Voltatok már úgy, hogy nem volt túl jó a kapcsolatotok, de benne voltatok már a korban és bevállaltatok egy gyereket?

A kor elég nagy mumus, bàr a 36 még nem olyan vészes.

Én csak akkor vállalnám, ha teljesen egyedül el tudnám és akarnám tartani a kicsit, és elviselném, ha az apjának a tulajdonságai visszaköszönnének benne.

Mondhatjuk, hogy én is így vállaltam. De nálunk ez kimondott dolog. Mi megbeszéltük. Tudjuk, hogy nem vagyunk egymásnak a nagy "Ő". Szeretjük egymást, bár messze áll a heves szerelemtől. Inkább amolyan kis lágy,csendes dolog ez köztünk. Viszont már mindketten nagyon vágytunk gyerekre.

Persze az nálam is szempont, hogy saját lakásom van és viszonylag jól fizető állásom. Szóval ha ketten maradnánk, akkor is megoldom. De közben apukát is ismerem annyira, hogy tudjam sosem lépne le teljesen a fia életéből.

Az, hogy extra hosszú távon, hogy fog működni azt nem tudom. Néha úgy érzem nem fog, máskor meg elképesztő hálás vagyok érte! A mi kapcsolatunk mondjuk nem rossz, csak más mint ahogy kamaszként elképzeltem... :)

Azt kell eldöntened, hogy számodra mi a fontosabb. Hogy anyuka legyél, vagy az, hogy életed párjával élhesd meg ezt?! Nem vagyunk egyformák, így ezt a saját lelkedben kell keresned.

Háát, nem tul bizalomgerjeszto a helyzeted. Szoval gyerek utan se lenne nagy "apa-tipus", a lustasagara értem...

De te tudod.

Off:

En mar gyerekkel irom ezt, es baromi halas vagyok az életnek, hogy nem ilyennek szultem.

Bocs.