Mennyi esély van arra, hogy egy ilyen ember nem emel kezet a babára?

Az embernek.hirtelen indulataban nincs onkontrollja olyankor csak a berogzul magatartassal tud elni.

100% hogy verni fogja gyerekeit. Eleint visszatartja magàt, aztan besikerul egy pofon amit jobb esetben megban, kesobb egyre durvabban fog kezet emelni marcsak mert az onmaga lelkiismerete plusz feszultseget is fog belé generalni.

A tudalatt berogzult kognitiv kepesseg ahogy megoldja a helyzetet, hirtelen dühben nem tudja a racionalis agy felulirni.ez tény.

Nem lehet előre látni, hogy fogja-e verni a gyerekét vagy nem, de a tapasztalat (statisztikák, pszichológusok, tanulmányok...) azt mondja, hogy akit vertek gyerekként, a nagy részük nagyobb valószínűséggel fogja verni a gyerekét, és csak egy kicsi hányada nem fogja. De az ilyen szeretetet sem képes úgy nyújtani, ahogy kell, hiszen neki sem nyújtottak szeretetet, biztonságot, nem tudja, hogyan kell. Nem vigasztalták, nem tudja, hogyan kell. Egy babának meg éreznie kell a szeretetet, biztonságot, és hogy vigasztalják, ápolják, amikor fája a hasa, amikor végigordítja a fél estét és amikor 2 óránként kel stb. Ehhez mind türelem kell. Az ilyen embereknél gyorsan elpattan a húr. Szóval is nem csak a verésről van szó, hanem a szeretetteljes gondoskodásról, amit valszeg szintén nem tud biztosítani, mert nem tudja mi az.

Szegény baba.

Soha nem emeltem kezet állatra, de a saját gyerekem húzott már fel annyira, sőt dackorszakosan teszi minden nap, hogy kedvem lett volna adott pillanatban kivágni az ablakon. Nyilván ha megtenném, ugranék rögtön utána.

Nem teszem, soha nem bántom, nekem van önuralmam, de ebből kiindulva nem sok jót jósolok az illetőnek.

Egy gyerek sokkal jobban próbára teszi az ember türelmét, mint egy állat. Pont azért, mert okosabb és önállóságra vágyik, próbálja az akaratát, nem behódoló, nem szolgalelkű, mint egy kutya, aki még a rossz gazda kezét se harapja meg.

Sajnos egyet kell értenem az eddigi válaszolókkal. Szerintem is verni fogja éspedig nem csak úgy, hogy dackorszakban letöri az ellenállását. Hanem már előbb, amikor a pólyás kisbaba sírásával, legrosszabbkor érkező vizelésével/székelésével felidegesíti.

Túl azon, hogy rossz viselkedésminta rögzült bele, még az indulatait sem tudja kezelni. Az megint árulkodó jel, hogy azt a kiskutyát, amit két évig nevelt, nálad 5 év alatt egyszer látogatta meg. Szerintem a kötődéssel is súlyos problémái vannak.

Még a legjobb kimenetele annak lenne, ha örökbe adná a gyereket. Lehetőleg minél kisebb korban, hogy a kicsi a legkevesebbet sérüljön. Esetleg erre próbáljátok rávenni, ha hatni tudtok rá. Ill. keressetek ilyennel foglalkozó alapítványokat, hogy ha elszánja magát rá, akkor konkrét címeket tudjatok neki mondani.

Én elég sokszor kaptam gyerekkènt.. de a kiabálások és a szidásom rendszeresek voltak.

Évente kb 3-4x borul el az agyam, olyankor kicsit erősebben szorítom meg a gyerekem kezeit vagy lábait, mint kellene, gyorsan észbekapok és elvonulok, vagy üvöltök egy váát. Gyakran vonulok el, a szüleim ezt sosem csinálták, mindig jöttek és ordibáltak, hogy minél tovább halljam. Én pofonokat és fenék kézrácsapásokat kaptam, ehhez képest "egész jó" az, amit sikerült elèrnem, pedig nekem is az ütés jön "ösztönből". Gyakran felemelem a kezem, de le tudom tenni, mikor pedig nem megy, akkor ütés helyett erősebben szorítom a csuklóját, vagy a bokáját, de ez is kb negyedévente egyszer van.

Viszont egyáltalán nem szidom és nem ordítok vele hosszan.

És szerintem ez hatalmas eredmény, mert nálam ezeknek jobban megmaradtak a nyomai, mint az ütéseknek.

A lelki bántalmazás rosszabb. Nem sokkal, de rosszabb.

Nevelő célzatú verésnél csak arra gondolok, hogy az illetők nem normálisak, viszont egy gyereknek a szidás sokkal megterhelőbb, mert azt sugallja, hogy benne van a hiba, nem szeretik, nem elèg jó.

Hálistennek a kiabálást/szidást egészen könnyű megállni, úgy érzem viszonylag jól teljesítek, ahhoz képest, honnan jöttem.

Van nálunk egy tinédzserkorát élő kutyus, na őt már sikerült oddébbterelnem a lábammal kicsit erősebben, mint kellett volna(ráugrált a kisgyerekre és teljesen bevadult), de állatot mèg nem bántottam ennèl jobban, pedig körülöttem aztán seprüvel meg bottal is kap a kutya, ha nem tudja, "hol a helye".

Szóval vissza tudja majd fogni magát valamennyire szerintem, de nem teljesen.

Bár az nagyon durva, hogy kirakta a kutyáját az utcára.

Saját tapasztalat. A férjemet az édesanyja folyamatosan bántotta, mind lelkileg- mind fizikailag. Az édesapja elhagyta őket pár hónaposan. Nem egyszer tört el a hátán seprűnyél, vagy csattant a bőr öv.

Való igaz, hogy idegrendszerileg gyengébb, mint egy normális háttérrel rendelkező felnőtt férfi. Emelt már ő is kezet a kutyánkra, illetve volt hogy rácsapott a fenekére, de mindez nem hobbiból, hanem mert tényleg kellett ez ahhoz, hogy épp megtanuljon valamit. De nem úgy kell elképzelni, hogy olyant kapott, hogy a fal adta a másikat. Nevelés céljából csak, amiből épp hogy értette, hogy "nem szabad". Egyébként szereti, imádja a kutyát. Játszik vele, napi szinten ő foglalkozik vele többet, egy ágyban alszunk, stb.

2 éves a kisfiúnk. Bizony van amikor kihozza a sodrából, esetleg rákiabál, vagy jobban felemeli a hangját vele szemben, DE az hogy egyáltalán kezet emeljen rá, vagy megverje, SOHA eszébe nem jutna! Még csak soha meg sem rángatta, vagy szorította. Inkább kimegy a kertbe, elszív egy cigatettát, kiengedi a gőzt, és sikerül lenyugodnia. Ennyiben megáll a dolog. Mindezek mellett iszonyatosan lelkiismeretes ember, saját magával sem tudna elszámolni ha egyáltalán kezet emelne rá. Ő az élete, vagyis mi. Nem félek őket kettesben hagyni, mert 100%-ig megbízom benne!