Miért nem aggódnak (időben) a kövér kisgyerekek szülei?
22:42-nek
Sajnos valószínűleg kitágult már a gyomra, azért enne folyton. Ezen máshogy nem tudsz segíteni, mint hogy sokat sétáltok, játszótereztek (bár elég felháborító szerintem, hogy a gyerekeket itt is állandóan tömik, ráadásul úgy, hogy egy kört fut a gyerek, aztán egy harapás kaja), és séta közben nem kap enni. Otthon adj neki inkább almát, vagy a köles is jó, olyat, ami nem hízlal és mégis rágcsálhatja.
Az is jó, ha beíratod majd sportolni valamit 4-5 évesen, szóval ne aggódj, csak akkor van baj, mikor édességet zabál a gyerek két pofára és mellette nem csinál semmit.
Amíg azt betartod, hogy megvan az étkezések időpontja, és máskor csak gyümölcsöt vagy kölest kap (vagy ehhez hasonlót ugye), az utcán pedig semmit, addig nem kóros a dolog. Ha vendégségbe mentek, akkor meg hadd egyen, persze ne össze mindent, mert aztán jön a hasfájás, álmatlanság, de gondolom úgy sem ebédeltek minden nap máshol.
22:35-ös
Sziasztok
A szomszéd gyerekei ilyenek. Sajna a szülő nem képes felfogni, hogy mit tesz.
A kisfiú 5 éves és 46 kiló, a kislány 3 éves és 35 kiló. Az sem gyanús nekik, hogy a játszótéren a gyerek beszorult a hintába! bementek az önkormányzathoz reklamálni, hogy kicsi a hinta.
Hétköznap nem főznek, mert a gyerekek úgyis esznek az oviban. vacsorára általában cukrot, kekszet, chipset esznek KÓLÁval. Fogaik is feketék, de a szülők szerint úgyis kipotyognak.
Amúgy 5-6 liter kólát iszik a család naponta saját bevallásuk szerint.
És rám néznek furcsán amikor a lányom boldogan eszi a gyümölcsöt. szerintük én kínzom a gyerekemet, mert mi nem eszünk csokit. Persze, ha kap nagyiéktól, mikulásra stb. akkor nem veszem el tőle. Évente párszor belefér. De nagyiék is tudják, hogy egy doboz epernek jobban örülünk :-D
Na ez egy nagyon érdekes kérdés. Nálunk pl. a kisfiam 15 kiló 110 cm és 4 éves. Mindig is ilyen kis gizda volt, az a fajta aki ha eszik is édességet akor az tuti elveszi a helyet más ételektől így gyakorlatilag alig eszik egész nap.
A kislányom 2 és féléves, na ő hízékony alkat már most látszik, így pl. tök máshogy kellene etetnem őket. A kislányom mindent megenne jó étvágyú gyerek csecsemő kora óta a fiamba meg mindent úgy kell beleimádkozni.
Nálunk itthon nincs édesség sose, gyümölcs van meg kölesgolyó, ha azt kérnek akkor azt lehet de mást nem is hozok haza.
Nem azért mert öko-bio mami vagyok, hanem mert egyetértek azal aki azt írta hogy amig én adok nekik enni addig NEM szabad hogy elhízzanak vagy túlsúlyosak legyenek.
Viszont mint az ábra is mutatja nem olyan könnyű mivel egyik gyerek vékony alkatot örököl és gyors anyagcserét a másik meg hízásra hajlamos. Pedig mindkettőt ugyanúgy neveltem és etettem kicsi kora óta.
2 anyuka ismerősöm is van akiknek kisfiaik vannak és szinte mindig van a szájukban vmi, egyszerüen szeretnek enni mindkét gyerek jó nagy darab már most, és az anyukák mintha inkább büszkék lennének rá hogy hú de jóétvágyú szép fejlett ERŐS gyerekeik vannak...pedig ez HOL egyenlő az erővel?
na szóval megértem mindkét tábort, de akkor is a szülő felelőssége hogy MI az amihez hozzájut a gyerek otthon.
Mondjuk én könnyen beszélek mert nálunk pl. nincsenek nagyszülők (akik sokszor mindenféle csokival etetik az unokát).
22:42-nek
Hacsak nem nagyon alacsony a babad akkor nem köver. Az en kisfiam 2,5 eves es majdnem 19 kilo(legutobb 18,6 volt, de latom az arcan hogy hizott valamennyit). Es nem köver, egyaltalan. Kb 106cm magas. Nagyon izmos erös gyerek. Cukrot cukrosat es edesseget nem eszik (kivetel a turo rudi, de arrol is leszedem neki a csokit,vagy itthon csinalok neki en) Csak natur dolgokat adok neki, minden olajas es zsiros etelt kerülünk. Es a teljes kiörlesü meg zabliszt es hasonlokbol sütök fözök.
Azert nem aggodnak a szülök, mert ez evek alatti lassu hizas amit nem vesznek eszre a gyerekükön vagy legalabbis nem akarnak eszre venni, hiszen az ö gyerekük csak erös csontozatu, meg jo husba van:S
Tegnap találkoztam egy anyukával és a 2 éves kislányával a játszótéren. Anyuka legalább 100 kiló, kislány se egy kis darab. Elkezdett szenvedni nekem az anyuka, hogy az én kislányom milyen szép vékony, az övé meg milyen dagadt. Kb az arcomra fagyott a mosoly. Szerencsétlen kisgyereke, ledagadtozza a saját DAGADT anyja. Előbb neki kéne tükörbe nézni.
Ez nem fura?
Hát figyelj, én félig értem: valószínűleg azért, mert a gyermekorvos nem mondja, hogy baj. Sokáig nem mondja, esetleg későn szól. Engem pedig (a kisfiam 2 éves 87 cm és 10,8 kg) egyfolytában piszkál, hogy kicsi a gyerek, faggat, hogy mivel etetem, mennyit eszik, mikor eszik, mikor kakil, milyet, hányszor stb. Tegyük hozzá, hogy az apja 180 cm 75 kg, én 160 cm és 50 kg vagyok, szóval ilyenek a génjei, feltételezem. Nem zabál, ritkán vannak kifejezetten idegesítő, keveset evős időszakai is, de jellemzően eszik. A csokit kínálhatom, nem kéri, maximum egy-két falatot eszik, pedig nem tiltom el tőle. Gyümölcsöt kér minden mennyiségben. Ő ilyen. Sose volt kis gömbölyű, hurkás, gödröcskés baba. És szerintem nincs vele semmi baj, de ahányszor az orvostól tanácsadás után hazajövünk ott van bennem, hogy csak nem beteg?
Szóval összegezve: szerintem nagy itt a védőnő-gyermekorvos felelőssége is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!