Jó gyerekek voltak? Szerintetek mit mondanának a most 50-60 évesek nagyszülei?
Olvastam egy cikket és alatta a hozzászólásokat. Leginkább a mai nagymamák írták, hogy bezzeg az ő idejükben meg voltak nevelve stb. Vajon az ő nagymamáik is ezt gondolták? 😃
Ha akkor lett volna internet szerintetek hasonló véleményen lettek volna, mint a mai nagyszülők? Vagyis, hogy ők szófogadóak voltak a Fiatalok neveletlenek?
És akkor egy személyes vélemény. Én nem kevés olyan idősen emberrel találkoztam, aki jól nevelt, illedelmes embernek tartja magát, közben lenne még mit csiszolni rajta.
A jó, nem ugyanaz, mint az illedelmes. Nagymamán jut eszembe, kinek nemesi úrilányként megélt elit egyházi gimnáziumi történeteit, stiklijeit mindig nagy élvezettel hallgattuk :)
A mai nagyik nagyijainak idejében szerintem nem volt ekkora kultusza a gyerekeknek, nevelésnek, pláne lélektannak, talán a mai nagyik anyává válásának korában, itthon dr. Spock-kal? :), kezdődött meg az, hogy a "tudományt követve" jobban kezdtek alkalmazkodni a gyerekhez a felnőttek, mint fordítva. De sok embernél ma is a "megnevelés" azt jelenti, hogy a felnőttet a gyerek köteles alapjáraton, azaz magyarázat nélkül, önmagáért tisztelni (poroszos vs. liberális nevelés). Közben viszont nagyot fordult a világ, az ember számára látszólag minden elérhető és ugyanakkor mindenkiben kételkedik és mindent megkérdőjelez, és pl. ha a szülők lépten-nyomon lehülyézik a tanárokat, a főnöküket, a szerelőt, az orvost, vagy a csak ünnepekkor kötelezően meglátogatandó idős rokont... stb., nehéz megértetni a gyerekkel, hogy ő viszont legyen ugyanezekkel - és a szülővel - tisztelettudóan illedelmes. Jó tükör ez a rajz:
Na erre gondoltam én is. Hogy miért is várják el a nagy tiszteletet, ha ők néha úgy beszélnek a gyerekkel, hogy a szemem kikerekedik.
"De sok embernél ma is a "megnevelés" azt jelenti, hogy a felnőttet a gyerek köteles alapjáraton, azaz magyarázat nélkül, önmagáért tisztelni (poroszos vs. liberális nevelés). "
Tehát sokszor a kölcsönös tisztelet (idős a fiatalnak/gyereknek is) hiányzik, nem a "nevelés" hiánya.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!