Hogy büntethetném a lányomat, ha semmi nem hat rá, nem érdekli?
Mielőtt letámadtok, hogy nem most kéne nevelnem, közölném, hogy eddig nem voltak vele ilyen gondok. 16 éves lesz februárban, gimis. Válófélben vagyunk az apjával, a gyerekkel én költöztem új városba (vezető pozicióba kerültem itt). Alapból elég sok a gondom jelenleg (új munkahely, a nyakamba szakadt a házunk építkezése is, a férjemmel sem mennek simán a dolgok), mellé jött a lányom viselkedése. Teljesen kifordult magából. Amíg Budapesten éltünk, nem volt vele probléma. Jól tanult, illedelmes volt, tudtam bízni benne (pl ha megkértem, hogy vegyen valamit a boltban, és odaadtam a kártyámat, nem kezdte el költeni a pénzt róla). Otthon erős gimibe járt, tehát nem gyenge képességű, tavasszal elsőre meglett neki a felsőfokú angol. Itt mégis két tárgyból áll még mindig bukásra (mondjuk a kezdeti négyhez képest ez már javulás), közölte hogy nem hajlandó más nyelvet tanulni, ne fárasszam különórával, nem érdekli semmi. Folyamatosan visszabeszél, szarkasztikus megjegyzéseket tesz és véletlenül sem teszi azt, amit kérek. Nem nagy dolgokra kell gondolni, a "légyszi időben érj haza, vagy ha késel, írj egy üzenetet" problémát okoz. Most hétvégén mondtam, hogy hajnal 1-re legyen itthon, vagy szóljon és érte megyek. 4-kor még sehol nem volt, és az volt a kifogás, hogy a táskájában volt a telefonja és nem figyelte az időt... Ha az első ilyen lett volna, még el is nézném, de ezek minden hétvégén megesnek.
A probléma az, hogy semmi nem érdekli. Ha elveszem a telefonját, iPadet, laptopot, nem érdekli. Ha nem engedem, hogy elmenjen valahová, hidegen hagyja és fekszik/alszik itthon. Ha nem adok neki pénzt mozira, bulira, beülni valahová, közli, hogy akkor meghivatja magát valakivel. Semmi nem hat rá. Vasárnap már mérgemben közöltem, hogy jó, akkor lemondhatja a gimis síelést és Franciaországot, majd nézi a képeket, ahogy a többiek jól érzik magukat. Semmi reakció, csak vállat vont és közölte, hogy "ahogy érzem, de ne kiabáljak, nem ér ennyit". Iskolában is mondják a tanárok, hogy ha 15 percet késik az óráról, akkoris a legnagyobb nyugodtsággal megy a helyére, és ül le, mintha meg kéne köszönni, hogy egyáltalán befáradt. Ha valaki próbál vele beszélni, akkoris ugyanez a nyugodtság, semmivel sem lehet kizökkenteni.
Hasonló helyzetben voltam én is. 16 éves voltam amikor a szüleim elváltak, és másik városba költöztünk. Ezután kemény másfél évünk volt, borzalmasan éreztem magam és megtettem mindent, hogy anyámnak se legyen jobb..
Én azt javaslom, légy türelmes! Érezze azt, hogy te továbbra is mellette állsz bármi történjen is. Valószínű, hogy össze van törve most a kis lelkivilága, és időre van szüksége. Büntetni nincs értelme ez látszik, amúgy is elég nagy büntetésnek érzi ezt a helyzetet. Segíts neki túl jutni ezen. Hamarosan vissza kapod a régi lányodat ne aggódj.
Kitartás mindkettőtöknek!
Senki sem szeret szar suliba járni. Valószínűleg sokkal többet tud mint a társai, és rohadt unalmas neki az óra.
Ráadásnak nem ismer senkit sem.
Örülj, hogy veled maradt egyáltalán.
Nézd meg ezt az előadást.
Elmesélik, hogy hogyan születünk le,és miért születünk, és mi az univerzum törvénye.
Az előadó 1955 júliusában született, hídépítő mérnök.
Balogh Béla: A karma feloldása és a fájdalomtól való szabadulás, Komárom, 2015.03.22.
https://www.youtube.com/watch?v=6cTk-44oHa4
Ha meghozta a kedved, nézz meg egy másikat is.
A második videóban elmeséli egy 1946-ban született ember, hogy mi élt át amíg a teste 9 percig halott volt.
Kikerült a testéből, így közlekedett a kórházban.Ahova gondolta magát ott jelent meg.Volt a túlvilágon is ahol nem engedték tovább, mondván, hogy még dolga van a Földön.
Azt is elmeséli, hogyan folyt le az életének a kiértékelése.
Putnoki Tibor + Regélő Fehér Táltos Dobosok - Álmos Király Akadémia 141115
Leírom mit tapasztaltam amikor elváltak a szüleim 7 éves koromban.
Anyám Istennő volt számomra, Apám pedig egy Isten.
A válás olyan élmény volt mintha ketté vágtak volna.
Olyan mintha egy lehetetlen rémfilm története a fizikai világomban valósult volna meg.
Hatalmas, erős indulat keletkezett bennem a kétségbeesésem és a félelmeim által, amit nem tudtam még kezelni.
Nekem a két szülőm addig egy egységnek számított.
Mindkét szülőm elveszítette számomra a tekintélyét.
Folyamatosan halálvágyam volt. Örömmel gondoltam a halál legváltozatosabb formáira. Imádtam beleélni magam ezekbe a fantáziálásokba.
Önmagam ellen fordultam, amikor csak lehetett megbetegedtem. Kiálltam félig meztelenül amikor hideg volt, alul öltöztem a suli vécében és a táskámba raktam a ruháimat.
11 évesen öngyilkos akartam lenni, de szerencsére Anyám hazajött, az ablakból látott kocsija után eltüntettem ennek a nyomait és üdvözöltem mintha mi sem történt volna.
Az öngyilkossági kísérlet után megváltoztam. Mások ellen fordultam.Nagyon súlyos károkat okoztam másoknak. Pusztítani akartam és rombolni, de nagyon. Megúsztam, mert szerencsém volt.
12 éves koromban megint volt egy változás. Úgy döntöttem, hogy a középiskola elvégzéséhez elegendő jegyeket szerzek. Elvégeztem a középiskolát is.
Csak annyi kellett volna, hogy ott legyenek nekem mint emberek, nem kellett volna, hogy szeressenek, csak ott legyenek nekem amikor szükségem van rájuk.
Szerencsére az egyik Nagymamám törődött velem, sosem bántott, soha nem kiabált.
Gyermekként boldog voltam, egy mennyországot éreztem mindig a bensőmben.
Az oviban sokkot kaptam a korombéliek tettlegessége láttán. A csúnya beszédtől szó szerint borzongtam.
Nem vagyok vallásos, nem vagyok megkeresztelve.
Nem panaszkodom. Őszinte voltam. Azt írtam le amit akkor éreztem.
Ma már értem az okait annak, hogy mi miért történt, de akkor az a tapasztalat még nem volt meg.
Két rossz értékrendet képviselő ember összeházasodott akik még gyerekek voltak, nem ismerték magukat sem, még nem tudtak társat választani.
A rossz értékrend az amit az iskolában kapunk.
Egyszer élsz, az élet egyszeri és megismételhetetlen és a halállal mindennek vége. Amit nem tudsz megvalósítani, átélni, abból örökre kimaradsz.
Az erősebb kutya jól szórakozik, a gyenge elpusztul. Az egymás kölcsönös kifosztásának a rendszere működik.
Az ország egyharmada érték előállító.Gyümölcsöt, zöldséget, traktort, miegymást. A másik harmada a nyugdíjasok, gyerekek, betegek. A harmadik harmad az értékelosztó réteg akik kifosztják az értékelőállítókat és nem állítanak elő semmit. Ilyen a bank, a biztosító, a valutaváltó és a tőzsde. Az érték előállítók tartják el a másik két harmadot.
Tetejébe évente 10%-os növekedést diktálnak maguknak a kifosztók. Az értéktermelők csak 3%-ot tudnak növekedni évente, többet nem.Azt sem lehet szívvel és egészséges lélekkel csinálni a végtelenségig.
A bank azt mondja, dolgozik a pénzed. Látott már valaki forintot vagy dollárt dolgozni? Azt elveszik valakitől aki megdolgozott érte és odaadják neked. A bank az általa kiadható összegnek a 1%-ával kell, hogy rendelkezzen.- Ez úgy hívják, hogy a "kötelező jegybanki tartalék", ez az az 1% ami a Magyar Nemzeti Bankban van elhelyezve -. A többit beütik a számítógépbe és a készpénzt megkapja a nemzeti banktól.Ha van 1 forintja a banknak, odaadhat neked 100 Ft-ot. A fedezet akkor áll elő, ha te építesz egy ingatlant és visszafizetted a tőkét.A kamat a banké marad, aminek továbbra sincs fedezete.
Itt egy link a kötelező jegybanki tartalék rátáról. [link] erről az oldalról [link]
Azt tanuljuk, hogy volt a semmi, lett az ősrobbanás és semmivé válunk. A darwinizmus szerint az őslevesbe véletlenül belecsapott az ősvillám, és véletlenül lett egy egysejtű.
A kólibaktérium egy ostoros egysejtű. Százezres fordulat után meg tudja állítani az ostorát és ellenkező irányba újból negyed fordulat után felveszi a százezres fordulatszámot.A sűrű közegben így hajtja magát. A kólibaktériumban ugyanazok az alkatrészek megtalálhatók biokémiai szinten mint a villanymotorban.Membrán, csapok, forgórész, állórész. Ezen alkatrészek bizonyítják, hogy a teremtője minden egyes részét egy időben rakta össze és indította el.Olyan sok szerencsés véletlen kellene egy ilyen kifejlődéséhez ami lehetetlen. Még tésztát sem lehetne úgy készíteni, hogy ha egy sarokba folyamatosan dobálnánk a sót, tojást, lisztet és a vizet.
A híradóba mit látunk? Leszakadt, beszakadt, kiszakadt, megszakadt, szétesett, leesett. Miután Te és a bemondó még életben vagytok, és mindenki más meghalt, kiderül, hogy ugyan szerencsétek van. De, holnaptól emelkedik a gáz, a víz, az üzemanyag ára és örülj, hogy ma megúsztad, mert lehet, hogy holnap Te jössz. Ezután megszületik egy kis koala mackó valamelyik állatkertben. Majd elmondják, hogy milyen jó az értékkifosztóknak mert szárnyal a tőzsde.
Ezek után mi azt mondjuk a gyereknek, hogy legyél tisztességes. Ne bántsd a gyengébbet, viselkedj illedelmesen és állj be a sorba.
Erre az értékrendre nem lehet építeni.
Dr. Elizabeth H. Blackburn 2009-ben azért kapott orvosi Nobel-díjat, mert felfedezte, hogy a meditáció gén szinten befolyásolja a szervezet működését, a sejtek osztódását, fiatalon tartja a testet.
A darwinista világ nézetet üti ki ez a felfedezés, hiszen ennek tükrében így néz ki az evolúció. Lett az anyag, abból lett az egysejtű, majd abból a homo sapiens. Az alacsonyabb rendű anyagból lett a magasabb rendű élet.Az élet visszahatott az anyagra és tovább fejlődött az anyaggal együtt. Ez olyan mint a Münchausen báró esete aki kihúzta magát a mocsárból a hajánál fogva, lovastól.
Az anyag összetevők arányainak felfedezéséért 2011-ben kaptak fizikai Nobel díjat.Az arány így néz ki, ha a hullámok arányát nézzük.Egy emberi test 96%-a hullám, a többi anyag. A tudomány mivel nem ismeri el Istent, ezért ezt a 96%-ot sötét anyagnak nevezik.
A kutatók nem találják a fizikai világban a legkisebb részt, csak hullámokat. Az elektronokat valami hajtja, nem lehet őket megállítani, még extrém hidegben sem.Amiből levezethető, hogy mivel ezek az elektronok meghatározott rend szerint mozognak, az egy nem látható külső intelligenciára utal.
A Szovjetunióban az 1930-as években Leonid Vasiliev fiziológus bebizonyította, hogy a gondolatok nem az agyban jönnek létre. 1200Km távolságból könnyen hipnotizálható embereket vett rá, hogy parancsra elaludjanak, felemeljék a karjukat, stb. A kamra anyaga ólomból volt az adó- és a vevő személy esetén is. A kísérletet Szent Pétervárott és Szevasztopolban is végrehajtották a 60-as években, 1700Km távolság van a két város között. Ugyanezt csak a kozmikus sugárzás tudja.
Tőlem egy kutya ment el 2002 február 16-án.Megmérgezték, vélhetően patkány méreggel. Egy német juhász-skótjuhász keverék volt.
Amikor az utolsót lehelte, elbúcsúztam tőle, értésére adva, hogy tudom, ő most kiröppent a testéből és minden jót kívánok neki.
2002 június 5-én kötöttük be a szennyvizet.Aznap megjelent egy 2 hónapos, fajtiszta pumi az utcánk elején, tőlünk 300 méterre. Több mint egy óra is eltelt mire odaért a házunk elé. Minden kapualjhoz odament, alaposan körülnézett és szimatolt. A mi kapunkhoz érve jelezte, hogy be akar jönni. Gondoltam hadd jöjjön, majd kiengedem.
Felment kaputól a teraszra. Érdekesnek találtam, hogy mintha ismerősnek találná a környezetet. Rám ugrott, úgy ahogy az elpusztult kutyám csinálta, és ugyanolyan barátságos szemekkel nézett rám.Ugyanazok a mozdulatok, tartás és tekintet. Gondoltam magamban, á, nem lehet ő. A pumi erre kilőtt a teraszról, és a hátsó lépcsőkön mint a nyíl befutott a ház mögött álló, takarásban lévő kisteherautó hátsó futóműve alá.
Ott szokott feküdni az előző kutyám. Ez a pumi kutyus pont úgy feküdt, a kormánnyal ellentétes oldali hátsó keréknek dőlve, pont olyan szögben csavarodva és sugárzó szemekkel. Mintha csak mondta volna, hát én vagyok az, nem ismersz meg? Rá kellett jönnöm, hogy tényleg visszaszületett a mérgezésben elpusztult kutyám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!