Ti mindent meg tudtok venni a gyereketeknek, amit szeretne?
Tobbet meg tudnek, de nem akarok. Nyilvan vagyik a horror aru, vagy ertelmetlen hulyesegekre is, azokat nyilvan kontrollalom.
De pl. egy kinder tojast kaphat csak ugy is.
Ilyenre gondoltal?
Szerencsére nekem sem követelőzőek egyáltalán. Rengeteg figyelmet, törődést kapnak, amit igényelnek is.
Ami szükséges pl. tancucc, ruha stb., azt természtesen megkapja és abból olyat választ amilyen tetszik neki. Egyedül a cipőt nem hagyom, az az egy, amiből nem a csillogó, világító talpút veszem hiába kéri, hanem a márkás, jó minőségűt. Minden másból szabadon választhat.
Én inkább a drágább, de jó minőségű ajándékok híve vagyok, ezeket ünnepekre stb. re kapják. Ha "csak úgy" eszükbe jut valami, nekem az a taktikám, h kivárok pár napot, akár 1-2 hetet is, ha ez letelt és még mindig szeretnék, akkor megkapják. De a tapasztalat az, h ezek 80-90%-a pár nap múlva már nem is kell nekik.
Mindent nem, de amúgy is úgy látom, hogy a gyerekek több mindenre vágynak, mint amire valóban szükségük van. A nagyobbik fiam 11 éves, akart már kismillió dolgot, nagy részét meg is kapta, de volt közöttük jó pár olyan, ami kb. két napig érdekelte.
Ha kisebb dologról van szó, akkor megkaphatja, persze csak ha nem ártalmas rá nézve. Az apróságoknál nem érdekel, ha két nap alatt megunja (jó hivatkozási alap drágább marhaságok esetén, hogy nézd meg, a ...-ot is mennyire akartad, aztán a fiúk mélyén van :D ), pl. amikor peonzát, fidget spinnert, slime-ot, meg ilyen szirsz*rokat akart, azokat mindig megvettem, az ilyesmi nem okoz problémát. Sőt, anno még ovis korában a csapból is ezek a gyűjthető kukabúvár figurák folytak, azokat is megkapta, és lehetett venni hozzá versenypályát, arra már húztam a szám, mert hülyeségnek tartottam, bóvli is volt az anyaga, de cserébe irreálisan drága volt. De ám legyen, az volt a vágya, megkapta. Egy hét után már nem játszott vele.
Viszont bármennyire is szívesen vettem volna neki drónt, amikor éppen arra vágyott, kerek perec megmondtam neki, hogy ezt nem tudjuk megvenni.
A másik opció az szokott lenni, ha valami drága, de nem nélkülözhetetlen dolgot akar, hogy jó, egy részét mi fizetjük, egy részét meg ő, a zsebpénzéből, meg a különböző ünnepekre kapott pénzéből. Így kapott/vett jó fajta tabletet. Mondtuk neki, hogy mi erre maximum 20 ezret tudunk rászánni, de ha komolyabbat szeretne, gyűjtsön hozzá, és ennyivel kipótoljuk. Összegyűjtött mellé ő is ugyanennyit, így meg tudta venni.
Igen, mindent meg tudnánk neki venni, de nem kap meg kritika nélkül mindent. Fontos, hogy kialakuljon a késleltetés és a várakozás képessége.
De sok dolgot megkap, ahogy magunkank is veszünk néhe ezt-az. Tehát csak a tagadás kedvéért nem tagadunk meg dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!