Szerintetek fog ez változni valaha? Van a környezetetekben olyan aki talpra állt ebből?

Borzalmasan sajnálom, hogy ezt át kellett èlnetek. Kívánom, hogy minél előbb sikerüljön talpra állnotok és találjon rátok újra a boldogság. Megérdemlitek.

A faültetés nagyon jó gondolat! A nővérem sírja mellé is ültetett édesapám egy fát. Gyönyörű, hatalmas fa, madarak fészkelnek rajta. Olyan jó látni, hogy élet lett a halálból (az én felfogásom szerint) Tényleg szép, terebélyes fa már. Ő az én nővérem. Hidd el, hogy nektek is eljön majd az idő, amikor gyerekekkel kergetőztök a kertetekben a fa körül, vagy madáretetőt akasztotok az egyik ágára, vagy az árnyékában ültök majd, és napoztok. Mindig emlékeztetni fog, hogy kit vesztettetek el, de idővel szépen az életetek része lesz, és fel tudjátok dolgozni a történteket. Ezt a kisbabát már sosem kapod vissza, vele más tervei voltak Istennek. Vallásos emberként é így gondolom. De ha készen állsz rá, érkezik majd egy másik kisbaba, aki nem pótolja az elvesztettet, és biztosan egészen más lesz a személyisége is. Talán majd felteszed magadnak a kérdést, hogy vajon az elveesztett gyerekem sem szeretné a salátafőzeléket? Amikor a pici rád prüszküöli, vagy elgondolkozol azon, mi lett volna az ovis jele, vagy pedig hogy őt is járatnotok kellett volna vajon külön németre, hogy a lépst tudja tartani az osztálytársakkal. Szerintem normális, ha gondolsz rá majd különféle helyzetekben. Hiszen ő is a te gyereked, őt is kihordtad, csak sajnos, végül tragédia történt. Nem szabad őt sem elfelejteni, de ne merülj el a gyászban majd, ha újabb gyerek érkezik a családba, és azt az időt, és energiát, amit az elvesztett babádra fordítanál, inkább fordítsd az élőre, hidd el, hogy minden másodperc törődést meghálál majd. Biztosan sok időnek el kell telnie ahhoz, hogy késznek érezd magad a gyerekvállalásra, de el fog jönni, és amikor az ember nagyon lent van, akkor fordul a kerék, és felfelé vezet majd az út, és rendbe jönnek a dolgok. Kitartást és erőt kívánok ehhez!