Akik mindig úgy gondolták, hogy ők nem akarnak gyereket, aztán mégis lett; mi változott meg bennetek, miért gondoltátok meg magatokat?

Szintén, mint a masodik válaszoló.

Állandóan én vigyáztam a 15 évvel fiatalabb, elkényeztett hugomra. Megutáltam a gyerekeket.

Aztán megismertem a férjem. Tudtam, hogy ő jó apa lesz, szeretne gyereket, és nem foszthatom meg ettől.

Három gyerekünk van.

36 evesen teherbe estem egy uj kapcsolatban, ugy, hogy sosem akartam gyereket, es 2 doki allitotta, hogy egeszsegugyi okokbol valoszinutlen, hogy spontan osszejojjon. 1,5 honapja lehettunk egyutt, es nem vedekeztunk. Addig biztos voltam benne, hogy egyaltalan nem akarok babat, de amikor pozitiv lett a teszt, meg sem fordult volna a fejemben, hogy elvetessem. Gondolom a hormonok is szerepet jatszhattak ebben, plusz az is, hogy hosszu egyedullet utan talaltam ra arra a parra, akivel el is tudtam volna kepzelni, hogy egyutt neveljuk majd a babat. Az a terhesseg sajnos vetelessel vegzodott, de utana mar tudatosan keszultunk a babavallalasra.

Vegul ugy alakult, hogy sok viszontagsag utan csak a 3. terhesseget sikerult kihordani, igy 38 evesen szultem meg kislanyomat. Ha visszacsinalhatnam, akkor maximum annyit valtoztatnek, hogy korabban vallalnek gyereket. Az, hogy O itt van nekunk, minden ketseg nelkul eletunk legnagyobb pozitivuma.

Mert a párom szeretne gyereket.

Ennyi, én ellennék nélküle boldogan de ha már jön, akkor nem fogom elvetetni meg szeretem, persze.

Soha nem akartam gyereket, nem érdekelt a dolog. A férjemmel úgy házasodtunk össze, hogy ezt ő is tudta, elfogadta. 10 éve vagyunk házasok, és elkezdett bennem mocorogni az érzés, hogy kellene saját gyerek, móka, kacagás, szép karácsonyok, sőt: 3-4 gyerek.

38 éves vagyok.

Nem, félreértettél. Ő tudta, és elfogadta, hogy nem akarok gyereket egyáltalán.

Nem is akartam, ám mostanában valahogy kezd ez átalakulni. Nem presszió miatt, nem külső behatásra, mert nem akar rábeszélni senki, semmire. Azt hiszem, én szeretném.