Mennyivel másabb a második gyerekkel az élet?

Nálunk 10 év lett a korkülönbség. Én sokkal aggódósabb lettem.... Beosztani az időt nehezebb de mégis könnyebb, mivel most nem egyedülálló anya lettem.

Úgy érzem kijöttem a gyakorlatból... nehezebb volt megszokni az éjszakázást is.

A helyzethez hozzá tartozik, hogy újszülött korban szivműtéte volt a babánknak... 2 hónapot volt kórházban :-(

Ez sok mindent átértékelt bennem....

9 év van a fiaim között. Van, amiben aggódósabb lettem, vagy inkább szabálykövetőbb, viszont sokkal rugalmasabban állok olyan dolgokhoz, amiknél a nagynál még stresszeltem (ilyenek, hogy "jaj, hol fogok pelust cserélni, hol etetem meg, ha kimozdulunk, mit adjak rá, hideg van, meleg van, fúj a szél, stb., ezekkel már nem idegesítem magam), egyrészt már tudom, hogy mire lehet számítani ha valamit csinálunk, és tudom, hogy lehet megoldani a problémákat, másrészt már nem izgat, ha valami nem tökéletesen megy.

Ami nekem nagy különség: amikor a naggyal voltam itthon, miénk volt az egész nap, nem kellett időre menni sehová, akármikor elmehettünk sétálni, mindegy volt, mikor van az alvásidő, stb. Most, hogy a kicsivel vagyok itthon, mindig bele kell kalkulálni, hogy a nagyért mikorra kell mennünk a suliba. Tehát ehhez kell igazítani az ebédet, az alvást, az indulást, van a napnak egy fix ideje, amikor útrakésznek kell lennünk.

Na és igen, az időt úgy kell beosztani, hogy jusson mindenkire. Mivel a nagy suliban van 3-ig, 4-ig, ezért vele javarészt csak délután tudok foglalkozni pár órát lefekvésig. Csapatmunka, a férjemmel ketten megoldjuk, éd hát nekem még könnyebb a dolgom azért, de neki a két gyerekre van összesen az a pár órája, amit lefekvésig itthon van, plusz ő viszi reggel a nagyot suliba, odaúton mindig jókat beszélgetnek.

Annyiban viszont tök jó a nagy korkülönbség, hogy a nagy már nem annyira a fizikai kontaktust igényli (persze azért azt is valamelyest), hanem a beszélgetést, odafigyelést, úgyhogy amikor az öccsét szoptattam, a nagy simán odaült mellénk, és beszélgettünk, volt, hogy kártyáztunk, társasoztunk is közben.

A legnagyobb nehézséget nekem az okozta, hogy a nagy elég hangos, hajlamos ordítva beszélni néha (nem hibáztatom, én is ilyen vagyok), és úgy közlekedik, mint egy tank (szintén nem csak ő), na ez sokszor problémás, amikor a kicsit altatom, bár most már azért egyre kevesebbszer fordul elő.