Havi nettó 600-700 ezer forintos bevétel elég három gyermek felneveléséhez, vagy ezt még kevésnek gondoljátok?
Mi ennyiből éltünk négyen, saját lakás, két autó, mégsem tudtunk növelni a megtakarításainkat, és le kellett mondanunk dolgokról, pl. 3 évig nem mentünk síelni, mert valami mindig elvitt egy csomó pénzt. Új telefon, új laptop, motorcsere a kocsiban, szélvédőcsere, közepesen költséges hobbik, elromlott a mosógép, néhány spórolós utazás, közlekedési bírságok, új bútorok a nagyobbik gyereknek iskolakezdéskor, költséges fogorvosi kezelések, egyéb magánorvosok a legkisebbnek, egyetemi tandíjam, speciális tápszer, hárman is szemüvegesek vagyunk, és még sorolhatnám. Nem szűkölködtünk azért, de voltak érezhető korlátaink, és sokszor a legolcsóbb megoldások mellett kellett döntenünk.
Nemrég született a harmadik gyerekünk, nőttek a bevételeink is (nem a támogatások miatt, hanem amúgy is), így a rendes kiadásaink még mindig havi 700 körül vannak, de mostmár félre is tudunk tenni. Szóval szerintem elég lehet a 6-700 ezer bevétel, ha van saját lakás, és nincsenek túl nagy igények (soktízezres kabátok, cipők, nem spórolós nyaralás, 3 millánál többet érő autó, stb., ezeket mi mind nem engedhetjük meg magunknak). Ha nincs két kocsi, akkor egész biztosan elég. Nálunk azok nagyon viszik a pénzt.
Ahogy a 7-es írja. Kb 300ezerből élünk 2 gyerekkel. 2 autóval. Néha érzem, hogy felesleges dolgokra is költünk....szóval mi megélünk rendesen.
A hitelt nem számoltam bele, de azt úgy vesszük mintha nem is lenne bevétel.
Ja 11 és másfél évesek.
Végig olvastam a válaszokat, szerintem jókat írtatok nagyon. Én főleg azokkal értek egyet, akik szerint tisztességesen, de nem extra igényekkel simán ki lehet jönni. Amivel én kiegészíteném, ezt úgy láttam senki nem írta, de szerintem nagyon-nagyon fontos a már meglévő megtakarítás nagysága. Mert az egy dolog, h most ennyi a bevétel, de bármilyen biztos, jól fizető állás egy perc alatt megváltozhat, és 3 gyerekes családban kell a megtakarítás a nehézségek áthidalásához vagy a váratlan nagyobb kiadásokhoz.
A másik, hogy ebbe hosszú távon mit számoltatok bele anyánál? tgyás, gyed, gyes vagy gyet? vagy esetleg anya havi fizetése, majd ha visszaáll dolgozni? Fog-e 3 gyerek mellett ugyanannyi fizetésért ugyanazon a munkahelyen dolgozni?
#10 arròl nem màs tehet, hogy a pènzügyi kultùràtok a bèka segge alatt van.
Aki 700+bòl 1 gyerekkel èppen normàlisan jön ki, csak ott valami nagy baj van.
Ez szèp nagy bevètel, de talàn nem kène olyan igènyekkel èlni mintha a felső 10ezerhez tartoznàtok ès akkor kijönnètek több mint normàlisan.
Mindig is lenèztem azokat, akik nagyon többnek akarjàk mutatni magukat mint amik, aztàn megy a nagy èszosztàs hogy nettò 700 plusz nagynehezen elèg egy gyerekre. Szàllj le a földre aztàn elèg lesz.
nekunk 600 korul van a bevetelunk egy alap honapban(jutalek,maszek es ilyenek nelkul).
nincs hitelunk,es eleg sporolosak vagyunk amugy.
havi 150-200 ezret siman felre rakunk ezekben a honapokban is.
odafigyelek mikor mit veszek,nem szeretek amugy vasarolni,nem hasznalok draga kozmetikumokat,nem jarok szoliba,kormoshoz.ezek sosem erdekeltek,nem az en vilagom.
a gyerekeknek egyenlore nincsenek nagyobb kiadasaik,draga hobbijaik.nem veszek meg nekik sem egy nyikkanasra mindent.szulinapra es karacsonyra kapnak ajandekot.(bicikli,roller,gorkori,uj taska es ilyen dolgok nalunk nem ajandekok.ha kinovi,tonkre megy kap masikat).
a legnagyobb identol kap heti 2500ft ot,12 eves,mar kezd kamaszodni.nemsokara biztosan tobbe kerul majd 😁.
ha valami nagyobb dolgot szeretnenk venni,jol atgondoljuk,korbe jarjuk a boltokat es igyekszunk a leheto legjobb aron megvenni.sosem varjuk meg mig valamink tonkremegy.minden nagyobb haztartasi gepre kotunk plusz garanciat,mielott az lejarna eladjuk es ugy veszunk ujjat.igy a regi is hoz az uj araba.
eltertem a targytol,bocsi.
szerintem ennyi penz eleg 3 gyerek felnevelesehez,amennyiben nincs hitel/alberlet.
felretenni is lehet belole,ha nem szorod el mindenfele draga/felesleges/haszontalan dolgokra
Köszönöm a véleményeket.
Hamarosan lesz egy hitelmentes lakásunk, amiben 3 gyerekkel még éppen el lehet férni (3 hálószoba+ nappali
- vagy 2 gyerek osztozik egy nagyobb hálószobán, vagy majd mi később kiköltözünk a nappaliba, ha tinédzserek lesznek. Persze ha anyagilag nagyon jól állunk valamilyen okból, lakáscsere sem kizárt, de egyelőre a jelen helyzetet nézném, hogy megtudjuk-e oldani).
Megtakarításunk most a lakásvásárlás és berendezés után annyi marad, ami korrekt biztonsági tartalék nekünk ha mondjuk fél évig nem lenne munkám, vagy kocsit tudnánk belőle venni, ha elromlana a mostani (18 éves kocsi). De mindenképpen szeretném folyamatosan bővíteni a megtakarításunkat, fő a biztonság, főleg sok gyereknél. Mondjuk ha havi 100 ezret félre tudunk folyamatosan tenni, akkor az szerintem megfelelő lenne. Most amíg 2 gyerek van, még többet, illetve akkor is amikor a feleségem éppen CSED-et és GYED-et kap.
Hamarosan érkezik a második babánk, és nagyon szeretnénk harmadikat is, de nem szeretnénk olyan helyzetbe beleugrani, hogy az első kettő hiányt szenvedjen.
Én az apa vagyok, jelenlegi fizetésemmel, plusz a háromgyerekes családi pótlékkal és adókedvezménnyel számoltam, ez a 600 ezer ft. Ezen felül amikor dolgozós ünnepnapom, túlórám van, még többet tudok hazahozni, talán emelkedhet is a jövőben a fizetésem, illetve a feleségem is kapja a gyermek utáni éppen aktuális ellátást (CSED, GYED, GYES), de ugye ez elég változó, meg kérdéses, hogy 3 gyerek után mennyire tud visszamenni dolgozni.
17es. Nagyon el vagy tévedve. Nem élünk nagy lábon. De a gyereken nem vagyok hajlandó spórolni. Nem voltam hajlandó állami iskolába vinni, mert az a környékünkón kritikán aluli és mivel nem egy egyszerű személyiség a fiam, ott tönkre tették volna a tanárok.
Emelett jár sportolni és évente 3-4szer elutazunk, mert a gyerek is imád utazni meg mi is. De általában országon belül és nem luxus szállóba. Busszal járunk, bár van két kocsink, de régiek az egyik csak érzelmi okokból van még meg a másik a gyerek lovaglásra hordásához kell meg az utazásokhoz.
A gyerek cipői egy vagyon most kellett venni csizmát dec. elején 30ezer kapásból, e héten szandált 15 ezer. Mindig van extra kiadás. Gyakran kell ruhatárat cserélni és még sorolhatnám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!