Senkinek nem utaltak még családi pótlékot, vagy csak én nem kaptam valami miatt?
Én megkaptam tegnap. Te esetleg most kapod először? Ha először kéne kapnod, akkor lehet, hogy valami papíroddal bénáznak, nálunk is ez volt. Nem elsőre, hanem úgy volt, hogy három hónapig a munkahelyem utalta, utána már a MÁK, és vártak valami papírra, amit már régen megkaptak, de ez csak két hónap után derült ki, és még azt sem böfögték oda, hogy elnézést kérnek.
Ha eddig minden simán ment, és most sincs semmi változás, akkor nem hiszem, hogy gond lenne, mert a MÁK elvileg már utalt, már csak a bankok némelyike ül rajta. 5-e a határidő (az ma van, ugye?), aznap munkaidőben még megjöhet. Ha nem, akkor először a bankot kell felhívni, hogy nekik utalt-e már a MÁK, és ha igen, akkor a tiéddel mi van, ha még ők sem kaptak semmit, akkor kell a MÁK-ot felhívni, de annál idegtépőbb a világon nincs, nekem 5 napomba került, mire valakivel beszélni tudtam, mert állandóan azzal ráztak le, hogy minden vonaluk foglalt. És még további két hónap utánajárásomba került mire megoldódott a dolog, de az alatt a pécsi MÁK-ot is hatvanszor fel kellett hívnom, meg a pestit is, illetve a munkahelyem pécsi kirendeltségét is, és a pestit is. Szóval remélem nem ezzel van gond, mert hajjajjl...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!