Ez a "Minek kellett ennek gyerek? " kategória?
Van egy 4,5 éves kisfiam és 1,5 éves kislányom. veszélyeztetett terhes voltam fiammal és a két terhesség között nem mentem már vissza dolgozni, így tulajdonképpen több, mint 5 éves itthon vagyok, egy 10 ezres kisvárosban, ahol sem egy baba-mama klub, sem bábszínház, sem semmilyen gyermekprogram nincs, a játszóterek is többnyire üresek. Hosszú történet, de a lényeg röviden, hogy nem itt nőttünk fel, sem régi barátaink, sem rokonaink nincsenek 300 km-es távolságon belül.
Nagy szeretettel vártuk mindkét gyermekünket, nem is voltunk már fiatalok, mikor az első született. Gyönyörű, egészséges, kifejezetten tehetséges gyerekek mindketten.
Én mégis végtelenül unom már az itthon létet. Fiam persze már ovis, de pl. nyári szünetben is csak kínlódom, milyen programot találjak ki, hová vigyem őket, mit csináljunk 7 héten át.
Ezek normális érzések az adott körülmények között, vagy nem érdemeltem meg a gyerekeimet, ha már másra vágyom, unom a homokozást, mondókázást, szeretnék emberek közé menni, és onnan hazatérni...
válasza:
válasza: válasza: válasza: válasza:De ha ennyire nem bírod az otthonlètet, ugyan mièrt is nem mèsz vissza dolgozni?
1,5èves a kisebb. Azèrt mert 3èvig otthon lehetsz, mèg nem muszáj ragaszkodni hozzá, ha neked közben nem jó!
válasza:Szerintem egyszerűen belefásultál ebbe az egészbe, ami valljuk be, 5 év ottonlét után egyáltalán nem meglepő.
Én is úgy gondolom, hogy az lenne a megoldás, ha visszamennél dolgozni. Akár most, akár 1 éven belül valamikor. Nem tudom, hogy milyenek a lehetőségeid ilyen téren, ill. mennyire könnyű bölcsibe bekerülni, de ha mindkettő megoldott, akkor szerintem ez lesz a megoldás.
Ha visszamész dolgozni, feltehetően jobban fogod majd értékelni a gyerekeiddel töltött időt. Ez nyilván nem törvényszerű, de sokaknál (többek közt nálam is) így történt anno.
Köszönöm a válaszokat:)
Tanár vagyok, szeptemberi kezdéssel szeretnék visszamenni, nem tanév közben. Idén szeptemberben még túl kicsinek éreztem kislányomat ahhoz, hogy már bölcsibe adjam, de a jövő szeptember még elég messze van:) Akkor természetesen visszamegyek, ez nem is kérdés, alig várom. Igazából csak arra voltam kíváncsi, hogy maguk az érzéseim normálisak-e, vagy tényleg baj van velem, és "jódolgomban" nem tudom, min nyafogjak:)
válasza:teljesen normális...mi is így vagyunk, kiköltöztünk 5 éve, mindenkit otthagytunk Budapesten. Mondjuk nem lakunk messze, de ahhoz mégis messze, hogy csak úgy elsurranjak míg a férjemre itt hagyom a két picit bármelyik hétköznap...
szóval kiköltöztünk, deka nulla barát a környéken,e gyébként is elkoptak mikor nekem gyerekem lett, nekik meg nem, egyszerűen elapadt a közös téma, vagy csak olyan programokat szerveznek, amiben én nem tudok részt venni - piálás hajnalig, pasizás stb.
az enyém ovis, a kicsi 1 éves múlt, és eddig el voltam mint marci hevesen, de mostanság kezdem én is érezni hogy iszonyat magányos vagyok, és dolgozni is vágyom, meg eljárkálni is úgy mint rég...zsinórban ez a 4. évem itthon. szerintem teljesen érthető hogy így gondoljuk, nem robotok vagyunk, hanem emberek. nekünk is jár a társaság.
válasza:Nekem csak egy van, de majdnem 3,5 eves volt, mire oviba ment (igy alakult), de en már az utolso evben tűkön ultem itthon.
Azota elhetobb hogy visszakaptam valamit a tarsadalmi eletembol is. Nekem is voltak ilyen erzeseim boven.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!