Férfiak, akik úgy gondolták nem akarnak családot, gyereket, és mégis lett nekik, mi miatt gondoltátok meg magatokat?

Én is vártam volna, de a feleségem végül kikönyörögte, és akkor ugyan nem voltam egyértelműen boldog, de utólag már nem bánom. Amúgy, szerintem eléggé más 30+-os kisgyerekes apuka/anyuka lenni, mint 40+-os. Idősebben gyorsabban fáradsz, kezdődnek a mindenféle eü-i, mozgásszervi problémák, és egy gyerek, hát igen, fárasztó.

Ha esetleg félti a mostani életstílusotokat, vagy az időigényes hobbiját, vagy nem tudom, akkor azzal kapcsolatban -- ha tényleg úgy érzed -- próbálhatod megnyugtatni, hogy nem lesz hozzákötözve a gyerekhez, vagy van nagyszülői segítségetek, vagy babysitter stb. Szóval lehetnek kompromisszumok.

Bár nem férfi vagyok, csak egy kis "bátorítás" a kérdezőnek:-)

Fiatalon mentem férjhez, a férjem szeretett volna gyereket, de sajnos nem olyan volt a hozzáállása, hogy mertem volna gyereket szülni neki - el is váltunk 2 év után. Aztán úgy alakult az életem, hogy egyre másra tönkre mentek a kapcsolataim (nyilván én is hibás voltam, de nem megcsalás volt egyiknek sem az oka), gyereket, bár folyamatosan szerettem volna, de nem mertem vállalni. 38 éves voltam, mikor egy se vele, se nélküle (leginkább a férfi részéről) kapcsolatban terhes lettem és akkor eldöntöttem, hogy megtartom - nem várhatok tovább :-)

Szuper gyerekem lett, 10/10-es APGAR-ral született (ez egy érték, ami az újszülött életfunkcióit méri), mára egy szuper nagyfiam van! :-) És bizony, amikor eldöntöttem, hogy vállalom, akkor benne volt a pakliban, hogy egyedül fogom felnevelni - az apuka le is lépett a gyerek 2 hónapos korában, de ez nem lepett meg, mert eleve így vállaltam, hogy tudtam bekövetkezhet. Gyerektartást nem fizetett soha, gyereket nem látogatta (csak 2 hónapos koráig éltünk együtt)- szóval kérlek kíméljetek meg az olyan megjegyzésektől, hogy "ráakasztottam a gyereket"

És nem, nem öreg egy nő 40 évesen :D - csont egyedül is simán felneveltem, nagyszülők segítsége nélkül.

A csontjaim is csak most kezdenek jelezni, így 50 felett :-)

Azt vettem észre: sokkal érettebb, bölcsebb, türelmesebb voltam vele, mint fiatalon lettem volna. nicsenek hatalmas generációs különbségek köztünk, még koncertekre is "elcipel" magával :D A Charlie 70 koncertre pl. nem is én akartam menni, hanem Ő :D Pedig én nem is hallgattam Charliet itthon :-)

Remélem, nem tűnik dicsekvésnek, amit írtam, inkább csak erőt alkartam adni a kérdezőnek.

Kérdező, azért írtam le ezt, mert nem tudom, hogy hány éves a férjed, de szerintem egy 2-3 év még simán belefér - hátha addigra Ő is eljut odáig, hogy szeretne gyereket.Nem kell "bepánikolni" attól a kerek 30-astól :-)

Ha nem meri vallalni, akkor gyáva, marpedig kinek kell egy gyava ferfi.

Masreszrol aki szeret, az vallalja az anyat is es a gyereket is meg akkor is, ha a gyerek mase.

Hagy ott.

Az én apám nagyon akart gyereket, ha Anyu meddő lett volna, ott is hagyta volna. Aztán megszülettünk tesómmal.

De nem is nagyon foglalkozott velünk, mindig más gyerekével példálózott, meg folyton cseszegetett. Akart még harmadikat is, de Anyu látta milyen, többet már nem vállalt.

Szóval bármi lehetséges, nem vagyunk egyformák, van aki nem akar, de becsúszik, és végül tök jó apa lesz.

Nehéz helyzetben vagy, mert biztos nagyon kötődsz a férjedhez, hogy csak úgy otthagyd. De érthető, hogy nem negyven felé vagy utána akarsz gyereket.

Én biztos nem gondolnám meg magam!

Megmondanám a nőnek, hogy vegyen be

esemény utánit, ha azzal elkésünk

akkor abortusz!

Mindezt 20-on évesen gondolom,

30 valahány évesen már kicsit

máshogy gondolkoznék az lehet.