Miért ilyen az anyukám? Miért nem lehet rá számítani?

Hosszú leszek, hogy megértsétek és ne ítéljetek el.

7 hete született a babám. Az első két hét borzalmas volt. A kórházi napok, mikor egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni, itthon a küzdelem a tejért, mindennek a megtanulása. Pelenkázás, fürdetés... Anya már itt csődöt mondott. Csak akkor jött, ha kértük. Pedig kisgyerekes barátnőimtől hallottam, hogy az édesanyjuk ott volt az első két hétben és nekik semmit sem kellett csinálniuk csak a babával összehangolódni. Maguktól. Tőlem egyszer sem kérdezte meg, hogy kell-e segítség. No nem baj, megoldottuk a férjemmel kettesben. Nagyira persze számíthattunk, kijött egyszer-egyszer, kitakarított olyan nagyisan, ahogy ő szokott, hozott kaját, ilyenek. A tejem elapadt, a baba tápszeres lett. Anya kijött párszor, bejelentés nélkül - nem kérdezte meg, hogy akarunk e pihenni (ez már azután volt, hogy párom visszament dolgozni és maszekolni is elkezdett járni, rendszerint azokon a napokon jött anya, mikor párom nagy ritkán itthon volt.) Ilyenkor jöttek az alábbi kijelentései: "Egyéni szociális probléma, ha a gyerek elhízik." (Ezt páromnak mondta egy beszélgetésük alkalmával.) Egyszer vittem le hozzá a lányunkat mikor elmentem egy pár darab nyári ruhát venni, mivel nem voltak jók már rám a régiek. Anya amikor sírt, tápszerrel megetette, holott a lányunk születése óta 3 óránként eszik, órát lehet igazítani hozzá. Teljesen összezavarodott, szó szerint idegbeteg lett utána, nem lehetett vele bírni - egy amúgy nyugodt gyerekkel. Tejfakasztón is alkotott, elkezdett hisztizni, hogy apa nem vele foglalkozik, hanem a férfiakkal mert ugye ez a férfiaknak szólt...nem is értettük, mikor én is és a többi lány is jól elvoltunk. Két hete dédi (az anyukája) szólt, hogy lejönne messziről (Szabolcs megye) meglátogatni a lányunkat. Keresztnél szokott megszállni, velük is jött le. Anya persze jött velük,mert hát nem maradhatott ki. Egész nap takarítottam, hogy rend legyen, vettünk nasit, üdítőt, úgy fogadtam a rokonaimat, ahogy illik. Ez a nap a lányomról kellett volna szóljon, de akármit kérdeztek, milyen gyerek, hogy viselkedik, mindig anya válaszolt helyettem. Ha beszélgettem valamelyik rokonommal, anya elkezdett hozzá beszélni arról, hogy milyen suliba megy, milyen telefont vesz, de senkit nem érdekelt. Kérdezte kereszt, mit adok a tápszer mellé, mondtam, hogy vizet. Erre anya: csak tápszer meg víz? Az olyan unalmas... mindenki nézett, hogy mi baja van! 2 óra múlva dédiék le is léptek, de már nekem is elegem volt anyából. Úgy kezelt, mint egy fogyatékost.. kérdeztem keresztet, hogy kell használni a kengurut, elmagyarázta. Anya: igen, ez nagyon jó, viheted benne villamoson is, de csak 4 hónapos kortól, emlékszem, ahogy Bencét is ebben hordtad.. Pár napra rá írja nekem Facebookon, hogy nagyon rosszul van, valahol a szíve tájékán tudná lokalizálni a problémát (így írta) mondtam, hogy nagyon sajnálom, menj be az ügyeletre. A válasza: fa*szomnak nincs kedve felöltözni... másnap bevitette magát a mentővel, a doki mondta, hogy nincs semmi baja, 3 óra múlva felrakott egy képet a Facebookra, hogy egy motoron ül az utcájukban. Azt tudni kell, hogy én non stop a lányunkkal vagyok, fejlesztem, foglalkozom vele sokat, de kell a kikapcsolódás is, a feltöltődés, az, hogy kettesben legyek a párommal. Azt hittem, számíthatok ebben anyára, de nem. Ebben sem. Múlt héten meg volt beszélve, hogy pénteken délelőtt a párom megy a munkahelyére be oktatásra, addig dédiéknél leszünk, utána hármasban, a lányunkkal elmegyünk sétálni..szombaton pedig anya vigyáz rá, és elmegyünk kettesben ebédelni. Anya átjött, közölte, hogy szombaton apával grillezni mennek. Nem akartam mondani, hogy megvolt valami beszélve, de mivel tudtam, hogy nem számíthatok rá, lebeszéltem dédivel, el is köszöntünk és láttam anyán, hogy nem tudott keresztbe tenni nekünk és ez rosszul esett neki... egy étterembe mentünk ahol legjobb barátnőm dolgozik pincérnőként. Tényleg csak megebédeltünk, beszélgettünk kicsit, aztán mentünk haza a lányunkkal. Szombaton pedig a lányunkkal mentünk csavarogni. 5 éve, mióta együtt vagyunk a férjemmel, minden éven, a névnapján egy közös, baráti társasággal lejárunk Bogácsra 3 napra. Idén is megy a társaság, mi is menni szeretnénk, de csak egy estére, reggel pedig, mihelyst felkel a nap, indulunk haza. Anya közölte, hogy őt befektetik a kórházba 5től (elvileg a porckorongjával van baja, de szerintem semmi baja nincsen csak nem tudta, hogy tegyen keresztbe) és ne számítsunk rá két hétig...aztán ma írt, hogy 25-től ne számítsunk rá pár napig mert apával nyaralni mennek. Azt is tudni kell, hogy anya rehab kártyás, sokáig nem dolgozott, mert nem akart. Van egy csomó papírja, de inkább tanul. Most végzett el egy szoc ápolóit, és beszéltük férjemmel, hogy teljen hasznosan ez a 3 év, végezzek el én is egy sulit, legyen végre szakmám, erre mit ad Isten? Anya gyakorló ápolói szakra akar menni estin, ugyanoda, ahova én, ugyanazokon a napokon bár én nem azon a szakon leszek ősztől.. könyörgöm, miért csinálja ezt? Soha meg nem kérdezi, hogy van a lányunk. Ha Facebookra töltök fel egy képet, akkor rögtön menti le és teszi fel, mintha ő is velünk lenne, de nincs is. Dédiék szívesen vigyáznak a lányunkra egy-két órára és mondták, hogy ne mulasszuk el Bogácsot sem, tudják, hogy kell a kikapcsolódás és, hogy fontos esemény nekünk, menjünk nyugodt szívvel, de mi lesz, ha ők nem lesznek? Kozmetikushoz, fodrászhoz is csak úgy tudok elmenni, hogyha apa itthon van, vagy dédi vigyáz a lányunkra, mert anyára semmiben nem számíthatunk. Sem most, sem máskor. Szülés előtt is olyanokat csinált! Meghalt februárban párom édesapja. A sulijába az egyik oktatóját tanította az após, de megkértük, hogy csak a szűk család legyen a temetésen, nem kell senki idegen..erre idegenek jelentek meg, mikor tényleg csak a szűk család volt jelen. Tehát ennyit ér anya szava, tettei , jelenléte. De miért? Miért ilyen? Néha azt érzem, nem is szereti az unokáját, azt, hogy ő most nagymama, pedig csak a Facebookon látja jónak, egyébként megriasztja ez az egész. A betegségét azért találta ki, mert nem ő van a figyelem középpontjában és el akarja érni, hogy férjemmel ne tudjunk kimozdulni sehova, bár nélküle is meg tudjuk oldani. Engem ez zavar, nem értem miért ilyen, nem adtam rá okot, a lányunk pláne nem.