Szerintetek egy óvódás korú gyermek már vonzódhat a saját neméhez?

NEm.

Egy óvódás még senkihez nem vonzódik szexuálisan.

Óvodás koromban reggelente állt a kukim erre tisztán emlékszem... szerelmes voltam a Király Annába, szerelmes voltam a Piszkor Ákosba, de még a nagymamám kutyájába is lexibe... nyílván azt sem tudtam mit jelent... csak használtam a szót mindenkire akit jobban szerettem mint a nagytöbbséget...

Legjobb(azóta is) barátom 8 éves korunkban mutatott egy pornót, az apukája videóiból, én sikítva kiszaladtam a szobából mikor megláttam, hogy egy bácsi nyalja a néni csúnya gusztustalan nyálkás valamijét..., kb 3-4.es lehettem, mikor elősször kezdtem vonzódni a Varga Lillához, az osztály/iskola legszebb lányához (a szememben)...

Tehát nem, nem hiszem, hogy egy óvodás már ténylegesen vonzódna bárkihez...

Én tisztán emlékszem hogy óvodás koromban rengeteget maszturbáltam. Nyilván nem voltam tisztában a szexszel meg semmivel, de a vágy tombolt.

Meg úgy tudom ilyenkor (3-7 év) van az ödipusz/elektra komplexus ideje, amin többé kevésbé mindenki átesik. De ilyen korban még simán vonzódhat a saját neméhez, mert még nem tisztázódtak le benne a dolgok. Ez még nem jelenti hogy a későbbiekben homoszexuális lesz. Ez a kamaszkor végére dől el kb, mert az alatt a legtöbb kamasz kíváncsiságból vagy a hormonok játéka miatt beleszeret azonos nemű barátjába vagy mondjuk csókolózik vele kíváncsiságból.

Kisiskolás korban jön az ösztönnyugvás ideje, ezért is alkalmas jobban tanulásra, szabálykövetésre.

Ettől még nem lesz a gyerek rossz vagy nem "ártatlan". Ez normális hormonális dolog.

Az ovisok már jócskán maszturbálnak, hiszen jó érzéssel tölti el őket az érzés. Vágy is van, de főleg kíváncsiság (mutasd meg, mi van a bugyidban).

Egy homoszexuális barátom mesélte, hogyha utólag visszagondol, már az oviban tudta, hogy ő más. Én azt mondom, hogy akkor már elkezdődik valami de még bármilyen irányba alakulhat a serdülőkor végégig.

A kedvenc sztorim, hogyha a homoszexualitásomról van szó :) Avagy a "Hogy lettem meleg?" című történet kezdete. Tisztán emlékszem, hogy óvodás voltam, mikor odamentem anyuhoz. Ő a szürke, kötött pulcsijában guggolt a hűtő előtt és a kuka fölé hajolva pucolta a krumplit. Oda álltam mellé és megkérdeztem, hogy mit szólna, hogy mi lenne, ha én azt mondanám, hogy a lányokat szeretem? Anyu azt mondta erre, hogy ezzel semmi gond nincs , a szerelem mindenhogy szép. Aztán ahogy egyre nőttem, egyre több lány tetszett. Alsós koromban volt egy baratnőm, aki mellett nagyon jól éreztem magam, de egyben zavarban is voltam. Akkor még nem értettem ezt a dolgot, de ötödikesként már igen. Volt egy lány az évfolyamunkból, akibe megtetszett. Hatodikba az akkori legjobb barátnőm iránt éreztem többet. Itt már nyiltan elmondtam néhány embernek, hogy mit érzek a lányok iránt. Gimnázium első évében lett egy barátnőm, 3 èvig voltunk együtt. Utána lett még egy, 2 éves kapcsolat.

Visszagondolva, nekem olyan természetes volt mindig is, hogy én a lányokat szeretem. Óvodában-elsőben nem szexuálisan (azt sem tudtam mi az a szex :)), de érzelmileg/lelkileg vonzódtam hozzájuk. Aminek voltak (és vannak) olyan testi vágyai, hogy megakartam őket ölelni. Sokszor. Vagy csak velük lenni, sokat, sokkal többet. Ajándékot adni nekik, hogy boldogok legyenek... Ilyenek. Szerintem a legtöbb homoszexuális, biszexuális, transznemű már óvodás korban sejti, hogy ő nem az, mint akinek gondolják sokan. :) Én összeteszem a két kezemet, hogy olyanokkal voltam körülvéve, akik elfogadták, és nem szekáltak ezzel a dologgal.

23L