Sosem akart gyereket, mégis megőrült pár hónapja?
Sok éve, nagyjából gyerekkorunk óta barátok vagyunk. Tudom, hogy sosem akart gyereket, nem is szerette őket, idegesítették őt a gyerekek, ugyanúgy, mint engem is.
Aztán a nyáron férjhez ment, és rá 2 hónappal teljesen megőrült, mintha egyik napról a másikra megváltozott volna valami, és csomót beszélt arról, hogy mennyire vágyik egy babára, és ebben az évben bele is kezdenek a férjével a babaprojektbe.
Sorolhatnám még, mi minden változott, de a lényeg: tényleg megtörténhet ez így egyik napról a másikra? Így megváltozhat ez valakiben? Számomra érthetetlen...
Persze, hogy megváltozhat. Van ilyen ismerősöm. Sőt, volt született szingli ismerősöm is, aki házasság-ellenes volt aztán amint komoly kapcsolata lett, pár hónapon belül házasság lett belőle.
Sokan csak azért mondják az "fúj gyerek" meg "fúj házasság" mantrát, mert nincs kitől-kivel, tehát egyfajta gyerekes dafke csakazértse kell. Aztán felnőnek.
És van aki tényleg csak azért nem akar mert még nincs semmi felelősségerzete, 30 felett is parti királylányt jatszik, aztán valóban kialakul benne a család iránti vágy.
Igen, megváltozhat. És az ,,én soha nem akarok gyereket,, típusoknál meg is szokott változni.
Amúgy én is így voltam. Soha de soha nem akartam gyereket, anyámat őrületbe kergettem ezzel. Aztán egyik reggel úgy ébredtem, hogy kell. Sikerült is (szerintem még aznap) összehozni. Életem legjobb döntése volt, nagyon áldom érte a sorsot. Azóta kettő van. Imádom őket, az életem értelmei. Egy dolog nem változott. Mások gyerekeit továbbra sem szeretem.
Attól függ hogy mi volt az oka, hogy nem akart valójában. Ha azért nem akart, mert mondjuk nem hitte, hogy tálal hozzá megfelelő partnert vagy lesz olyan az anyagi helyzete, az simán megváltozhat persze.
Vannak viszont olyan okok is amin nem lehet változtatni.
A kapcsolattal sosem volt gond. A jelenlegi férjével 8 éve együtt vannak.
Egyszerűen azt mondta, nem bírja a gyerekeket. Idegesítette a gyereksírás meg minden.
Persze, az anyagiak nem voltak meg, most meg megvannak azok is, de szerintem emiatt nem mondta volna, hogy nem akar, max azt, hogy majd lesz, ha tudják hozzá biztosítani a hátteret
Persze megtörténhet, előfordul, hogy az érzések megváltoznak ebben a témában. Én pl elég hullámzó voltam.
Tinikoromtól azt éreztem elég sokáig, hogy nem akarok gyereket, majd megismertem a férjemet, összejöttünk, ő akart, és ahogy egyre komolyodott a kapcsolat, megláttam milyen csodálatos ember, összeházasodtunk, ez változott. Meg nem őrültem a dologért, de én is elkezdtem vágyni rá, hogy legyen egy közös gyerekünk, főleg kislányt szerettem volna. 2 évet próbálkoztunk összesen, nem jött össze ennyi idő alatt, és aztán abbahagytuk. Teltek az évek, nagyon megszoktuk a szabadságot, a kötetlenséget a férjemmel, hogy azt csinálunk amit akarunk, akkor amikor akarjuk, ha olyanunk van délig alszunk akár, vagy spontán programok, ilyesmi. És már ott tartuk néhány éve, hogy egyáltalán nem vágyunk gyerekre, pedig tehetnénk érte, ha nagyon akarnánk, de nem, védekezünk is. Egyszerűen elmúlt az érzés, vagy késztetés, vágy, bárminek lehet nevezni.
Természetesen a környezetünk cseszeget 8 kettesben eltöltött év után is a gyerektémával, hogy hogy néz az ki, hogy nincs gyerek, meg miért nem akarunk, nem vagyunk normálisak, ez nem egészséges, akkor minek vagyunk együtt, mi értelme van így az életünknek, meg ehhez hasonló ostobaságok, de többnyire nem érdekel. Néha csak legyintek rá, néha picit elgondolkodom azon, hogy miért ugatnak bele mások a mi magánéletünkbe.
Persze néha elszakad a cérnám, amikor jön a "mikorleszmárgyereketek?" téma, és előtte aznap már hárman megkérdezték, nagyon kezd untatni a dolog, és közlöm, hogy ez magánügy, mégis mi köze van hozzá, majd megkérem, hogy lesz szíves a saját életével foglalkozni, akkor elkönyvelnek bunkónak.:)))) 32/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!