Mindenki úgy érzi, hogy nem elég jó anya?

Soha meg nem fordult a fejemben,hogy nem vagyok jó anya, pedig nem voltam ennyi mindenen szülés előtt mint te.

Hidd el,ha a gyereked majd a szemedbe néz és mosolyogva megsimogaja az arcodat és elmondja mennyire szeret,neked sem fognak ilyen dolgok a fejedben járni!

Ne agyalj ilyeneken! Boldog babavárást és élvezd a szülői létet is :)

Nekem sem volt tapasztalatom, és nem jártam előadásokra sem. A páromnak van egy gyereke, akit az anyja nevel, de így ő látott legalább babát. Eü-ben dolgozunk, de èn csak felnőttekkel foglalkozom.

Ettől függetlenül a szülés után nekem nem volt nehéz , sőt minden sokkal könnyebb volt, mint vártam. Bár a babánk nem egy mintadarab alvás, evés, nyugtonlevés szempontjából, de vhogy nem voltak mégse nagyobb kétségeim az alap dolgokban.

A kétségek fő forrása nálam a széttagolt házból, kerti munkákból, párom munkabeosztásából és az egyéb segítség hiányából adódik. Hogy mikor és mennyire hagyod egyedül a szobában vagy hová tedd ha feladatod van (játszószőnyeg?ágy?pihenőszèk?) Stb.

Ennek kapcsán tapasztaltam, hogy az anyák iszonyatosan frusztrálják egymást. Mindenki licitál egymásra.

Pl én hordozóban sétálok a babával. Ennek sok oka van (egyrészt tetszik, másrészt a kedvenc útvonalaimon magas lépcső van, soj helyütt nincs járda vagy borzalmas állapotú, a baba nem szereti már a mózest de mèg nem tehető sportrészbe, illetve kutyát is magunkkal viszem és így könnyebb). Otthon nem hordozom a kislányt, nincs értelme és úgy ő sem szereti.

Ennek megfelelően már kaptam kritikát minden irányból, tökre idegen emberek kritizàlnak a(z amúgy ortopédiailag tesztelt, um. prémium kategóriás) hordozó miatt, mások szerint meg milyen gáz hogy otthon nem viszem minden helyiségbe magammal. És ilyenkor igazából nem érdrkli a másikat hogy milyen körülmények miatt választottad, amit választottàl.

Az altatás, etetés mind ilyen forrongó kérdések. Másréazt tényleg van amikor vki rosszul csinál vmit, én is.

Azért átlagos emberek (valamennyire stabil anyagi helyzet, vágyott újszülött, motivált, szeretetteljes, legalább átlagosan intelligens és pszichiátriailag nem nagyon beteg anya, gondozott terhesség) valószínűleg nagyon nem rontják el, még ha ki is kaparják egymás szemét azon, hogy a 4. vagy 6. hónaptól jobb hozzátáplálni stb.

Az fontos hogy az a nevelési mód jó amiben tud hinni az adott ember, passzol hozzá, hasznosnak tartja.

Ösztönösen jön majd a baba gondozás, az állatok és gondozzák a kicsinyeiket tanfolyamok nélkül.

Inkább később, amikor három-négy éves lesz, én akkor gondoltam hogy nem vagyok jó anya , például amikor annyira fáradt vagyok, hogy meg se bírok mozdulni ( Krónikus, nagyon fájdalmas betegségem van ) , ezért bekapcsolom neki a tévét ahelyett, hogy mentünk volna játszótérre. De úgy vagyok vele , hogy én is ember vagyok és nem ugrálhatok 24 órában az ő kedvére.

Jó anyának érzem magam, és a gyerekek is annak gondolnak. Sőt, a férjem is, és édesanyám is. Sosem kételkedtem semmiben, amit gondoltam, ugyanazok az elveim 3 gyerek után, mint az első előtt és sosem éreztem nehéznek a velük való foglalkozást. 😊

Mostanában divat nyafogni, h milyen nehéz dolog egy babával, de nem mindneki érzi így. Nekem az a tipik lánregényes rózsaszín boldogság az első terhességi teszt óta az életem velük, pedig magyon pici korkülönbségek vannak és csak ketten vagyhnk a férjemmel, anyukám kb 3 havonta egyszer tud átjönni kicsit, akkor sem megyek sehova. 😊

Az ilyen mindenszipiszupi arcok sem javítanak a dolgon, mint a 6. Miközben "divatosan" szívsz a babával, minden nap eszedbe jut, hogy valahogy el kellene menekülni. És közben jó és szereted és örülsz, de vannak negatív percek, mint mindenben.

Az ilyen szuperanyák meg akkor mondják leghangosabban, milyen babarózsaszín az életük, amikor Neked épp kétségeid vannak.