Ti is tele voltatok kételyekkel és félelmekkel az első gyerek előtt?

Bizony. Sőt hogy megvigasztaljalak most is hogy már a másodikat várom 😂

Az hogy kételkedsz jó. Gondolj arra hogy az mennyire nem aggódik aki pedig nem jó anya, sőt gyerek se való neki. Jó pár kérdés van itt magabiztos, magát jó anyának tartó véglénytől akire egy lepk3t nem biznék rá.

Persze, ez teljesen normális.

Azzal se tudlak megnyugtatni hogy minden félelmed elszáll ha a karodba tartod, igazából csak onnét kezdődik az igazi aggódás ami innentől egész életen át kísérni fog, mert egy anyuka mindig aggódik a gyerekéért.

Nekem se volt környezetembe kisbaba, mikor megszületett azt se tudtam hogy pelenkázzak, mit csináljak ha nem tud kakilni, mit csináljak mert már az 5. tápszer se jó, előtte hogy miért nem indul be a tejem ,aztán ahogy növekedett más miatt féltem hogy miért nem alszik, mit csináljak fogzásnál, legrosszabb ha betegek és te tehetetlenül nézed ahogy szenvednek.

De ne aggódj első év után minden könnyebb lesz, nem lesz már az a magatehetetlen kisbaba, ki fogod ismerni minden sírását, mozdulatát, ki fogja mutatni a szeretét, a dühét, a boldogságát onnantól lett nekem könnyebb.

Most is 19 hónapos nagyfiú már, még nem beszél de még is mindent megértek mit szeretne.

Én ha elakadtam mindig internetet vagy nagyszülőket hívtam segítségül, anyósom is rengeteg jótanáccsal szolgált, ő nevelési elvei állnak a legközelebb az enyémhez .

Szóval meg fogod tudni oldani, nem mondom hogy könnyű lesz, de menni fog ne aggódj. Azok a legjobb anyukák akik azon aggódnak hogy jó anyák-e :)

Ne aggódj, ez teljesen normális.

Közben meg gondolj arra , hogy a világon mennyi gyerek van, hogy a putriban a 14 évesek szülnek, az elmaradott országokban úgy szintén, anélkül hogy írni vagy olvasni tudnának a szülők. És még mindig nem halt ki a világ.

Sőt, már több 1000 évvel ezelőtt is szültek, és hol voltak még akkor a könyvek, meg az internet ?

Persze, ez szerintem tök természetes. Én rettenetesen majrés kismama voltam, főleg az utolsó hetekben kerülgetett a frász, ahogy körülnéztem a sok babás holmi között, és belémhasított, hogy én még soha nem csináltam ilyet, és mi lesz velem, mi lesz ha elrontom, stb...

Az első napokban/hetekben tényleg voltak nehézségek, de utána pikk-pakk belejöttem mindenbe, és nagyon élveztem a babázást. A vígasztalhatatlan sírás szerintem sok szülő rémálma, de egyrészt a legtöbb esetben van ami segít (nálunk ez pl az Adamo hinta volt), másrészt ez a periódus is elmúlik egyszer (főként hasfájás és fogzás idején sírt sokat a kislányom)

Egyébként én most várom a 2. gyermekemet, és kezdenek újra előjönni a félelmeim, holott tudom, hogy egyszer már végig tudtam csinálni, és másodjára is biztosan menni fog, mégis néha negatív gondolatok motoszkálnak a fejemben... Én betudom a hormonoknak :)