Dolgozó anyukák! Van annyi időtök a gyerekre, amennyit szeretnétek?

Saját történetemet tudom elmondani, de az nem most volt, hanem 90-es évek vége, 2000-res évek eleje(most már 25 vagyok, dolgozom, tehát már nem számít ami most van).

Anya egyedül nevelt engem és a nővérem. Nagyapánk is velünk lakott(pontosabban mi laktunk vele egy házban, de 2 külön lakásban). Anya hajnaltól késő estig dolgozott szinte ahogy visszament velem gyesről egészen 20-on éves koromig. Nekem olyan emlékeim vannak oviból, hogy oda még együtt mentünk, de pl iskolából vagy nővéremmel vagy nagyapám hozott el. Általános alsóban is egy suliba jártunk, így együtt mentünk. Talán 5.-es lehettem amikor már egyedül jöttem-mentem, de a suli alig 500 m-re volt az otthonunktól. Szülőire egyáltalán nem ment el, csak középiskolában amikor 10.-ben új ofő-t kaptunk. Az ünnepségekre már nem emlékszem. Talán egy kettőn részt vett.

Szünetekben otthon voltunk. Szerencsére nem voltunk problémás gyerekek(vagy nagymamánál). A házikat megcsináltunk, nem is nagyon csavarogtunk. Nem kerültünk szerencsére rossz társaságba sose. Illetve volt olyan, hogy az általános mellett lévő középiskolásokkal lógtam suli után, de az is csak egy órácska volt naponta mert mennem kellett haza tanulni :D

Anya pár éve meg ámblokk folyamatosan mondogatja, hogy mennyire bűntudata van/volt emiatt, de sajnos a számlák, meg az étkezés azért fontosabb.

Most, hogy már felnőttünk és mindannyian dolgozunk anyagilag azért jobb a helyzet, mint amikor konkrétan el kellett minket tartani, pedig nem is voltunk sose nagyigényű gyerekek.

Ahogy észrevettem még kamaszkoromban nem álltunk annyira közel egymáshoz, de így felnőttként már sokkal másabb a helyzet ebben is.

Amit tudok tanácsolni a másik oldalról, hogy amikor tudsz beszélgess vele. Ha csak annyit válaszol, hogy semmi, akkor konkrétabban kérdezz. Ezen felül meg biztosítsd arról, hogy bármi is van számíthat rád és szóljon bármi baja van.

Nekem sincs elég idöm rà, de nagyban vigasztal amiket a bölcsi/ovi ad élményeket neki cserébe. Amiken a szulo nincs jelen, mert dolgozik. Pl a szulinapi zsurok a kis tarsaival, kutyasimogatos nap, ez evben ketszer is volt naluk mikulas, majd mennek kirandulni is, a sok mondoka/keszulodes az ünnepekre/anyaknapjara,stb, mind olyan, ha kozben nem dolgoztam volna, lehet itthon csak gyurmaztunk volna..nincs masik 10-20 gyerekem, telapon sem es kutyank sincs.

Persze szomoru hogy a napi rutinban a fozes, furdetes stb mellett csak egy meseolvasast kap joforman, de amit cserebe az intezmények adnak a gyermekemnek, mig dolgozom, nagyon sokat jelent!

Szuloire stb el tudok menni, olyan munkahelyet valasztottam, interjun kiemeltem azt hogy kizarolagos elvarasom a rugalmassàg-ahol le lehet csusztatni, stb, kulonben nincs mirol targyalni. Es nicsak elsoként vettek fel.

Az nagyon zavar, hogy hétköznapokon olyan kevés dologra van idő, de ez nem (csak) azért van, mert dolgozom. Iskolás, 4-ig bent van, busszal jön haza (előbb hazaér így, mintha megvárná, hogy odaérjek érte, így kb. egyszerre érünk haza), fél öttől vagyunk itthon, kivéve, ha vásárolni is kell, akkor azt vagy én intézem, vagy a férjem hazafelé, de akkor meg ő látja alig ébren a gyerekeket.

Szülőire, ünnepségekre valamelyikünk mindig el tud menni, bár a szülői nem a szívem csücske, néha inkább megkérjük a nagymamát, hogy menjen el jegyzetelni :)

Háziban segíteni nem kell, iskolaotthonos a suli, ott írnak meg mindent, nem adnak házi feladatot.

Szünetekben szabin vagyunk, sajnos csak felváltva, hogy elég legyen egész évre.

A gyerekekkel szerintem alapvetően elég időt töltünk, már amennyi a suli mellett marad, engem inkább az zavar, hogy közösen az egész család kevés időt tud együtt tölteni.