Ha van tapasztalatod AB0 vércsoport összeférhetetlenséggel kapcsolatban, tudnál segíteni?
Férjem B Rh+, én 0 Rh+ vagyok, első gyermekem B Rh+, testvére szintén, mindketten veszélyesen besárgultak szülés másnapján, el kellett őket vinni tőlem kék fény alá, kissebbiknek vércsere is kellett.
Azt mondták, hogy összeférhetetlen a vércsoportunk, viszont második terhességemnél kérdeztem (6 éve), és azt mondta az orvosom, hogy ezt sajnos nem tudjuk megelőzni, nem úgy, mint az RH- összeférhetetlenségnél.
Most harmadik babámat várom, érdekelne, hogy ha ő is a férjem vércsoportját fogja örökölni, nincs-e erre valami megoldás? 25-én újra megkérdezem az orvosomat is, hátha azóta fejlődött valamit az orvostudomány ezen a téren.
Köszönöm a válaszokat mindenkinek, tényleg zavaró néha, hogy aki nem tud ilyenről, azt gondolja, hogy akkor nincs is. Sajnos van.
Kedves utolsó, remélem nem lesz gond a második babónál, nálunk az orvosom mindenkit felkészített szülés előtt, hogy minél hamarabb nézzék meg a vércsoportját a babának, hogy tudják, mire kell számítani. Másnap reggel el is vitték tőlem, és sor került a vércserére is. Ezért félek, hogy most vajon mi lesz a harmadik babánál. Jó lenne megoldást találni, megelőzni valahogy.
Mikor fogsz szülni? Írj majd, hogy mi volt légyszi. Drukkolok!
Utolsó előtti, köszönöm, hogy írtál, felkeresem a vérellátót, hátha tudnak segíteni valahogy.
Utolsó vagyok, már a 41. hétben járok....
Könnyű szülést és jó egészséged a babádnak is!
De jó, sok kitartást, és könnyű szülést Neked is, kérlek írj majd, hogy hogyan alakultak a dolgok, szívből kívánom, hogy minden simán menjen és ne legyen összeférhetetlenség.
Üdv:
Enikő
Kedves AdnileMM!
Ma este megnézem a zárójelentésen, hogy mennyi volt az érték, és megírom. Viszont ahogy szoptathattam Őt rendszeresen, folyamatosan javult az érték, nagyon sokat számít. Este megnézem és írok.
Kitartást és minden jót Nektek!!!
Közben írtam orvos válaszol-os oldalra.
Azt a választ kaptam, hogy ezt a fajta összeférhetetlenséget nem lehet megelőzni sajnos, viszont annyiból szerencsésebb, hogy nem okozhat olyan szintű károsodást, és születés után teljes mértékben kezelhető. Azt is írta a szakértő, hogy ez nem súlyosbodik a következő terhességnél. Viszont egy pici esély van rá, hogy az én vércsoportomat örökli, és akkor nem lenne gond. Hát meglátjuk...
Azért írtam le, hátha valaki hasonló helyzetben van, és segítek vele. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!