Hogyan győzzem le a félelmet?

Szia!

Kétszer nem lehet ilyen gonosz a sors, úgyhogy ne is gondolj ilyesmire! Amint teherbe esel, akkor olvass vagy böngéssz baba oldalakat! Ahol informálódhatsz, tapasztalatot szerzel és beszélgetni tudsz kismamákkal, és máris a kis pocaklakódra fogsz, pozitívan gondolni!

Biztos nagyon nehéz ezen túllépni, de muszály, mert különben a következő terhességedre nyomja a bélyegét és az a babádnak sem jó!

A gyerekkori barátnőmnek is szülés után ment el az első babája! És biztatásképpen írom le, azóta van 3 gyermeke és problémamentesen telt, mind a 3 terhessége!

Én, azt tanácsolom lépj túl ezen a tragédián és, amikor felkészültél, és lelkileg erősnek érzed Magad, csak akkor vállald a babát, hogy nyugodtan teljen a 9 hónap!

Kívánom Neked minél elöbb megvalósuljon és szülessen egy gyönyörű és egészséges babád!

Aki egyszer átélte ezt a veszteséget, sosem lesz teljesen nyugodt:( Sajnos ezen nem lehet csak úgy átlépni. Mindig végigkísér, ami történt, de nem szabad hagyni, hogy minden mást elnyomjon. Sírj, beszélgess az érzéseidről, ha úgy érzed, az segít, hagyd, hogy fájjon, idővel egyre tompul a fájdalom.

Azt írod, semmi pozitív gondolat nincs Benned. Dehogyis nincs! Hiszen NAGYON SZERETNÉL GYEREKET! Ennél több most nem is kell! Ha ezt ki tudod mondani, sokat léptél előre.

3 éve 3 napot kaptunk az első babánkkal. Azóta tudom, mi az igazi veszteség:( Furcsa, de miután kicsit észhez tértem, bennem is megfogalmazódott, hogy mennyire vágyom ezek után is gyerekre. De nagyon féltem, féltünk! Sosem tudtuk volna biztosan kijelenteni: na, most készen állunk arra, hogy újra belevágjunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy a sorsra bizzuk, amint letelt a szervezet felépüléséhez javasolt 6 hónap, nem védekeztünk. Azt éreztem, amikor a lelkem már elég erős, akkor engedi megérkezni a második babánkat. Az első hónapban megfogantam. Onnantól kezdve, ha rossz érzések gyötörtek, ez éltetett: eljön az idő és én is a kezemben tartom a gyermekemet, én is érzem az ölelését...Volt, hogy nagyon elbizonytalanodtam, akkor csak azt mondogattam, sem én, sem a baba nem érdemli meg, hogy ne tudjak ÖRÜLNI a pocakos napoknak.

Második kisfiam 18 hónapos, egészséges, kiegyensúlyozott, életvidám gyerek. Minden perc élmény vele, olyan csoda, ami elképzelhetetlen, amíg az ember nem éli át:)

A fájdalom? Megmaradt. Nyilván sosem törlődnek ki az események. Mióta itt van a fiúnk, azóta szembesültünk azzal, igazából mit vett el tőlünk az élet. Ma is hiányzik az első baba, de gyógyírt jelent a második fiam egyetlen pillantása, mosolya. Sokkal elviselhetőbb a veszteség, mert van kiért, miért tovább menni.

Szívből kívánom, minél előbb Veled legyen egy édes pici baba, akiért érdemes lesz minden nehézséggel szembenézni, megküzdeni!