Akik nem akartak 2. gyereket de mégis összejött, becsúszott, hogy fogadta az apa? Ugyanúgy imádja mint az elsőt? Olyanok válaszát várom, akiknél mondjuk apuka nem akarta, pl kényelmi szempontból.

Nálunk a 3. gyereknél volt ez a helyzet. Tabletta mellett fogant és a férjem nagyon nem akarta. Pénzre, időre hivatkozott, még azt is megemlítette, hogy rámehet a házasságunk, de végül rám bízta a döntést. Beláttam, hogy tényleg nagyon nehéz lenne (volt ok bőven), és úgy döntöttem, nem tartom meg. Már megvolt az engedély, az időpont, és én eléggé kiborultam, pedig nem vagyok abortuszellenes, mert úgy éreztem, működne ez, ha akarnánk. A műtét napján bőgve ültem be a kocsiba, a férjem meg nem bírta tovább, és azt mondta, nem kell végigcsinálnom, ha nem akarom. Így hát maradt a baba.

Amikor kiderült, hogy a két fiú után lányt várunk, a férjemmel madarat lehetett fogatni, olyan boldog volt. Születésétől imádta a kicsit, ő lett a szeme fénye. Egyéb dolgaink is rendeződtek, nagyobb ház, anyagi háttér. Csodás időszak volt.

2 éves volt a lánykánk, amikor apa elutazott két napra, és telefonon jelentette be, hogy nem jön többet haza hozzánk. És hogy ő megmondta, hogy a 3. gyerekre rámehet a házasságunk. Fel sem fogtam, nem volt előjele a dolognak. Vagyis nem vettem észre.

Utólag értettem meg, hogy ő már akkor sem igazán akart velünk lenni, amikor terhes lettem a kicsivel, csak nem volt bátorsga megmondani. Igyekezett jó apa és férj lenni, de egy idő után úgy érezte, fontosabb a saját élete, nem vesztegetheti el.

Jó apa maradt. Eleinte hetente látogatta a gyerekeket, aztán ugyan ritkultak a találkozások, de napi telefonkapcsolatban maradtak, és a mai napig erős köztük a kötelék, pedig a "kicsi" is már 17 éves.

Első vagyok és 3-nak írom:

Nem lennék jó példa, hála az égnek:-)

Bár abban nagyon igazad van, hogy az abortuszellenesek a körülményekre való tekintet nélkül ágálnak a megtartás mellett. Pedig sokszor nincs mód arra, hogy egy nem várt gyerek normálisan felnevelkedjen. Sok ilyen példát láttam már.

A mi esetünk azért más. Nekem soha nem kellett megbánnom, hogy így döntöttem. Megálltam a saját lábamon is, tisztességgel tudtam nevelni a gyerekeket, apa is képben maradt, a mai napig támogat, ráadásul több mint 10 éve újra házasságban élek, és jól működik a mozaik család. Meg hát tisztában vagyok azzal is, hogy nem a kicslányomon múlt a válás. A férjem ugyanőgy elhagyott volna, ha csak a két fiú van, részéről csak szöveg volt, hogy a 3. gyerek az oka.

De az vitathatatlan, hogy ritka az a pasi, akit gyerekkel tartósan meg lehet fogni - ha egyáltalán van ilyen. És az is tény, hogy gyereket csak úgy szabad vállani, ha magad is meg tudod oldani a dolgokat, mégha alapszinten is.

Azt írod, a házasságotok nagyon jó. Hát ülj le vele beszélgetni! Kérd, hogy legyen őszinte, ne azt mondja, amit szerinte hallani akarsz, hanem a valós érzéseit. Te is tégy ugyanígy. Beszéljetek arról, mivel jár egy újabb baba, miben változik az életetek, miről kell esetleg lemondanotok, mit "nyertek vele". Adj neki időt, hogy megérlelje magában a dolgot. Összefoglalva, tekintsd egyenértékú parntnerként, vedd komolyan az érzéseit.

A pasiknak azért kicsit több idő kell, amíg megemésztik, hogy újra apukák leszenk.

És ahogy egy gyerek nem tud összetartani egy házasságot, úgy szétverni sem tudja azt, kivéve, ha az érkezésével jelentősen romlik a helyzetetek.

Szurkolok nektek!