Szülők! Miért tartjátok jó vagy rossz ötletnek ha a két gyerek szülinapját egyszerre ünneplitek?

Te vagy troll vagy, vagy pedig valaki, aki indokolná a gyerekvállalás vizsgához kötését. Ha nem vagy troll, jussak majd eszedbe, amikor rád sem nyitják majd az ajtót, csak amennyit muszáj.

Mérgező szülő vagy.

Kérdező! Ha a nagyból okos, érett gondolkodású felnőtt válik, nem megköszönni fogja az egész gyerekkorára jellemző mellőzöttség érzését, hanem le fogja vonni a következtetést: aki nem bírja, az ne vállaljon több gyereket. Ha anyagilag nem bírjátok (hiszen az anyagiakkal magyarázod, miért lenne költségkímélőbb egy zsúrral letudni a két gyerek szülinapját), vagy időben kemény meló kilogisztikázni így, hogy a férjed ennyit dolgozik, akkor komolyan át kelletz volna gondolni ezt a gyermekvállalást. Oké, ők itt vannak, nem a gyerekeid kérték az életet, éppen ezért a te dolgod lenne a tenyereden hordozni őket. Erre mit kapnak cserébe? A kis életük legfontosabb napján sem tudjátok méltón megünnepelni őket külön-külön.

Nyilván szeretni fogja a testvérét, de nem csodálkoznék azon, ha amint teheti, lelépne tőletek, ugyanis 18-20 éves korára totál elege lesz abból, hogy mindig rátestáltad az öccsét, még a saját születésnapja sem lehetett csak az övé.

De kérdező, ne mondd már, hogy nem érted, mi a probléma! Két gyereked van, még a nagyobb is gyerek. Nem mondhatod neki azt, hogy téged elkényeztettelek kiskorodban, de most már nagy vagy, állj félre, mert itt a második kicsi, most ő következik a kényeztetésben.

Anya vagy. Mindkettő gyermek anyja vagy, folyamatosan, megszakítás nélkül. Nem tekerheted le a nagyobbat, hogy te készen vagy, megkaptad, ami járt neked, most már a kicsin a sor.

Egyforma intenzitással (sőt egyre növekvő intenzitással) szeretem és gondozom a gyerekeimet, nem adok kevesebbet a nagyobbnak csak azért, mert ő már elért egy bizonyos kort, most már értse meg, hogy ő a nagyobb, érettebb, neki nem lehetnek már igényei, mert most a kisebbel kell foglalkoznom.

Csak az vállaljon gyermeket, főleg többet, aki élete végéig (de minimum a gyermek 18 éves koráig) anya tud maradni, szüntelenül, megállás nélkül, nem lankadó figyelemmel, ugyanolyan energia ráfordítással.

A nagyobb ugyanolyan gyermeked, ugyanannyira megérdemli a maximális figyelmed, mint kiskorában, amikor még egyedül volt. Nyilván nagyobb lett, változtak az igényei, de attól még vannak igényei, amelyeket kutyakötelességed lenne megpróbálni kielégíteni (nyilván ésszerű határokon belül). És a saját szülinapi buli, torta, játék, osztatlan figyelem iránti igénye biztosan neki is megvan, sőt, minél nagyobb, annál inkább fájhat neki, hogy anya annyira csak az öcsémmel foglalkozik, hogy talán jobb lenne szobanövénnyé válnom, hogy minél kevesebb gondot jelentsek neki. Ez így nem mehet, kérdező.

Úgy látszik, neked csak addig gyerek egy gyerek, amíg picike, gyámoltalan, nem képes az önállóságra.

Tudod, miben értek egyet veled? Egy nagyon apró dologban: nyilván a nagyobb már érettebb gondolkodásban, így elvárható tőle egy adag belátás, empátia, de csak egy bizonyos pontig, és nem szabad túlfeszítened a húrt. Ilyen példákra gondolok: ha akar (nagy betűkkel HA AKAR), vigyázhat a kistesóra de csak úgy, hogy ne a saját játékra, tanulásra, semmittevésre fordítható idejéből vegyen el. Végezzen egy bizonyos házimunkát otthon, vigyázzon a dolgaira, ha sulis, kapjon pico zsebpénzt, és azt próbálja okosan beosztani. Most kb. ennyi jutott eszembe. Szerintem az ezen felüli elvárások egy kisiskolás GYERMEKTŐL irreálisak, és mérgezik a lelkét.

Jól gondolom, hogy kissulis a nagyobb gyermeked?

Ezt gondold át, kérdező. Ő is gyermek, még vele is nagyon sok feladatod, kötelességed van.

Ja, és még valami: nem kell "bekeményítened" a kicsivel szemben sem, ha a nagyobbal szemben belátóbb, megengedőbb vagy.

Milyen jogon ajnároznád a kicsit, miközben a nagyot szemmel láthatóan (érzelmileg) hanyagolod? A nagyobb miért nem érdemli meg ugyanúgy az odafigyelést, mint most a kicsi. Ha több gyerekem van, akkor nem felezem vagy harmadolom a szeretetetemet, az energiáimat, hanem megsokszorozom, hogy mindegyiknek egyformán (de leginkább a saját személyes igényének megfelelően) jusson.

Valoszinuleg nem ok nelkul gyuloli a tesojat. Egy kisgyerekbe alapbol nem a gyulolet van es ellenszenv plane nem a testverevel szemben.

Igen amit utolso irt, tolts a naggyal tobb idot ketten. Kicsit talaljatok vissza egymashoz kolcsonosen. Valoszinuleg ez a viselkedese nem csak egy generalt folyamatberedmenye hanem figyelem felhivas a reszerol neked mert hianya van beloled. Ha nem fogod tudni rendezni es ezt elsimitani meg most akkor kesobb mar nem fog menni es borzasztoan elmergesedett kapcsolatok lesznek.

"Pár éve a nagy állandóan nyúzott hogy testvért akar"

Eleve ott kezdjük, hogy nem azért vállalunk még egy gyereket, mert tesót akar mindenáron a gyerekünk.

Mérlegelni kell, mit bírunk anyagilag, fizikailag, lelkileg.

Egy testvér nem játék, ha nem tetszik a gyereknek, akkor eladjuk/kidobjuk stb.

Gratulálok, jó úton haladsz, hogy két elcseszett gyereked legyen.