Az emberek honnan tanulnak meg gyereket nevelni?

Szia! Én is így voltam vele, „semmit sem tudtam”, ráadásul anyukámat még kisgyerekként elvesztettem, így tőle sem kérdezhettem.

Az első napokban nekem a kórházban a mellettem fekvő kétgyerekes csaj segített az alapdolgokban (pl. hogyan pelenkázzam a gyereket, vagy hogy a mellemet masszírozzam, hogy nehogy begyulladjon, stb.), nagyon hálás vagyok neki máig. Aztán pedig szerencsére anyósom lett a „mentorom”.

Azt gondolom, az a legjobb, ha van körülötted egy olyan személy, akinek adsz a szavára, akit elfogadsz referenciapontnak, mivel annyiféle információ kering, és annyi „jóindulatú” megjegyzést kapsz mindenhol mindenről, hogy bele lehet bolondulni az örökös kételybe, vajon kinek lehet igaza.

Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet más a véleményed, mint annak, akinek adsz a szavára, hiszen a világ is változik (pl. anyósom a mai számítógép vs. gyerek problematikára nem ismer jó választ, hiszen ez elég friss kérdéskör – mondjuk persze a tévézéssel kicsit hasonló). Másrészt a lénegy, hogy légy „önazonos”. Példaképp: nekem az a szimpatikus nevelési vezérelv, hogy nem kell a csecsemőket egész áll nap abajgatni és csörgőbörgőkkel, kutyafülékkel teliaggatni az ágyukat, mert az első időkben még tanulják a testüket, a világot, hagyom, hogy nézegesse a kezét, stb. De én alapból egy kontemplatívebb típus vagyok. Ha valaki iszonyú pörgős, és mondjuk nagyon fontosak neki a tárgyak, akkor megértem, hogy a gyerekét is kvázi egy cirkuszban neveli.