Akinek 3-3,5 év van a gyerekei között mennyire nehéz?

3,5 év van nálunk,ennyi idős a nagy, 6 hetes a kicsi. Nem érzem nagyon nehéznek, a lányom már okos, sok dolgot megért, pl. ha szoptatok és nem tudok egyből ugrani, nem balhézik, türelmes. Nagyon szereti az öccsét nem féltékeny. Max. annyi van néha, hogy kéri, hogy most vele játsszak, őt altassam előbb, én fürdessem stb. Ilyenkor igyekszem teljesíteni a kérését, neki kedvezni, amennyire van lehetőségem. Pl. ha itthon van a férjem, lepasszolom neki a kicsit, és én fürdetem a nagyot, meg ilyenek. Az volt még jó, hogy a terhesség alatt is ugye már nagyobbacska volt, értette a helyzetet, lehetett vele sokat beszélgetni, hogy milyen lesz, ha itt lesz a tesó, szóval egész jól fel lehetett készíteni. Az is könnyebbség, hogy ovis már, így meg csak a kicsivel vagyok délutánig, de ezt annyira nem érzékelem, mert a nyavalyák miatt most télen többet van itthon, mint oviban (én náthásan se viszem, minek, ha itthon vagyok).

Szóval nekem egyelőre bejött ez a felállás.

Nekem a második és harmadik gyerekem között van szűk 3 év. És tök jó. Most lesz 8 hós a baba, és a 3,5 évesem imádja, és szuper toleráns. Szülés előtt bölcsibe járt, szülés után bő 2 hónapig itthon volt velünk, utána kezdte az ovit, sima ügy volt.

Viszont ehhez szerintem az is kell, hogy egész másképp álljak ehhez a kisbabához, mint anno az első, vagy második gyerekemhez. Tudomásul kell vennem, hogy nincs cukorból, nem szabad annyira féltenem. Ha szívbajt kaptam volna, valahányszor ugrabugrálnak mellette a nagyobbak, akkor ez egy durván stresszes és ideges időszak lett volna, és szerintem lehet, hogy meggátoltam volna a tesók közti jó viszony kialakulását is. Bíznom kellett a nagyobbakban, hogy nem nyúlnak hozzá durván, vigyáznak rá, és ha valami mégis rosszul alakul, pl. arra érek be a szobába, hogy a hároméves épp egy párnát tesz az egyhónaposra, és ráfeküdne, mert azt játsza, hogy elbújtatja, akkor nem szabad összeomlanom, egyszerűen csak határozottan cselekednem. Az első gyerekem babakorában még jobban aggódtam, óvtam őt a széltől is, a legkisebb kéthetes korában viszont már strandoltunk a folyóparton (nyilván a baba még csak az ölemben pihent, a többiek pancsoltak), három-négyhetesen állatkertbe mentünk hármasban a 3 évessel, két hónaposan pedig ott volt velünk az oviban a beszoktatáson.

És az is kellett még, hogy ne érezzem magam szranyának, amikor kicsit többet néz mesét a nagyobb az ideálisnál. Néha egyszerűen kell. Ez van. El kell engedni a tökéletességre való törekvést.

Voltak mélypontjaim az első fél évben, de azok akkor is lettek volna, ha nincsenek nagyobb gyerekeim. Egy baba önmagában is bazinehéz.

Most 7 hónaposan viszont már kezd beleérni abba a korba, amikor már elszórakoztatják egymást a gyerekek, és egy picit még könnyebb is, hogy vannak egymásnak. Kb. akkor lett igazán élvezetes a közös játékuk, ahogy megtanult a baba kúszni-mászni és felállni (olyan 6-7 hónaposan). Amint képes lett helyet változtatni a pici, azonnal fogócskázni kezdett vele a középsőm. Elszalad előle, elbújik a kouckójába, a baba meg utána kúszik, közben a nagyobb meg játékből azt kiabálja, hogy "jaj, elkap a baba, segítség!", és közben nagyokat nevet. Imádnivalóak.

12 A nagy, 8 a kicsi...

Nos igaz az, hogy az elsőnél szülővé válsz, a masodik születésénél bíróvá!

Nem az eleje nehéz, hanem évek múlva.

De ha megnyugtat, nincs megfelelő korkülönbség. Gond mindig akad.