig a legjobb és leghasznosabb gondolataid fognak téged vezérelni... hiszen olyankor nem terheli elméd, vagyis lelked semmi olyan negatív érzelem, amelynek nincs is ott semmi helye. Ezzel egyidejűleg az önsajnálat sem fog mételyezni Téged. És a gyermekeid is megérzik ezt... talán tudat alatt, de megérzik és ennek megfelelően fognak neked szót fogadni, viselkedni. Mert nyugodtnak és határozottnak fognak Téged látni. A gyerekeknek meg pont ez kell.

De, ezt Te magad is megtapasztalhattad, így van-e.

Az ERŐ legyen Veled!