Amióta megszületett a fiam, elhidegültem a férjemtől. Aki volt így, végül hogyan oldódott meg?
Én azt gondoltam pontosan látom és érzem, hogy az életben hol tartok, mi a helyes, merre tovább... Nagyon szerettük egymást 4 éven keresztül, hatalmas kalandokat éltünk át együtt, az értékrendünk nagyon hasonló. Amióta megszületett a fiunk én úgy érzem elszakadtunk egymástól... És nem értem, mert nem ő tőlem, hanem fordítva. Én vagyok az, akinek már nem esik jól a közelsége, akit idegesítenek a megnyilvánulásai, aki nem akar hozzá szólni, beszélgetni, programot csinálni. Fogalmam sincs miért történik ez és nagyon szomorú vagyok, mert elvesztek egy csodálatos embert. Ő azt vágja a fejemhez, hogy nem teszek meg mindent, szerinte az is jó lenne ha időzítőt allitanek a telefonomra, hogy óránként megoleljem... szerintem meg ez nem így működik.
A kisfiút mind a ketten nagyon de nagyon szeretjük.
Jelenleg úgy tűnik, hogy az 50 százalékodat sem teszed bele a házasságodba.
Mi épp ezt próbáljuk megértetni veled, hogy ennyit kellene megtenned.
Nem kell fényesre nyalni a fenekét, csak kicsit vele is foglalkozni, nem csak a gyerekkel, meg a saját nyomoroddal.
Hú de együtt érzek veled. Akik leoltottak szerintem fogalmuk sincs milyen érzés az amit leírtál.
Az elhidegülés szerintem nem az, tényleg depressziós lehetsz ez okozza nálad ezt.
Nekem volt depresszióm szülés előtt is és szülés után is.
A legegyszerűbb az lenne, (akik azt írták hogy nyald fényesre a férjed valagat, azok nem teljesen épek 😂) ha megbeszélnètek hogy te így érzel, és segítsen neked ezt át vèszelni. Valaki írta, de szerintem is így van, hogy nagyon fontos az egység. A férjed nem csak a gyermek apja hanem a tamaszod is. És nagyon fontos hogy ebben a labilis időszakban tényleg az legyen. Mind lelkileg mind mindenhogy.
Én is pont így voltam, ahogy fent írod, de a párom türelmesen megvárta, míg rájövök hogy nem őt kell hibáztatni mindenért.
Nem a kettőtök kapcsolatáról van szó, hanem a szülés utáni megpróbáltatásokrol,monotonitásról, és a kihívásokról, na meg a 0-24 es műszakokrol.
Tudom mindenki le fog pontozni de sose érdekelt. Én amikor úgy éreztem hogy semmi intimitás (nem csak szex!!!) nincs köztünk akkor elképzeltem milyen volt mikor megismertem, hogyan néznèk rá ha nem is ismernèm. Rá jöttem hogy 100% ban a gyerekre koncentráltam és amúgy éltem meg mint valami feladatod amit ha nem teljesítek 100% osan nem is tudom mi lesz.
De ti hárman vagytok EGY CSAPAT! Egymásra kell figyelnetek együtt kell működnötök. Ha ott a baba akkor is lehet egymásra koncentrálni. Ha ő nincs akkor ez az egész anyaság, család nem jöhetett volna így létre. Próbáld meg ketté osztani a figyelmed néha egy kedves szó is elég aztán majd csak visszalendulsz.
Szerintem nem kell ide gyógyszer...
Ki lehet mászni belőle. De ahhoz APA IS KELL! Szoptatás, alatatas alatt vagy ha van egy perced és még a lyuk is meg van a seggeden (😂) gondold át ezt az egészet, miből fakadnak a rossz érzések. Solt vagy a négy fal között, menj ki a szabadba. Nem tudom mekkora a baba nem olvastam minden hozzá szólást de mint ma is gyönyörű az idő, ilyenkor egy nap többször is ki lehetne menni. Engem mindig felderít a napsütés.
Szerintem nem a férjeddel lesz a gond, tapasztalatból mondom mert ugyan ezt éreztem én is ne aggódj.
Nem szerettem a beszél hozzám délután mikor haza ért, mert folyton a baba körül járt az eszem. Nem bántam volna ha nincs jó éjt puszi vagy egyáltalán puszi. Mikor véletlenül hozzám ért ha egymás mellett ültünk mindig úgy csináltam mintha zavarna hogy "birizgal" pedig csak maga az érintés zavart.. .
Nagyon fáj ezt beismerni mert én nagyon szeretem őt. és akkor kezdtem átgondolni mindent mindig mikor volt egy kos időm.
Csak a szép dolgokra gondoltam vele kapcsolatban és hogy ő nem tehet az érzéseimrol. Teszem hozzá a szex is nagyon sokat segített. Nem sok idonk volt rá de mikor szokott évben egymáshoz jutottunk utána mindig valahogy belsosegesebb lett a kapcsolatunk. Akkor is jöttem rá hogy a fejemben van a gond. És ezen csak te tudsz segíteni hogy minden vissza álljon a normál kerékvágásba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!