Van egyáltalán megfelelő időpontja a családalapításnak?
A férjem idén kezdte a doktori képzést, ez neki még legalább 4 év. Közben jelenleg munkát keres, legkésőbb jövő év elején elkezd dolgozni. Én már dolgozom 6 éve.
5 év múlva lakást fogunk venni, sajnos hitellel (ha csak nem vág hozzánk addig valaki az utcán jópár millát)
Szóval akárhogyan is nézzük, akárhogyan csűrjük-csavarjuk a dolgot, 5 év múlva, másik lakásban, hitellel sem leszünk jobb helyzetben, mint mondjuk jövőre. Abban pedig csak reménykedni tudunk, hogy lesz majd a diplomájával egy tisztességes fizetése.
Viszont 5 év múlva már 36 leszek. Úgy érzem, addig nem akarok várni. De ha a tökéletes pillanatra várunk, akkor kicsúszunk az időből.
Nyilván nem fogunk babát vállalni még legalább 1 évig, amíg nincs a férjemnek egy normális állása (nagyon dolgozik az ügyön), de szerintetek sem érdemes várni vele utána?
Ti milyen anyagi körülmények között kezdtétek a családalapítást? Nem féltetek attól, hogy nem tudtok majd mindent megadni a picinek, amit akartok?
Nem szerencse. Ha nem éltetek volna csak úgy a vakvilágba, ahogy be is vallod, most nem itt tartanátok.
3-as válaszoló vagyok. 8 éve voltunk együtt, amikor úgy döntöttünk, na jöhet a baba. Előtte szépen gyűjtögettünk, mértékletesen, tudatosan éltünk, de nem aszkéta módra (ahogy most is). Nem örököltünk, nem nyertünk a lottón, nem toltak alánk se autót, se lakást a szüleink. 100 %-ban magunk raktuk össze, ami kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!