Hogyan vegyem rá a férjemet, hogy belemenjen a két keresztnévbe? (többi lent)
Hosszú lesz
Szóval tervezzük a babát és feljött az is, hogy milyen nevekben gondolkodnánk.
Ezzel annyi a baj, hogy én több szempont miatt is két keresztnevet szeretnék majd adni a kicsinek, a férjem viszont teljesen elzárkózik még a gondolatától is és még megrágni sem hajlandó az indokaimat.
Amik egyébként:1-nekem a hosszú vezetéknév és hosszú keresztnév miatt nem lett második. Viszont a keresztnevemet a mai napig ki nem állhatom és borzasztóan frusztrált, hogy az óvodában, iskolában is mindig így hívtak, mert ha a tanártól, óvónőtől ezt hallották akkor így hívtak és kész, becenév pedig csak az eredeti gúnyváltozataiban jelent meg, ez sem segített túl sokat. Azóta is utálom, nem szeretem, ha bárkinek is meg kell mondanom. Évek óta egy olyan becézését használom ami hírből sem hasonlít rá. Sokszor jól jött volna, ha van egy másik név amin bemutatkozhatok, mert emiatt röhejesen gátlásos voltam.
2-A párom külföldi, külföldi névvel, és miután felvettem az ő családnevét így ugye a gyerek már mindenképp azt kapja. Csakhogy ő keresztnevet is a saját "készletükből" akar. Ezzel nem is lenne bajom, rengeteg szép nevük van, de akkor kérdem én, kije leszek én a gyereknek? Félig magyar lesz, és igenis szeretném, ha legalább második névnek kapna egy szép magyar, de legalább európai nevet. Főleg, hogy Magyarországon élünk és itt is maradunk, a gyerek itt jár majd óvodába, iskolába orvoshoz. Nem akarom, hogy állandóan úgy kelljen mindenkinek lebetűznie, hogy hogyan is hívják. Hozzáteszem, a családnév rövid, 6 egész betű, vegyes hangrendű. Konkrétan minden neki tetsző saját névhez tudtam olyat mondani amivel együtt kimondottan szépen cseng és jól hangzik az egész kimondva és leírva is épp akkora/vagy akkora se/mint a leánykori nevem.
Ti mit tudtok tanácsolni? Hogyan értessem meg vele? Ezeket már mind, így elmondtam neki, de nem hajlandó belemenni.
Köszönöm a válaszokat és bocsánat, hogy hosszú lett
Köszönöm a biztatást és a tippet is.
A fafejű sajnos nem kifejezés rá. Még azt is képes lenne rávágni, hogy akkor neki nem is kell gyerek, ha két keresztneve lesz. Én esküszöm nem értem néha a gondolkodását amikor náluk meg konkrétan semmi szabály nincs a nevekre. Az egyik unokahúgát egy indiai filmszereplő után nevezték el, mert az tetszett épp...
Ügyelj arra h szüléskor te diktáld be a gyerek nevét és akkor bediktálhatsz egy második nevet is.
Eléggé unszimpatikus a férjed amúgy a leírtak alapján. Főleg az alapján amit leírtál, és hogy Magyarországon fogtok élni.
Ha még ilyenben sem lehet alkut kötni vele akkor mi lesz ha megszületik a baba??
Szerintem próbálj olyan keresztnevet mondani ami nem tér el tehát nincs ékezet. Pl Alex, Emma stb. Így nálunk is le tudják írni. Mert itt az ő általa választott nevet kell majd betűi, náluk meg a tiéd így viszont elég nemzetközi és rovid ráadásul ugyanúgy ejtik.
Szerintem ragaszkodj a két névhez neked ez fontos. Értesd meg vele hogy mivel itt éltek legalább mindenki ki tudja majd mondani és nem valami gunynevet aggatnak rá, mert itt fura a másik név.
Ilyennek eleve nem szulnek.
Gyanus, hogy arab vagy afrikai a ferjed, rajuk jellemzo az, hogy az van amit akarnak. En vigyaznek ...
Ha az észérvek és az irántad érzett szerelem, tisztelet nem győzte meg, akkor már csak a zsarolás marad. Mint te is említetted ez profin megy neki is (" akkor gyerek se kell"), bár ez felveti számomra azt is hogy tényleg csak te akarod igazán a gyereket, ő csak elviseli, megengedte.
Nem akarlak megijeszteni, de szerintem nem jó embernek szülöd a gyereket. Milyen férj és apa lesz, ha ennyi kompromisszumkészség sincs benne? Az lesz amit ő mond és ti végrehajtjátok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!