Sok anyuka miért nézi le azoknak a véleményét, akinek nincs gyereke, mégis igazat mondanak?
Akinek nincs gyereke, miért ne merítkezhetne más forrásból, ismerőstől, rokontól, vagy egyszerűen csak a nagyvilágból? Miért csak annak lehet igaza, aki anyuka?
Úgy növünk fel, hogy már van véleményünk felnőttként a világról, egyben a gyereknevelésről, vannak elveink. Értem én, hogy személyesen a saját bőrön nem tapasztalnak a nemgyerekesek, és ha később lesz gyerekük, sok mindent csinálnak másképp, de szerintem az alapvélemény, az alap nevelési elvek nem változnak akkor sem.
Nem ez a lenyeg hogy be kell tiltani, roasz a pelda
Mindenesetre egyre inkabb latom a kommentekbol, hogy ugyanaz lett a vége ennek is, mint altalaban
a kerdest kiiro nem válaszol senki válaszra, feldobta a temat jott par nem gyerekes par gyerekes, megy a veszekedes, mindket oldalrol van eros itelkezes
Sztem en kiszalltam nem akarok senkit sertegetni mag senkibe belekotni mar reggel. Szep idő lesz ma, inkabb lemegyek a kisebbel a jatszora. Na pá
A kérdéshez annyit, hogy "vicces" néha, amikor némelyik kérdező lehurrogja / lepontozza az olyan választ is időnként, amelynél jelezve van, hogy pedagógus szólt hozzá, hát még ha szakmai hivatkozásai is vannak, és gyakorlati tapasztalatai a pedagógusnak... Pláne, ha felvállalja az adott pedagógus, hogy még nincs gyermeke, na, egyeseknél az támadási felületet jelent.
Alap nélkül persze.
De leginkább akkor, ha adott esetben felvilágosító jelleggel és kulturáltan fogalmaz a pedagógus, pl a közhiedelmekkel ellentétes, valóságra építő tapasztalatról és elméletről számol be. Sok szülőnek elég az, hogy nem megszokott az infó, máris "fröcsög"...
„Úgy növünk fel, hogy már van véleményünk felnőttként a világról, egyben a gyereknevelésről, vannak elveink.”
Tapasztalatom szerint a gyerekneveléshez az egyik legfontosabb tulajdonság a rugalmasság, mivel egyetlen dolog biztos benne: hogy minden folyton változik. Igen, mindenkinek vannak elképzelései, „elvei”, de tuti, hogy a valóság nem fog minden ponton ezeknek megfelelni. Ha foggal-körömmel ragaszkodsz az elveidhez, az bizony baj lesz, mert ilyenkor (képletes példával élve) az ember „nem hajlik, hanem törik”.
A gyereknevelés terén szerintem nem létezik egyetemes igazság, így még a tapasztalt szülők sem tudnak egymásnak feltétlenül használható tanácsokat adni, hisz ami működik Pistikénél, az Pannikánál fabadkát sem ér – tök más személyiségű gyerekek, más adottságokkal. Azt gondolom, nem is érdemes véleményt nyilvánítani (hacsak nem kérik kifejezetten), inkább csak hallgassuk meg egymást, sokszor ez is segít.
A fentiek ellenére a gyereknevelés sokak szemében olyan, mint a foci vagy a politika, vagyis mindenkinek van róla véleménye, és szeretik is jó hangosan a másik arcába tolni. Gondolj bele, hány ember van, aki beszól annak az anyának, akinek üvölt a gyereke egy boltban. Holott simán lehet, hogy mondjuk Aspergeres az a gyerek, nem pedig „neveletlen”.
Nagyon jót irt az utolsó, minden benne van, ami számít.
Az mèg eszembe jutott és kicsit kapcsolódik a témához az az örök igazság, hogy csak az ostoba ember ért mindenhez, az okos azt is látja, mit nem tud és így nem is reklámozza mindig az igazát. Sok embernél látom ezt, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a saját vélt igazához, holott a dolgok sosem csak fehérek és feketék.
Valamelyik hozzászóló írt az 5 éves és még szüleivel alvó gyerek kapcsán elég ledegradáló hangnemben, neki azt kívánom olyan gyereke legyen, aki fél a sötétben és igényli a közelséget éjjel is. Küzdjön évekig, mi inkább alszunk együtt és élvezzük. Ez is elmúlik egyszer. Tapasztalatom alapján tízből öt gyerek alszik a szüleivel, úgyhogy még be is jöhet a kívánságom.
Egy gyereket könyvből- elvekkel nem lehet nevelni. Nekem 3 fiam van- olyan mások, külsőre-belsőre egyaránt, hogy néha én is elcsodálkozok, hogy egy anyától és egy apától vannak. Egyáltalán nem úgy működött a 2. mint az első, és a harmadik meg méginkább más volt babának is, mind a háromnál máshogy etettünk, altattunk... máshogy híztak, máshogy volt a mozgásfejlődésük, a beszédük, az egyik pösze a másik raccsol- szóval amíg egy gyerek volt- azt hittem, hogy milyen jól csinálok mindent! :) Aztán jött a második- elbizonytalanodtam, a harmadik után végkép elszállt minden önbizalmam- és egyre kevésbé mertem volna tanácsot adni- kérve/kéretlenül másnak, mert pont megtapasztaltam, hogy mennyire mások a gyerekek.
Összességében még mindig úgy gondolom, hogy az én gyerekeimmel könnyű volt. Tesómnak született kisfia, aki már 5éves,- az enyémek után. Na vele teljesen megállt a tudomány, pedagógus nagymama és anyuka nem tud szokszor mit kezdeni a kisfiúval, aki megkésett beszédfejlődésű, autista gyanús, túlpörög állandóan- heti 2 logopédia, 2 fejlesztés, 2 tsmt, pszichológus... szóval látom milyen a "problémás" gyerek. Nagyon nagy türelemmel szeretettel nevelgetik- de sokszor látom az utcán- amikor éppen dührohammal küzd, hogy hogy bámulják tesómékat, hogy milyen neveletlen a kölök....
Rengeteget küzdenek vele, amit persze nem lát más, és szerinted egy ilyen helyzetben a szülőknek jól esik, ha más beleokoskodik a gyereknevelésbe? kéretlenül tanácsot osztogat? (nem lenézik más véleményét- ahogy te fogalmazol)
Egy történet jutott az eszembe: kisfiam két éves lehetett, amikor egy élelmiszerüzletben a bevásárlókocsiban ülve a pénztár előtt kígyózó sorban rikkantgatni kezdett unalmában. Szóltam neki, hogy csendesebben, mert zavar ezzel másokat. Egy nagyon fiatal hölgy a sorban megkérdezte, hogy miért csinálja ezt a gyerekem, és tett valami megjegyzést arra, hogy talán nem teljesen épelméjű. AZt válazsoltam, hogy azért cisnálja, mert gyerek. De az még nem ok rá, válaszolt a hölgy.
Most erre mit mondhatnék? Hog ytermészetesne lehet véleménye. OKé. De kvázi lehülyézte a gyerekemet, és bizony tudatlanságból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!