Hogy büntethetném a lányomat, ha semmi nem hat rá, nem érdekli?

Én is ilyen voltam és valamennyire vagyok is a mai napig.

Sehogy nem fogod tudni megbüntetni, pont azért mert nem hat rá semmi.

Nálunk az működött, hogy nagyon jó kapcsolatunk volt anyuval. Veszekedtünk rengeteget, igen, de mindig támogatott, mindig ott volt, hogyha kellett. Nem buta a lányod, ez kiderült a leírásból, csak lázad. 16 évesen ez alapból is normális, de nála még közrejátszik az is, hogy felborult a jól megszokott világa.

Ne várj el tőle túl sokat, és mond el neki, hogy ott vagy ha szüksége van rá. Ne fog hülyeséget csinálni, de muszáj leszel kicsit ráhagyni a dolgokat. Kell pár pofáraesés, mert csak ebből fog tanulni, a büntetésből nem. Kicsit próbáld meg ráhagyni, ki fogja nőni, hidd el.

Ez most tényleg saját tapasztalat.

Vazze!

1. mi az, hogy feltétlenül büntetnéd, ámde meg se érted

2. szétcssztétek eddigi életét, elszakítottátok a környezetéből, iskolájából, barátaitól, szétment a család, stb... és akkor te elvárod tőle, hogy mosolyogjon azért, amit TI bsztatok el

3. ezek után még fenyegeted, büntetgeted, beleszólsz a dolgaiba, elveszed a telefonját, erősködsz, zsarolod, fitogtatod az erődet, zsarnokoskodsz, stbstb..... hát qrvára nem csoda, hogy ezek után nem túl elégedett veled, és magas ívből le is szr téged és amiket mondasz...

+ fel se merül benned, hogy esetleg nem így kéne hozzáállnod és a dolgokhoz se? vagy hogy esetleg benned is vannak komoly hibák és hogy te/ti vagytok ezeknek az oka? és hogy nem annak kéne lennie a fő kérdésnek, hogy hogyan büntessed...

Hát szerintem meg igazad van! És pontozzanak le csak nyugodtan! Az én szüleim is elváltak, "ne várj tőle sokat", ez m*rhaság!

Mi is az a "túl sok"?

- ne bukjon meg a suliban

- értesítsen, hogy mikor jön-megy, főleg az éjszaka közepén

Sajnos nem tudok érdemben segíteni.

Értem én, hogy rossz passzban van, de

1. NEM a te / ti hibátok, egy gyerek miatt NEM szabad együtt maradni!

2. Valami minimumot akkor is teljesíteni kell, ha rád szakad a ház! Neked is nehéz lehetett új életet kezdeni, elég nagy már ahhoz, hogy ezt megértse!

Adj neki egy kis időt (nem tudom, mióta zajlik ez), próbálj beszélni vele, de LEGYENEK szabályok. Esetleg beszélj szakemberrel! NEM azt mondom, hogy vidd el, csak kérj tanácsot!

Kamasz. Ez önmagában magyarázat sok mindenre.

Plusz neki nincs egy biztos nyugodt háttere most.

Hogy mi a megoldás azt nem tudom, de ha megpróbálsz belehelyezkedni az ő szemszögébe az már fél siker lehet.

Kitartás. Én 13 voltam, amikor elváltak végleg a szüleim (előtte pár év huzavona volt), legrosszabbkor jött...

Nézd, kétféleképp lehet nézni ezt a problémát.

Az egyik nézőpont az, hogy kívülről nézve mi lenne elvárható a lányodtól. Jó képességű, a lehetőségekhez képest mindent megkap. Nem csak annyi lenne elvárható tőle, amit te alapkövetelményként állítasz, hanem jóval több. Ha nem akarja, akkor kényszerítsük rá, büntessük meg. A kulturált büntetési módszerekre nem reagál, akkor valahogy facsarjuk ki belőle mégis azt a minimális szintet - szerintem ha beszerzel egy korbácsot, annak lesz eredménye .....

..... rövid távon. Attól eltekintve, hogy az ilyesmi törvényellenes, és én is nyilván szélsőséges példának írtam, ha jobban belegondolsz, semmi értelme nem lenne. Hosszú távon sokkal nagyobb kárt okoznál, mint hasznot. Oké, nem bukna meg, lenne egy épkézláb érettségije - és? Mire megy ezzel, ha azt a súlyos, belső lelki baját, ami az általad felvázolt változást hozta, nem orvosoljuk?

A másik nézőpont, minden bizonnyal neked is az alapállásod, és csak elkeseredésedben gondolsz az előbbire, az, hogy mindent abból a szempontból nézel, hogy mi lenne a lányod érdeke. Nyilván az, hogy egyrészt túljusson ezen az érzelmi krízisen, másrészt hogy a képességeinek megfelelő iskolai eredményeket érjen el, harmadrészt hogy téged se kergessen az őrületbe az aggodalom (ez a te érdeked és a lányodé is - ép elmével van rád szüksége). Ehhez jól is indultál el: elfogadtad, hogy most el kell engedni a plusz terheket, szakköröket. Elfogadtad, hogy lejjebb kell tenni a lécet, ha egy darabig gyengébben teljesít a suliban, még nem dől össze a világ. Megpróbáltál beszélni vele, segítséget, pszichológust felajánlani. Komoly erőfeszítést teszel, hogy a régi kapcsolatai, barátai, édesapja ne tűnjenek el teljesen az életéből.

De nem jött be. Nem volt elég. Erőfeszítést tettél, de nem működött. Látod, hogy a lányod bajban van, és nem tudod, hogyan segíts rajta. Ez persze érthetően megvisel téged is, de fontos, hogy maradj meg ebben a nézőpontban. A lelked mélyén biztosan azt szeretnéd, hogy a lányod élete ne fusson zátonyra, és ebből a szempontból egy cseppet sem segít, ha azt latolgatod, hogy mi lenne elvárható vagy normális. Azt kell meggondolnod, hogy mit tudsz megtenni.

Nekem a következő ötleteim vannak.

Egyrészt ha a lányod nem akar pszichológushoz menni, elmehetnél azért te magad. Lehet, hogy segítene, ha egy hozzáértővel elbeszélgetnél magadról is, meg a lányodról is. Lehet, hogy értelmes ötletei lennének, tudna mondani valamit arról, hogy mi lehet a lányod lelke mélyén. Mivel egy 15 éves önismerete még nem olyan alapos (sőt, a legtöbb felnőtté sem az), egyáltalán nem biztos, hogy a lányod tisztában van a saját bajával.

Másrészt megpróbálhatnál beszélgetni a lányod barátaival, tanáraival is. Elmondhatnád nekik, hogy úgy látod, a lányod nagy bajban van, de nem tudod, hogyan segíts neki. Lehet, hogy a barátaival beszélgetve jobban a felszínre kerül, hogy mi az igazi probléma, és hogy mit lehetne tenni.

A harmadik lehetőség, hogy azt mondod a lányodnak, hogy mostantól felnőttként kezeled. Látod, hogy az eddigi szülő-gyerek kapcsolatotok meghalt, nem működik. A gyereknek megmondja a szülő, hogy mit csináljon, de a lányodnál ez már nem működik. Mostantól nem a felettese szeretnél lenni, hanem a segítője. Nem elvárásaid vannak vele szemben, hanem csak lehetőségeket szeretnél biztosítani neki. Végtére is az ő életéről van szó, magának kell felelősséget vállalnia érte - és ha nem hallgat rád, akkor végképp nem tudsz felelősséget vállalni őérte. Ez így elég vadnak tűnhet elsőre, de ha jobban belegondolsz, nincs más lehetőséged: nem tudod kényszeríteni a lányod, mert nem hat rá semmi. Mivel jogilag még kiskorú a lányod, bizonyos szabályokat tartsatok meg: iskolába kell járnia, nem maradhat ki a megbeszélt időponton túl - az üzenet inkább az, hogy ő maga felelős saját magáért elsősorban. Ha még nincs, akkor szerintem menjetek el junior bankszámlát nyitni neki, ez valamennyire jelképezi a felnőttséget szerintem (meg megoldja a kérdésben vázolt bankkártyaproblémát). Semmiképp ne úgy add elő a dolgot, hogy a lányod úgy érezze, kihátrálsz mögüle: valójában csak a fennálló helyzet kimondásáról van szó. Fontos még, hogy depressziós állapotban nem szabad életre szóló, súlyos döntéseket meghozni. Csak akkor kövesd ezt az utat, ha úgy ítéled meg, hogy a lányod el fogja bírni az önállóság tudatának a terhét.

Te tudod, hogy mire van erőd, mennyit akarsz ebbe az ügybe beletenni, és te ismered a lányod, nálam jobban meg tudod jósolni, hogy mire hogyan reagálna.