Ismertek olyan anyát, aki feladta és elment?

Nem kérdező apánál sem általános, és nem is jár érte buksisimi, hiába próbálod magad ezzel nyugtatni.

Igen imserek, barátnőmet csecsemőkorában hagyta el az "anyja" akit azóta sem láttak, édesapja és nagyszülők nevelték fel, amúgy meg törést okozott az életében.

Te meg rém irritáló vagy meg agresszív, csak tudnám mire fel? Nem az itteni válaszolók tehetnek arról, hogy neked rossz.

Számtalan olyan esetet ismerek, amikor tisztes családapák "hirtelen megbolondulnak" és lelépnek a bérszámfejtő Gizikével. Vagy amikor a boldog családanya, addiktológus főorvosasszony megszökött az alkoholista hajóskapitánnyal.

Ezt az oldalt a kamaszok uralják, s az ő kíméletlen igazságérzete nem tűri az ilyesfajta viselkedést. Pedig a képlet egyszerű. Minden ember boldog akar lenni. Amikor összeköti valakivel az életét, azt hiszi, hogy majd a szerelem megold mindent. Semmit sem old meg! Legfeljebb azokat a problémákat, amik nélküle nem is léteznének. Ráadásul a párkapcsolatok 90%-a nem a megfelelő partnerrel köttetik. Aztán amikor belép az életünkbe a nagy Ő, felrúgunk érte mindent, amit addig összekalapáltunk. Egyszerűen azért, mert nem tehetünk mást! Nincs más alternatíva, legfeljebb a halál. Aki nem tapasztalta meg a szerelemnek ezt a mélységét, (márpedig a legtöbben sohasem tapasztalják meg) az könnyen tör pálcát mások felett.

No, de van olyan cserbenhagyás is, ami nem a szerelem miatt történik, hanem mert az illető családanya nem tud mit kezdeni saját helyzetével.

Az én apám 15 éves koromban hallt meg, anyám pedig lelépett egy orvos barátjával. Egyedül maradtam, mint az ujjam. A legszarabb az volt, hogy senkinek sem mondhattam el, mert akkor intézetbe kerültem volna. Ezért éjszaka vagont raktam (az átkosban még lehetett, bár akkor is csak feketén), nappal suli. És hazudoznom kellett egyfolytában, hogy anyám miért nem tud szülőire jönni, vagy az ofő családlátogatása miért nem aktuális éppen. Persze kiszúrta, hogy hazudozok, hogy hazudozok, és alám tett rendesen. Becsületére legyen mondva, hogy az utolsó félévben, amikor kiderült a turpisság, már ő falazott nekem. Anyám akkor 34 éves volt. Fiatal még az özvegysorhoz. Férjhez menni nem akart, mert mindig apámat szerette. (Még most is, 80 évesen.) Velem sem tudott élni, mert minden vonásom rá emlékeztette. Az más dolog, hogy nagy szemétség volt részéről otthagyni engem egy bérlakásban (akkoriban ez volt szinte mindenkinek), és nem törődni azzal, hogy mit eszem, mit iszom, miből ruházkodom, miből fizetem a lakbért, a rezsit, ki mos, ki főz rám, stb. De fiatal volt és menekült. Menekülnie kellett. Csak felnőttként apaként értettem ezt ezt meg, fiatalon én is ugyanolyan gerinctanulmány voltam, mint ezen az oldalon mindenki.

De ez csak egy eset, és számtalan olyan helyzet fordulhat elő, amikor egy anya így dönt, vagy erre kényszerül. Ne ítéljünk, amíg nem ismerjük a teljes életét!

Utolsó, ez szép és jó. Én nem vagyok már kamasz, de azt az embert aki a saját boldogságáért elhagyja a gyerekeit, leköpném. Nem a gyerekek akartak megszületni mégis ők szenvednek az önző szülőjük miatt.

Van ilyen ismerősöm, az "anyja" 4 évesen hagyta el. Szegény nő már 30 éves, de még mindig magát okolja ezért. Viszont mikor a nő felkereste, nem akart vele találkozni, és még a nőnek állt feljebb.

Jól van 76%os akkor te állíts szobrot anyádnak mert te nem vagy olyen "gerinctanulmány" mint itt mások. Magánügyed.

Másnak is a sajátja, hogy őt hogy érintette a saját anyja lelépése. Senki nem fog örömtáncot járni ha nem ezt érzi. Még akkor sem ha az ilyen megmondó emberek ezt diktálják.

Olyat, hogy az anya a gyerektől sokallt be, nem tudok. Olyat, hogy valamiért nem az anyával van, olyat többet is.

Unokanővéremet rejtélyes okok miatt nagyanyám nevelte fel (nem tudni a konkrét okot, több verzió is van ezzel kapcs.

De nagyanyám első gyerekét meg szintén nem ő nevelte, hanem a szülei...)

Apám exe a 15 éves fiát ott hagyta apámra (nem vagyunk testvérek, nem apám az apja...), mert lelépett a szomszéddal, és szült 2 gyereket neki. Végülis apám törődött a gyerekkel valamilyen szinten (többet, mint az anyja), de a nagyszüleivel élt tovább.

Szomszéd néni egyedül neveli az unokáját (4 éves a kissrác, a 16 éves bátyja már apukánál van, a huszonéves meg szintén a néninél lakik.)

Lányom volt osztálytársát és a kisöccsét szintén a nagymama neveli, anyuka látogatja őket, viszi ide-oda, de neki elég instabil az élete. A gyerekek szeretik az anyjukat amúgy.

És most leírom a véleményem.

3 gyerekem van. Az első nem a páromtól. Az exemmel mikor szétmentünk, nem volt kérdés, hogy hozom.

A lényeg: ÉN személy szerint egyiket sem tudnám elhagyni.

De ha apuci úgy dönt, elég volt, viszont kegyeskedik fizetni gyerektartást, netán még havi 2x rá is néz a gyerekre, már ott virít a társadalom szemében a glória a feje fölött, sőt, van, hogy anyu a hibás, mert lehúzza aput pénzzel, ellehetetleníti, stb.

És erre mondják a kedves válaszolók, hogy "ugyanúgy elítélik aput"? Na hagyjuk a mesét...

Másik dolog:

Ha tudja az az anya, hogy nem alkalmas a feladatra, és tudja, hogy szar minden, és nem megy neki, akkor mi a rosszabb? Ha elmegy, találkozik 2 hetente hétvégén a gyerekével, feszkó nélkül, vagy ott marad, szétmegy az idegrendszere, és esetleg tragédia lesz a vége, kárt tesz a gyerekben, esetleg csak magában, de a gyerek szeme láttára?

Mégegyszer mondom, én nem lennék képes elhagyni a gyerekeim, de nem látunk bele mások életébe.